Szösszenet az átverselt estéről

Nem tudhatom, másnak ez az est mit jelentett, de nekem valami szavakba nagyon nehezen leírható érzést.

10. munkaórám után indultam el a Kölcsey Központba. Fáradt voltam, üres volt az agyam,  fáztam az utcán, ami nálam ritka jelenség – pedig még téli kabát is volt rajtam, ami szintén ritka -, nem volt semmilyen elvárásom, nem készültem rá lélekben előre. Meglehet, pont ezért hatott rám ilyen elemi erővel.
2 hete is van már, hogy Mesi barátnőm felvetette, nincs-e kedvem elmenni vele egy Radnóti estre. Mivel szomjazom kultúra után, és Mesivel is rég találkoztam, örömmel és azonnal írtam neki Igent vissza.

Teltházas teremben, kezdte meg a műsort Mácsai Pál és társai, hogy aztán 2 órára elvigyen magával a múltba. Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy szerelmes vagyok – nincs konkrét személy – csak maga az érzés, amit az elszavalt versek keltettek bennem. A következő percekben értetlenül bámultam magam elé, hogy lehet az ember ilyen korcs, és gonosz. Majd undorodtam a kortól, melyben Ő élt vagy inkább mindvégig lassan haldoklott. Mázsás súlyként terült szét mellkasomon a légszomj, ahogy Fannival szenvedek a láda felett, melybe megcsonkított testét beledobálták, hogy aztán a virrasztó éjji felleg nagy szárnyával befedje.

Irodalom szakos voltam középiskolában, mindig is szerettem a verseket, de soha nem érintett még meg ennyire mélyen a költészet. A verseket, melyet egy nagyszerű színész szavalt el, még több érzéssel, szenvedéssel, élettel töltött meg a bele- bele szőtt idézetek Gyarmati Fanni naplójából.

Egész éjjel nem tudtam aludni, forgolódtam, gondolkodtam. Elővettem az okos telefonomat és igyekeztem minél több információt megtudni Radnóti Miklósról és Gyarmati Fanniról, és annyi verset újra olvasni, amit monitor előtt megfáradt szemem, még elbírt.

Kattogtak a fogaskerekek, átsuhantak ritka és megmagyarázhatatlan érzések, és anélkül, hogy túl spiráznám vagy épp klisékbe csapnék át, ennek a két embernek az életén át megérintett a történelem, az emberi természet, a jó és a rossz küzdelme.
Nem bántam, hogy ráment egy éjszakám, néha kellennek az ilyen melankólikus, lelassult elmélázó percek.

Olyan mássá tette a napomat, ez az este, hogy muszáj volt ezt most idevésnem.

Nem volt vidám, önfeledt,  sőt súlyos kinyilatkoztatások voltak, egyszerű szép szavakba bújtatva,mégis úgy érzem több lett tőle a napom, a hetem.

Az esti kutakodásban erre is rábukkantam, zárja soraimat Radnóti Verse, melyet egy olyan színész mond el, aki szintén tragikus körülmények között hunyt el, és aki Radnótihoz hasonlóan, nagy kedvencem.

Radnóti Miklós - Hetedik Ecloga