A
kinai szösszenetek sorozatom írásakkor kaptam egy felkérést, az egyik esemény
részletesebb kifejtésére.Ha valamire megkérnek, akkor azt általában szeretem
teljesíteni, ráadásul a téma számomra is kedves, jobb dolgom sem akad, hisz
szakad az eső, én pedig betegen fekszem az ágyban, minden adott tehát ahhoz,
hogy megírjam a ráadás kínai blogbejegyzésem.
Ott
kezdem mesémet, hogy én Anne Shirley után szabadon nagyon hiszek abban, hogy
nem számít sem kor, sem nem, bárhol rábukkanhatunk rokonlelkekre. Én
például Kínában a busz leghátsó sorában találtam rá egy újabb barátra, Pali
bácsira.
Pali
bácsi 76 éves jól szituált idős úriember, 2 fia és 3 unokája van és egy ideje
minden évben elmegy, hogy megismerje a világot. Most éppen Kína lett a
következő uticélja, így keresztezte a sors az utunkat. Két héten át utaztunk
egymás mellett a buszon és lettünk egymásnak fogadott útitársa, szobáink a
szállodában is egymás mellett voltak, a vonaton is egy 4 fős kabinba lettünk
beosztva.
Pali
bácsit nevét, azonban nem csak én jegyeztem meg, hanem az egész csoportunk
megismerte és egy emberként vigyázott rá, miután Shangaiban rögtön az első
napon elveszítettük és reggel 10-től este 10 ig azon aggódtunk, vajon látjuk-e
még őt.
Az
történt ugyanis, hogy csapatunk az ebédet követően egy újabb helyszínre tartott
egy olyan téren, ami tömve volt emberekkel és 8 különböző irányba térhettél el.
Pali bácsi egyetlen egy másodpercig nem figyelt az idegenvezetőnkre (fényképezett) és ez elég volt arra, hogy végképp szemelől tévessze. Innentől
kezdve a csoportunk este 10 óráig semmit nem tudott idős útitársunkról.
Idegenvezetőnk és kínai utaskísérőnk egész nap próbálta hívni a szállodánkat,
ott van-e Pali, hazatért-e, de a válasz minden esetben az volt: nem, még nem.
Késő este felé, mikor a csoportunk a programmal végzett és mindannyian
visszatértünk szálláshelyünkre, Pali bácsiról még akkor se kaptunk megnyugtató
híreket. Ekkor már a ránk vigyázó két hölgy, olvasta a szabályokat, hány órának
kell eltelni ahhoz, hogy a rendőrséget és a nagykövetséget értesíteni lehessen.
Aztán
egyszer csak megjelent Kinga és megkönnyebbült sóhajjal tudatta, Pali bácsi
délután 3 óra óta a szobájában pihen, minden rendben vele.
Másnap
abban a kiváltságban volt részem, hogy először hallgathattam meg élménybeszámolóját
arról, hogy veszett el és hogy került meg. Elvesztésének kiváltó oka a fénykép
lett, ahogy azt fentebb is említettem. Ahogy a kép elkészült folytatni akarta
útját, de merre ment a csapat azt sajnos a tömeg miatt már nem látta.
