Szösszenet az elsőről

Minden évben, mikor manager szűrésre mentem, feltették a kérdést: Műtétje volt már?

A mandula kivétel annak számít? – kérdeztem meg mindig, mert valahogy nekem az nem műtét, vagy legalább is nem olyan, ami említésre méltó.

Épp ezért én mindig úgy tekintettem magamra, hogy műtétszűz vagyok.

Így amikor a doktor úr közölte velem, hogy meg kell műteni, összekulcsoltam a kezeimet és mondatokba próbáltam szedni kétségeimet, valóban szükség van-e a szikére.

Kata, ezt a lehető legrövidebb időn belül meg kell műteni, mert ha nem tesszük meg, akkor legközelebb nem a saját kocsijával a saját lábán jön be a kórházba, hanem mentő hozza hordágyon. Vagy alattomos gyilkosként évekig fogja rombolni a szervezetét. Hogy még meggyőzőbb legyen, megfogta összekulcsot kezeimet, megszorította és azt mondta:

Higgye el, nem küldeném kés alá, ha nem ezt látnám az egyetlen megoldásnak.

Így történt, hogy szeptember 25-én reggel, 6 óra 20 perckor, bevonultam a kórházba egy pöttyös pizsamában és egy hello kittys mamuszban.

Elkészítették a kórlapomat bekísértek a 428-as kórterembe, ami a folyosó végén volt, addig négy kórterem mellett mentünk el, mindegyikben átlag 8 fő. Csövek lógtak mindenkiből és mindenki nagyon elesettnek és kiszolgáltatottnak tűnt.

A 428-as kórteremre nem jó szó a kórterem, sokkal inkább volt szállodai szoba 2 ággyal, külön fürdőszobával, saját tévével. Egy idősebb hölgy volt az egyik ágyon, én az ablakhoz közeli fekvőhelyre pihentem le és gyönyörködtem a városban, amit a negyedik emeletről panorámában láttam. Mekkora mázlim van! Nem mertem megkérdezni, miért részesülök ekkora kiváltságban. Féltem, ha szólok rájönnek a hibázásra és betesznek a nyolcágyasba.

Editkével pikkpakk összecimboráltunk, addig még tudattomnál voltam megkérdeztem a lefontosabbakat:Mennyit pénz illik adni a dokinak? Mikor kell odaadni? Hogy történik az altatás?

Aztán reggel fél tízkor egy piszok helyes fiatal srác jött értem:

Kata készen állsz a műtétre? Te vagy a második, akit műtenek ma, úgy hogy mennünk kell! Felvetted a műtős hálóinget?

Oh, azt még nem, mert Editke azt mondta kint van belőle mindenünk.

Ez igaz, egy méret, és túl rövid, de attól még fel kell venni! és kacsintott.

Felvettem hát a műtős ruhát, ami tényleg felesleges darab, mert semmit nem takar. Felfeküdtem a hordágyra és hagytam, hogy ez a jóképű fiú betoljon a műtőbe. Két emeletet jártunk be és közben mindenfélével szórakoztatott és azzal vigasztalt mikor betolt az előkészítőbe, hogy ne aggódjak, mire felébredek itt lesz mellettem.

Oh vissza vinni is te fogsz?

Igen, baj?

Nem, sőt!

Tudom, nem a műtő-előkészítő a legjobb hely a flörtölésre, de attól még megdobbanhat az emberlányának a szíve egy kacsintásra.

Az előkészítőben aztán jött az aneszteziológus, hogy altatásra kész állapotba hozzon.

Fél valamitől Kata? - kérdezte a nővér

Az altatástól és kórházi ágytól.

Az altatástól nem kell, az sima ügy, miért fél tőle?

Nem rég láttam egy dokumentumfilmet, amiben olyan betegek mesélték el a műtétélményüket, akikre nemhatott az altató, éreztek minden fájdalmat.

Ez nagyon ritka. Amúgy meg nem szabad nézni ilyeneket, műtét előtt. Repülős út előtt se szabad légikatasztrófákat nézni.

Én, csak akkor szoktam, hogy tudjam, mit csináljak vészhelyzet esetén.

Mi a helyzet a másikkal, a kórházi ággyal?

Nos, ez inkább csak egy rigolya. Utálom az idegen ágyakat. Még az öt csillagos szállodában is minőség ellenőrzést tartok. A kórházi ágy nagyobb fejfájást okozott, mint az, hogy felvágják a hasam.

Ezen jót derült és megnyugtatásomra elmesélte, hogyan főzik ki az ágyneműt és fertőtlenítik az ágyakat.

Mire ezt megbeszéltük már be is vezette a kanült a bal kezembe és be is adta az egyik adag altatót. Mire a műtőbe értem már félig kába voltam, de azt azért felfogtam, hogy a műtő nagyon modern pont olyan, mint az amcsi kórházas sorozatokban. A műtős ágy pedig nagyon keskeny, a kezemet külön asztalra tették és aztán elaludtam.

Egy óra múlva kezdtem magamhoz térni, de csak azt tudtam, hogy iszonyatosan fáj a hasam, nem tudok megmozdulni és minden felé zöld alakok járkálnak.

Kata ébren vagy? Kata nyisd ki a szemed! Kata nyelj egyet! Kata kapsz levegőt?

Valószínű válaszolhattam és reagálhattam ezekre a kérdésekre utasításokra, mert elindult velem a helyes zöld ruhás ismerős fiú vissza a kórterembe.

