Sziasztok,
Túl sok újat nem tudok írni, vagyis dehogynem! Lilanak tegnap (szerintem véletlenül) kicsúszott a száján: I love You! Lányos zavaromban (angolul még senki nem mondott ilyet, mondjuk magyarul se túl sokan) azt válaszoltam, persze angolul: Én is.
Hoppá! Fantasztikus, hogyan tudok hirtelen jött angol érzelmekre reagálni.
Röviden elmesélni a hétvégémet, ami Eszternek köszönhetően, igen jókedvűre sikeredett és akár az Eszter kálváriája címet is kaphatná.
Eszter tőle szokatlan módon, teljesen reálisan látja magát és őszintén bevallotta, hogy új környezetben hát, hogy is mondjam: szóval nem áll mindig a helyzet magaslatán -szerencsétlen :) -
Az számomra már teljesen természetes, hogy ha bemegyünk egy boltba, akkor ahogy fordul, vagy engem keres és hívogat, vagy csak simán nézelődik dominó szerűen dőlnek le a vállfákról a ruhák, mi ezt már teljesen higgadt póker arccal csináljuk végig.
Szombaton azonban, Joker vigyor ragadt rám, ahogy elmesélte idézem:
"... a terebélyesedő seggemmel, ahogy fordulok úgy verem le a tusfürdőt, sampont és többi flakont, szegény kölykök, mit gondolhatnak a magyarok fürdési szokásairól..."
A kedvenc történetem Eszter csetléseiről az alábbi:
A boltban, ahol drága barátnőm, már percekkel korábban ruha katasztrófát okozott, a kijáratot kerestük. Eszter lelkesen kinézett magának egy irányt (ha Ő valamit a fejébe vesz, se Istent se embert nem ismer) és elindult a mozgólépcső felé, amire rá is lépett, de nem nagyon haladt csak vissza fele. Ennek az volt az oka, hogy lefele mozgó lépcsőn, szeretett volna feljutni, én pedig elfelejtve Debrecen egyetlen plázás mozgólépcsőjén szerzett tapasztalataimat vakon követtem (ilyen egy ízig-vérig jó barát). Mindezt a bolt eladói és pénztárosai is végig nézték és mimikájukból ítélve igen komikusnak találták, így mi sietve, már amennyire tudtunk a nevetőgörcs miatt, elhagytuk a tett helyszínét.
A St. James's park felé vettük az irányt, ahol egy padon megpihenve Eszter a közeledő kacsát próbálta muffínnal megetetni nem sok sikerrel, az hogy mindeközben Nils Holgersson hol létéről faggatta már csak hab volt a tortán. Nevetéstől kiszáradt torkunkat a szokásos Coca Cola Lighttal akartuk leöblíteni, de Eszti egy laza mozdulattal kiborította az összeset, mivel épp önként vállalt angolóránk közepén jártunk - minden találkozáskor legalább egy órát angolul kell beszélnünk - bátran használhatta kedvenc szavait:
Oh Shit, Dammit.
Egyenlőre ennyi angol morzsa mára, hétvégén sebtapasszal, jóddal, térdvédővel és bukósisakkal készülök glasgowi kiruccanánsukra.
Hiányoztok!
P.
Kata
UK, London, 2004 Október
Túl sok újat nem tudok írni, vagyis dehogynem! Lilanak tegnap (szerintem véletlenül) kicsúszott a száján: I love You! Lányos zavaromban (angolul még senki nem mondott ilyet, mondjuk magyarul se túl sokan) azt válaszoltam, persze angolul: Én is.
Hoppá! Fantasztikus, hogyan tudok hirtelen jött angol érzelmekre reagálni.
Röviden elmesélni a hétvégémet, ami Eszternek köszönhetően, igen jókedvűre sikeredett és akár az Eszter kálváriája címet is kaphatná.
Eszter tőle szokatlan módon, teljesen reálisan látja magát és őszintén bevallotta, hogy új környezetben hát, hogy is mondjam: szóval nem áll mindig a helyzet magaslatán -szerencsétlen :) -
Az számomra már teljesen természetes, hogy ha bemegyünk egy boltba, akkor ahogy fordul, vagy engem keres és hívogat, vagy csak simán nézelődik dominó szerűen dőlnek le a vállfákról a ruhák, mi ezt már teljesen higgadt póker arccal csináljuk végig.
Szombaton azonban, Joker vigyor ragadt rám, ahogy elmesélte idézem:
"... a terebélyesedő seggemmel, ahogy fordulok úgy verem le a tusfürdőt, sampont és többi flakont, szegény kölykök, mit gondolhatnak a magyarok fürdési szokásairól..."
A kedvenc történetem Eszter csetléseiről az alábbi:
A boltban, ahol drága barátnőm, már percekkel korábban ruha katasztrófát okozott, a kijáratot kerestük. Eszter lelkesen kinézett magának egy irányt (ha Ő valamit a fejébe vesz, se Istent se embert nem ismer) és elindult a mozgólépcső felé, amire rá is lépett, de nem nagyon haladt csak vissza fele. Ennek az volt az oka, hogy lefele mozgó lépcsőn, szeretett volna feljutni, én pedig elfelejtve Debrecen egyetlen plázás mozgólépcsőjén szerzett tapasztalataimat vakon követtem (ilyen egy ízig-vérig jó barát). Mindezt a bolt eladói és pénztárosai is végig nézték és mimikájukból ítélve igen komikusnak találták, így mi sietve, már amennyire tudtunk a nevetőgörcs miatt, elhagytuk a tett helyszínét.
A St. James's park felé vettük az irányt, ahol egy padon megpihenve Eszter a közeledő kacsát próbálta muffínnal megetetni nem sok sikerrel, az hogy mindeközben Nils Holgersson hol létéről faggatta már csak hab volt a tortán. Nevetéstől kiszáradt torkunkat a szokásos Coca Cola Lighttal akartuk leöblíteni, de Eszti egy laza mozdulattal kiborította az összeset, mivel épp önként vállalt angolóránk közepén jártunk - minden találkozáskor legalább egy órát angolul kell beszélnünk - bátran használhatta kedvenc szavait:
Oh Shit, Dammit.
Egyenlőre ennyi angol morzsa mára, hétvégén sebtapasszal, jóddal, térdvédővel és bukósisakkal készülök glasgowi kiruccanánsukra.
Hiányoztok!
P.
Kata
UK, London, 2004 Október
St. James's Park
