Ma másképp kelt fel a nap.
Nem tudom, hogy a hormonális változásoknak, amik
este végig mentek bennem és kísérik a következő pár napomat, vagy az éjszakai
rémálmomnak, ami miatt többször felriadtam, esetleg a korai kelésnek
köszönhetően-e, de ma olyanban voltam részem, amit évek óta nem éltem át.
A legutóbbi ehhez hasonló természeti csodához
Törökországba kellett repülnöm.
Történt ugyan is, hogy a fentebb felsorolt mester
hármasnak köszönhetően ma nem sok időm és energiám volt: ki kenni fenni magam.
A alapvető higiéniai szokásaim után, hajamat
spanyolosan féloldalasan összefogtam, egy apró virágot is tűztem bele, melynek
nem titkolt célja az volt, hogy nem éppen frissen mosott fürtjeimről elterelje
a figyelmet. Mivel már 7 órakor viselhetetlen meleg és páratartalom volt ezért
ruházatom, egy pántnélküli rózsaszín felsőből, az agyon használt, de mindig jó
rövid farmer nadrágból illetve az idő és kosz által szürkévé színeződött fehér
topánkámból állt.
A tengerpart homokjában sárgára érlelt fehér
táskámat lazán oldalra csaptam és ilyen harci- díszben léptem ki a Vivaldi
szálloda főbejáratán.
Ahol is, két spanyol férfiba és egy hangos
felkiáltásba botlottam: Azt a szépségem, de gyönyörű vagy…! – Tudom, tudom, nem
szabad hinni az utca férfi népének. De hölgyeim, őszintén, nem sokkal jobb a
napot egy ilyen mondattal indítani, mint egy hangos dudaszóval csak mert
sávváltásnál elfejtettünk indexelni?
Nekem bevallom derekasan, mosolyra húzta a számat,
ami újabb bókok lavináját indította el. A két spanyol legény dicshimnuszát még
a saroknál is hallottam. Meg is állapítottam nem kell olyan gyakran hajat
mosni, hagyj higgye csak mindenki, hogy ébenfekete loknijaim vannak.
Még nem értem el az utca végét, amikor a
szállodámmal szomszédos hotel 4 emeletéről füttyszóra és huhuzásra lettem
figyelmes. Habár mindig meghallom a köszönésnek ezt a fölöttébb fura módját az
esetek 90%-ban nem foglalkozom vele, de ma mégis félszegen felpillantottam.
Mr. Kreol Szálkás Izom integetett és kérlelt
hangosan:
Édeske ne mozdulj, várj meg, már rohanok is hozzád.
Szegény Szálkás Izomnak fogalma sem volt róla, hogy
még megboldogult egyetemista koromban letettem a nagy esküt: tanárra és pasira
nem várok!
Határozott és egyre vidámabb léptekkel bandukoltam,
amikor mellém szegődött egy helybéli máltai néger fiú.
„Te biztos orosz vagy, az orosz lányoknak van ilyen
szép arca.”
Ekkor már sejtettem valami fura van ma a levegőben
2 utca alatt 3 különböző pasitól megerősítés, ez több is, mint, amit nő
kívánhat.
A néger fiú cigi és gyújtó után kutatva táskájában,
elmaradt mellőlem. De nem maradtam sokáig visszajelzés nélkül. Elérve Saint
Julien party zónáját egy tucat alkohol gőzös fiatal, elismerő kiáltozásait
zsebelhettem be. Habár vallom, részeg ember őszinte ember, azért az ő
mondataikat ignoráltam, mert önbizalom hiány ide vagy oda, nem dőlünk be
akárkinek.
10 perccel később és egy halom pozitív
véleménnyel megérkeztem az iskolába.
A szokásosnál is többen gyűltünk össze ezen a
reggelen. Körülbelül 40-en lehettünk az aulában, amikor egy - mint később
megtudtam - svájci fiú elkiáltotta magát: Úristen de bájos az arcod.
A teremben nyüzsgő 20-25 lány hevesen forgatta a
fejét, kíváncsian kutakodva ki kaphatott ilyen nyilvános vallomást. Magam is
eltöprengtem, hogy jó-jó persze, nincs okom panaszra, hisz megdicsért egy spanyol,
egy hotellakó, egy máltai és még a részegek is kedvesek voltak, de azért 40
ember előtt döbbenetes felkiáltásnak áldozata lenni, nem ugyanaz!
Körbe néztem vajon melyik mellettem ásítozó szépség
lett a nyertes, amikor a svájci fiú egyszer csak előttem termett.
Bocsi, nem akartalak zavarba hozni, de tényleg
nagyon bájos az arcod- mondta felém fordulva. Én pedig lányos zavaromban csak
hebegtem habogtam, hogy véletlenül se stimmeljen rám az okos jelző.
Köszönöm szépen- dadogtam miközben reménytelenül
bíztam abban, hogy az eseménynek híre megy a tanári szobában és Greg is meglep
valami fondorlatos kedvességgel.
Nem tudom végül ez történte, de valahányszor
találkoztunk ma, előre köszönt és 32 foggal mosolygott rám.
Felocsúdva a délelőtt meglepetéseiből, délután
átadtam magam az angol tanulásnak.
Az egyik órán arról kellett esszét írnunk, hogy mit
jelent számunkra a szépség. Az óra végén Eliso a brazil fiú mellém helyezkedett
és ekképp szólt: Kata, számomra az igazi szépség te vagy. Mielőtt hangot
adhattam volna döbbenetemnek, Elisot körbe vették a barátai. Ám a sors és Eliso
nem hagyta, hogy végkifejlett nélkül maradjon a diskurzus és ahelyett, hogy a
következő órán a tanár által kiadott feladatra koncentrált volna, hosszas
eszmefuttatásba kezdett hogyan is lettem számára szépség ikon. Volt ebben a
monológban minden, szónoklat a szenvedélyemről, a hangomról, a lelkemről, majd
a végén feltette a nagy kérdést: Eljönnél velem vacsorázni?
Végre, gondoltam! Végre valaki képes a második
lépésre is.
Miután vége
lett az óráimnak a közelgő vacsora gondolatával a fejemben ballagtam hazafele,
amikor az írek közkedvelt pubjához értem. Egy kis csoport kopasz - angol
huligánokra emlékeztető - fiatal sörözött. Az egyik rózsaszín inges brittől
megkaptam az utolsó napi adag bókomat, és ezzel kipipálhattam valamennyi Málta
szigetén fellelhető különböző nemzetiségű pasas, pozitív megerősítését.
Már- már visszataszító önteltséggel szálltam be a
liftbe, amikor belibbent hosszú láb, 85 d-s cici, darázsderék, angyali mosoly.
Az első emeleten felvettünk még 3 fiút. Az 5. Emeletre érve realizáltam, az én
varázsom ideje lejárt.
Mert van csoda, ami csak egy napig tart.