Jól van Kata, megérkeztünk. Most átfoglak tenni az ágyra.

Leszállok és átmegyek rá – mondtam bőszen

Nem, nem! Te nem mozoghatsz most 6 órán át. Átemellek, csak szorítsd meg a nyakam úgy, mint amikor a férjed átvitt a küszöbön.

Nincs férjem, nem vagyok jártas ebben a mozdulatban.

Nem gond, akkor most megtanítom – és ezzel a lendülettel átemelelt a kórházi ágyamra.

Még párszor begyakoroljuk és menni fog a nagy napon is – bíztatott

A kezemet is megkéred? – szólt belőlem szerintem még az altató utóhatása.

A válaszára már nem emlékszem, mert egyből mély álomba zuhantam. Ez a történet persze megint eszembe juttatta, hogy a valóságnak és regényeknek tényleg nincs közös halmaza. A regényben ez a jelent: A főhősnő fehér selyem hálóingben néz a férfira, barna hajzuhataga szépen omlik vállára. A férfi könnyedén felkapja, az ágyhoz viszi és finoman megcsókolja miközben…Ezzel szemben a valóság: a kórházi (semmit nem takaró) köntösben vagy, a tested (ami kilátszik) jódtól narancssárga, a hajadat szörnyen előnytelen háló védi, a férfi felkap ugyan, betesz az ágyba még talán be is takar, de te semmire se emlékszel.

A következő pár óra azzal telt, hogy elaludtam, majd felkeltem, aludtam, ébren voltam. Anya meg Apa délután fél három fele jöhettek be, addig nem engedtek látogatót és ők is csak négy óráig maradhattak.

Nem ecsetelem, milyen borzalmaknak tettem ki anyát, miután apa úgy döntött inkább elmegy vásárolni addig még anya engem ápol,  amúgy is feszélyezve érzi magát a kórházakban.

Aztán az utolsó 30 percben, hogy elterelje a figyelmemet arról, hogy nagyon kell pisilnem és fáj mindenem, anya felolvasott nekem.

Imádom anya hangját, nincs az az ember, akit ne nyugtatna meg az Ő kedves, csilingelő, dallamos, optimista orgánuma. Újra elbóbiskoltam.

A nővér keltett:

Kata letelt a 6 óra, kap most vénás fájdalom csillapítót és át kell, hogy vegye a hálóingét (mázli, hogy anya hozott be, a pizsama nem túl jó megoldás ilyen műtét után) és fel is kell állnia.

Mozogni? Nem,nem kérem szépen. Én jól meg vagyok így. A pisit is bírom tartani, ezt a kis lenge ruha fecnit is megszoktam már magamon, én nem nagyon mozdulnék meg. – Kontráztam rá, persze magamban.

Jött a nővér, átöltöztetett, felsegített és kábé 20 perc alatt eljutottunk a 2 méterre lévő mosdóig, ahol végre megkönnyebbültem. Majd pánikba estem, mert megláttam magam a tükörben. Szent Ég! Ki ez nő és mit tett Katával?- kérdeztem a tükörben látott arctól.

A nővér visszakisért, benyomta a vénámba a szert és újra elaludtam.

Arra ébredtem, hogy két lány kukucskál be a 428-as szobába. Enikő és Katinka kijátszva a vizitáló dokikat beszöktek látogatási idő után, hogy megnézzék, hogy vagyok. Még ők, szuper dögösen festettek tele életkedvvel, én Szörnyella de frászként köszöntöttem őket, de nagyon boldog voltam, hogy bejöttek. Sajnos csak pár percet tudtak maradni, mert a vizitáló orvosok elérték a szobámat, ahol már egyedül voltam. Editkét haza engedték. A lányok aztán a dokik mellett kisurrantak, de az ajtóban még fura pofákat vágtak, amin én jót mosolyogtam,  meg is jegyezte a doki:

Na, milyen vidám a műtét után Kata!

Pedig rettentően fáj a hasam.

Éjszakára kap majd újabb fájdalom csillapítót.

Zökkenőmentes éjszaka után, másnap reggel 7-kor újra vizitáltak az orvosok, új arcok, de volt köztük egy ismerős. A 7,5 órás múlt heti vizsgálat sorozatom egyik legkedvesebb élménye, az egyik ifjú sebész doktor. Rájöttem kórházakba kéne járni pasizni, válogatott jó fickók. Okosak, szépek, életeket mentenek.

Én persze korántsem voltam pasizásra kész állapotban, göndör hajam, ekkora már tömény raszta lett, az amúgy szép sexy hálóingem, gyűrött és koszos, szememben még csipa, hasamban fájdalom. Erre mondják, hogy megalázó kiszolgáltatott helyzet. Ennek ellenére kaptam egy meghívást, igaz nem a helyes sebésztől, hanem a saját orvosomtól és nem vacsorára, csak a mellettünk lévő előkészítőbe, hogy eltávolítsa a csöveket belőlem.

A doktor úr 24 órával a műtétem utána szerencsére haza engedett, hogy otthon lábadozzam tovább.

Úgy hogy most itthon fekszem az ágyamban, körülöttem virágok, üres tea, víz, injekciós tű, ebook, telefon, laptop és azt teszem, ami nekem mindig mindenre gyógyír: Szösszenetet írok az első altatásos műtétemről.