Körülbelül 1 órát töltött azzal, hogy megkeressen minket, majd rájött ez már
veszett fejsze. A következő célja az lett, hogy azonnal Taxit keressen. A
bökkenő csak az volt, hogy sem ő sem a kínaik nem beszéltek egy közös nyelvet
sem. Hiába ismételte Pali bácsi rendre: Taxi, Taxi senki se értette. Ekkor úgy
döntött elmutogatja az éppen ott sétáló rendőrnek, hogy ő bizony Taxit
szeretne. Az egész folyamatot, leint, vezet, beül, utazik elpantomimezte mire a
rendőr bőszen bólogatott érti már mit akar az „öregember” és jelezte neki, hogy
kövesse. Pali bácsi ezt tette és 3 perc múlva bekísérték Őt egy
mellékhelységbe. A történet ezen pontján én hatalmasat nevettem, mert
Pali bácsi még másnap is feldühödötten mesélte, hogy lehetett így félreérteni
az ő pantomim játékát, amit ott a buszon nekem is bemutatott. Mikor rájött,
hogy a kínai gyalogosokkal és a rend őreivel nem sokra megy, neki indult
gyalog, hogy Shanghai utcáin egy taxinak látszó kocsit leintsen. Egy óra
gyaloglás után végül sikerrel járt bemutatta a Taxisnak a hotel névjegykártyáját
(halkan jegyzem meg, a Kovács klán ezt azzal a lendülettel hagyta el, ahogy a
kezünkbe adták, szóval nekünk például gőzünk se lett volna, mi a szállodánk
neve) a Taxis pedig 30 perc alatt a szállodáig repítette. A délutánt pedig Pali
bácsi alvással és olvasással töltötte. Hallotta Ő, hogy csörög a telefon, de azt
gondolta a szomszéd szobát hívják. Erre is megvolt a teljesen logikus
magyarázat, a telefon a fürdőszobában csörgött nem a szobában és így nem volt
beazonosítható kit is hívnak éppen. Aztán
este Kinga az idegenvezetőnk úgy döntött bekopog a szobába, hátha még is ott
találja, és láss csodát Pali bácsi nyitott neki ajtót.Ez a rövid története annak, hogy veszett el és lett meg az egyik kedvenc útitársam, de ha már belekezdtem ebbe az írásba, akkor nem hagyom itt abba, inkább kiegészítem meg azzal, amit Pali bácsitól kaptam a két hét alatt.
Azt kell mondjam a közös utazás a busz hátsó során igazi csapattá kovácsolt minket, én félszememmel mindig néztem, Pali bácsi hol van éppen és azt hiszem neki is biztos pont lettem. Voltak persze útitársak, akik féltékenyek voltak, hisz szeretettek volna közelebb kerülni a sármos úrhoz. Mosolyogva figyeltem, hogyan kacérkodnak vele az egyedül utazó szintén 70 –hez közelítő hölgyek.
Pali,
hoztam neked Pálinkát, de csak Neked.
Pali,
van egy kis csokim kérsz?
Pali,
nem jössz át iszogatni a mi kabinunkba?
Ilyen
és ezekhez hasonló flörtökkel zavarták meg a beszélgetéseinket egész nap.
Pedig
ha tudták volna, amit én, hogy Pali bácsi milyen szerelemmel és szeretettel
beszél elhunyt feleségéről...
Mikor
a vonaton én nagyon rosszul voltam és csak ültem az ágyon akkor órákat
beszélgettünk Pali bácsival, elmesélte az egész életét, mesélt a feleségéről, a
fiairól, az utazásairól. Talán még soha nem hallottam embert ilyen természetesen
és ennyire meghatóan beszélni a társáról, egész idő alatt végig könnybe lábadt
szemmel hallgattam. Aztán közösen ettük meg a csokit, amit kapott és ittunk a
pálinkájából, amit csak Ő, a hölgyektől kapott.
A
hazaúton, amikor Dubaiban várakoztunk a reptéren oda jött hozzám és elbúcsúzott
tőlem. Elmondta, hogy milyen jó volt velem utaznia, mennyire köszöni, hogy
ilyen idős tisztelő, kedves, és rendkívüli vagyok. Még most is meghatnak a
szavai, nem csak azért amiket és ahogyan mondta, hanem azért is mert tudtam ez
a búcsú örökre szól, valahogy benne volt a végleges visszafordíthatatlan érzés,
ami engem mindig megrémiszt, talán épp ezért cseréltünk email címét és küldöm
majd el neki is ezt a szösszenetet.
Szereztem ezen a kínai úton egy 76 éves, aktív világjáró, shanghai kalandor rokonlelket, már megérte elmennem.
