Azonnali
korrekciózásra lettem felszólítva, amit igyekszek is azonnal teljesíteni.
Édesapámnak igen fura kapcsolata van a szösszeneteimmel. Mondjuk ki őszintén,
nem ő a leglelkesebb olvasóm. Ami azt illeti, ha anya vagy én nem olvassuk
fel neki az épp aktuális írásom, akkor bizony ő nem nagyon tudja, mit hordok
itt össze-vissza. Még is, anya mellett ő a másik ember, akik kendőzetlen
őszinteséggel adnak visszacsatolást az írásaimra, még akkor is ha néha fáj, így
ha tényleg tudni szeretném milyen lett, akkor az ő véleményüket kérem ki
elsőnek.
Jó pár éve, mikor lovagolni tanultam írtam erről egy bejegyzést, apa a mai napig az ott leírt mondattal jelzi, hogy milyen az írásom, ha ezt hallom:
Nincs benne semmi tüzes szemű kanca – akkor tudom, hogy elnyerte tetszését és nem talált benne közhelyt vagy túl mesterkélt szófordulatot.
Anya hasonlóan kritikusan szokta bírálni az „alkotásokat”, ő ráadásul a helyesírás felügyelőm is. Van mikor felhív, csak ezért:
Kiskatám, vegyük át újra az igekötős igéket, típus hibád.
Ma miután a doki szigorúan ágyba parancsolt és fel se kellhetek jövőhét szerdáig, szüleim sorra jönnek be, betegágyam mellé és hogylétem felől érdeklődve időznek nálam, hol rövidebb –hol hosszabb időt. Legutóbb apa volt a tea soros, megragadva az alkalmat, gyorsan felolvastam neki a moziról szóló szösszenetemet.
Először volt rá példa, hogy apa hangosan fel nevetett egy írásomon (hajvasaló és mozi párhuzam). Éreztem, ahogy sorról sorra nő bennem a büszkeség, hogy a szerzeményem elnyeri apám tetszését. Az utolsó mondatnál már éreztem jön a dicshimnusz, feszült és reményteljes csendben vártam, hogy megszólaljon.
Azonnali korrekciózást követelek! Ezért fektettem ennyi időt és energiát a művelésedbe, hogy még csak egy apróbetüs fél sorrban se emlékezz meg arról, hogy apád mutatta be neked az igazán klasszikusokat, amik a műveltség alapjait adják?
Tán a Karácsonyfától lesz Karácsony, a Karácsony neked?
A számonkérésnek ennél a részénél már nagyon elszégyeltem magam. Lesütött szemmel válaszoltam:
Nem apa, a Karácsony a, Bunyó Karácsonyig filmtől lesz Karácsony.
Hát erről beszélek! Pókerezni tán könyvekből tanultál meg?
Nem apa, és a megint Dühbe jövünk filmből tudom, hogy ha kicsi a tét a kedvünk sötét.
Nem érdekel, hogy tüdőgyulladásod van és teljes ágynyugalmat írt elő az orvos, ez olyan szarvas hiba, amit azonnal helyre kell hoznod. És akkor, a másik örök klasszikust még meg se említettem.
Ki volt Thaiföldön a csoportban az egyetlen család, aki tudta, hogy hanyadik James Bond filmet forgatták ott és ki volt a főszereplője:
Mi, a Kovács Klán.
Úgy van, és miért?
Mert a szivar szobád komódjának a fiókjában ott az összes James Bond film és mi mindet végig néztük.
Úgy látom újra elő kell vennünk vasárnaponkét.
Honnan tudod, ki az igazi boszorkány és hogy mit adtak nekünk a rómaik. Az iskolában tanították?
Nem apa, a Monty Python filmekből tudom.
De, apa?
Mi, de apa?
De apa, én a moziról írtam szösszenetet, nem a filmekről!
Még szemtelenkedsz is?!
Így replikáztunk mi ma, kora este a szobámban az apámmal, akinek megígértem hogy utóiratban megírom, mielőtt a vérnyomása még magasabb lesz, hogy az igazán valamire értékelhető filmeket ő mutatta meg nekem.
