Még kislánykoromban hallottam egy mondást: ha egy férfi
30 év felett tömegközlekedési eszközön utazik: bukott egzisztencia. Én, éveken át
maximálisan azonosulni tudtam ezzel a kijelentéssel. Mi több, magamra is
érvényesnek tartottam, talán ez is az oka
annak, hogy majdnem egy teljes évtizeden át nagyon - nagyon elvétve utaztam,
buszon, vonaton, metrón, villamoson. A kocsi az én harmadik lábam.
Mostanra viszont elérkezett a nagy fordulat. Több mint
8 éve ingázom hetente Budapest és
Debrecen között. Mindig úgy indulok neki az útnak, hogy azt mantrázom: szeretem
Budapestet, nem fogok ki készülni a dugóban. De amikor a négyórás keléssel, fél
hatos indulással és átlag 140 km/ h sebességgel se érek be fél tízre a budapesti
irodába, mert az M3-s bevezető szakasza előtt természetesen dugó van, mert mindegy melyik
útvonalat választom, órákat ülök a lámpáknál, akkor elpattan az ideg és mivel
egyedül vagyok a kocsiban nem tudom kibeszélni senkivel, elmondom hát mindenkinek alapon,
kiírom a facebookra is, hogy utálom a fővárosi autós közlekedést.
Ezek az érzések fajultak odáig, hogy úgy döntöttem,
bukott egzisztencia elmélet ide vagy oda én a vonatot választom közlekedési eszközömnek,
és láss csodát: Imádom! Még úgy is a vonat felé mozdul el a mérleg, hogy küzdök a
fóbiámmal: nem szeretek tömegközlekedési eszközön semmit se megfogni és leülni és még
haza se érek már irány is a fürdőszoba.
Ez a téma úgy ütötte fel most a fejét nálam, hogy épp
a vonaton ülök. Este kilenc óra van. Hajnali négykor keltem, de tele vagyok
energiával. Ma még az angol főnököm a brit szigetről is rám írt:
You are very active, Kata and you're passing that
energy on!
Pedig, bevallom derekasan nem ez a kedvenc vonat
útjaim egyike. Kint 34 fok van, itt bent szerintem 40, rettentő büdös pasi ül
mellettem, aki 2 órája megállás nélkül telefonál. Így sikerült megtudnom a
következőket:
a kislányának hastánc versenye lesz, Ibizára mennek
nyaralni két hétre, vasárnap érkeznek haza, Pesten alszanak, a haverja a Balatonon
ünnepli ma a szülinapját, és hát rettenetesen izzad és megfő most a
vonaton – érzem, gondolom magamban, de persze kedvesen mosolygok mikor rám néz
két hívás között.
Így 40 fokban izzadva, a gyors Intercity vonaton,
nézve az estére készülő tájat, az jár a fejemben, hogy amúgy én úgy szeretném
végig utazni Európát vonattal. Naaaaagyon elcsépelt tudom, de ez még is azt
hiszem vagány dolog lenne és tulajdonképpen én szeretem is a vonatozást.
Több helyről származtatom ezt a pozitív érzést és vágyat.
Az első vonatos kalandom az volt, amikor az
unokatesókkal a nagyszülőkhöz mentünk. A 80- as évek felé jártunk, a kalóz több
mint két órán át kiabált keresztanyukámmal, aki hiába sírt, könyörgött és
tartott minket pajzsként súlyos büntetést rótt rá, de ennyi év távlatából
sajnos arra már nem emlékszem miért lettünk megbüntetve. Az viszont élénken él bennem, hogy másnap egy
jó kis falusi lagziban összefutottunk a kiabáló vasutas alkalmazottal és mivel
nagyapám, a köztiszteletnek örvendő katonatiszt is ott volt, körülvéve az
unokákkal, szegény kalóz roppant rosszul érezte magát. Egész este
mentegetőzött, hozta a Donnak - nagyapám
- a pálinkát, nekünk gyerekeknek a legnagyobb szelet tortákat, de nem segített
már a helyzeten, azóta is skandáljuk (én biztosan, de szerintem a bátyám és az
unokatesóm is)hogy: Fúj - Fúj piros vonat, fúj -fúj piros vonat.
Második vonatos élményem a Kató lányokhoz kötődik,
amikor Pécsre mentünk hárman. Négyes helyen ültünk, mellettünk egy idős ürge,
aki egész idő alatt pukkadozott a röhögéstől, amit a 3 cserfes fiatal lány
beszéde keltette benne. Az is mosolyt csalt arcára, amikor mi gurgulázva
nevettünk azon, hogy szerintem Debrecen igen is inkább északon van és nem
keleten, mindezt egy geográfusnak ecseteltem.
Harmadik származási pontja az érzésnek, hogy utazzuk
körbe Európát vonattal, természetesen az egyik kedvenc filmem, Mielőtt fel kell a nap. Két fiatal a
vonaton találkozik, beszélget és persze egymásba szeret.
A negyedik ok, nem elszakadva a filmektől a Francia
csók egyik legjobb jelenete, hisz ki ne akarná Lucnek magyarázni a full szuper
francia büfé kocsiban, töménytelen mennyiségű sajt megevése után, hogy
LAKTÓZ
Ötödik pont nem lehet más, mint a gyilkosság az Orient
Expresszen – természetesen nem szeretném ha megölnének, de az európai
utazással egybekötött detektív munkakört felveszem leendő foglalkozásaim
közé.
Hatodikként említem meg, testvérem vitathatatlan szerepét
abban, hogyan kedveltem meg a vonatozást. Ő, volt olyan bátor és kissé felelőtlen,
hogy 14 éves hugát egy szombati napon felültetette egy töbszáz Loki szurkolókat
szállító vonatra, hogy élete legelső foci meccsén a Lokit idegenbe elkísérje.
Itt vésődött belém a nóta, ahogyan az egész vonat piros fehérbe borulva egyszerre
énekelte: Megy a LOKI vonat kattognak a kerekek, vígan énekelnek a Lokista
gyerekek, dagadagom…. ( a többi része nyomdafestéket nem tűr) innen számítom az
aktív foci meccsre járásom éveit. (amúgy 2-1-re kikaptunk).
Hogy lehet, hogy csak hetedik pontként jutott eszembe,
hogy a vonatozás Angliában szervesen része volt az életemnek, olyannyira sokat
ültem a South West Trains járatain, hogy ha álmomból felkeltenek, akkor is
hibátlanul mondom el:
Claygate, Hinchley Wood, Surbiton, Wimbledon, Clapham
Junction, Vauxhall and London Waterloo…
Az viszont idén történt meg velem először a 33 évem
alatt, hogy Édesapámmal együtt utaztam a Magyar Állami Vasúttal. Viva La MÁV
nyugdíjas kedvezmény.
E mozaikszó
kapcsán annyi minden tör fel bennem, hogy miért is jó hogy van nekünk a MÁV. Az
egyik legjobb dolog benne, hogy mindig kiszámítható. Ha meleg van, olvadnak a sínek
azért késik; ha hideg van megfagynak a sínek, azért késik; ha szél és vihar
van, akkor leszakadnak a vezetékek azért késik; ha a hőmérséklet rendben van,
akkor a szerelvénnyel van baj, azért késik. De pont most, amikor dőlne még
belőlem a szó, természetesen időben megérkezünk. Már bemondták: Debrecen, de mielőtt
laptomomat lezárom felteszem az utolsó kérdésem:
Ha úgy döntök, hogy a tettek mezejére lépek és
hátizsákkal vonattal bejárom Európát, melyik Jó barátom tart velem?