Kiskatám, mindenki tudja, hogy én nem vagyok egy nagy filmfaló, de a minőséget szeretem. Bud Spencer, James Bond olyan klasszikusok, amik nem maradhatnak ki a felsorolásból.
Ezért hát ez a rendhagyó röpke-utószösszenet
Jó pár éve, mikor lovagolni tanultam írtam erről egy bejegyzést, apa a mai napig az ott leírt mondattal jelzi, hogy milyen az írásom, ha ezt hallom:
Nincs benne semmi tüzes szemű kanca – akkor tudom, hogy elnyerte tetszését és nem talált benne közhelyt vagy túl mesterkélt szófordulatot.
Anya hasonlóan kritikusan szokta bírálni az „alkotásokat”, ő ráadásul a helyesírás felügyelőm is. Van mikor felhív, csak ezért:
Kiskatám, vegyük át újra az igekötős igéket, típus hibád.
Ma miután a doki szigorúan ágyba parancsolt és fel se kellhetek jövőhét szerdáig, szüleim sorra jönnek be, betegágyam mellé és hogylétem felől érdeklődve időznek nálam, hol rövidebb –hol hosszabb időt. Legutóbb apa volt a tea soros, megragadva az alkalmat, gyorsan felolvastam neki a moziról szóló szösszenetemet.
Először volt rá példa, hogy apa hangosan fel nevetett egy írásomon (hajvasaló és mozi párhuzam). Éreztem, ahogy sorról sorra nő bennem a büszkeség, hogy a szerzeményem elnyeri apám tetszését. Az utolsó mondatnál már éreztem jön a dicshimnusz, feszült és reményteljes csendben vártam, hogy megszólaljon.
Azonnali korrekciózást követelek! Ezért fektettem ennyi időt és energiát a művelésedbe, hogy még csak egy apróbetüs fél sorrban se emlékezz meg arról, hogy apád mutatta be neked az igazán klasszikusokat, amik a műveltség alapjait adják?
Tán a Karácsonyfától lesz Karácsony, a Karácsony neked?
A számonkérésnek ennél a részénél már nagyon elszégyeltem magam. Lesütött szemmel válaszoltam:
Nem apa, a Karácsony a, Bunyó Karácsonyig filmtől lesz Karácsony.
Hát erről beszélek! Pókerezni tán könyvekből tanultál meg?
Nem apa, és a megint Dühbe jövünk filmből tudom, hogy ha kicsi a tét a kedvünk sötét.
Nem érdekel, hogy tüdőgyulladásod van és teljes ágynyugalmat írt elő az orvos, ez olyan szarvas hiba, amit azonnal helyre kell hoznod. És akkor, a másik örök klasszikust még meg se említettem.
Ki volt Thaiföldön a csoportban az egyetlen család, aki tudta, hogy hanyadik James Bond filmet forgatták ott és ki volt a főszereplője:
Mi, a Kovács Klán.
Úgy van, és miért?
Mert a szivar szobád komódjának a fiókjában ott az összes James Bond film és mi mindet végig néztük.
Úgy látom újra elő kell vennünk vasárnaponkét.
Honnan tudod, ki az igazi boszorkány és hogy mit adtak nekünk a rómaik. Az iskolában tanították?
Nem apa, a Monty Python filmekből tudom.
De, apa?
Mi, de apa?
De apa, én a moziról írtam szösszenetet, nem a filmekről!
Még szemtelenkedsz is?!
Így replikáztunk mi ma, kora este a szobámban az apámmal, akinek megígértem hogy utóiratban megírom, mielőtt a vérnyomása még magasabb lesz, hogy az igazán valamire értékelhető filmeket ő mutatta meg nekem.
Kiskatám, mindenki tudja, hogy én nem vagyok egy nagy filmfaló, de a minőséget szeretem. Bud Spencer, James Bond olyan klasszikusok, amik nem maradhatnak ki a felsorolásból.
Ezért hát ez a rendhagyó röpke-utószösszenet
