A születésnapom és én borzasztó ellentmondásos kapcsolatban vagyunk. Szégyen nem szégyen, de engem minden évben megvisel, hogy öregszem. Próbálom ezt olyan köntösbe bújtatni, hogy olyan életszeretet van bennem, hogy elszomorít, hogy mindig egyre kevesebb lesz belőle, de ez egy őszinte blog, nem szédítem az olvasóimat ilyen álszent dologgal még ha van is igazság tartalma, a helyzet az, hogy a hiúságom, a ráncaim, az őszülő hajam a legnagyobb probléma. Egyfelől tehát, nem örülök annyira az évfordulónak, másfelől viszont gyermeki izgalommal várom. A sok három - négy -öt év körüli kisgyerek, aki körülvesz és csillogó szemmel lelkesen számolják hányat alszanak még születésnapjukig rádöbbentettek, hogy jómagam is hasonlóan érzek, csak 34 évesen ezt már ciki lenne mindennap strigulázni. A másik nagy ellentmondás bennem, hogy nem várom el senkitől, hogy megköszöntsön, soha nem sértődöm meg ha ez elmarad, viszont rettentő jól esik, ha valakinek eszébe jutok, sőt mi több vannak olyan emberek, akiknek a köszöntésére már babonásan figyelek, és csalódott vagyok, ha nem érkezik meg.
Ma reggel a bátyám és én, mikor kölcsönös fázis késésben felköszöntöttük egymást realizáltuk, hogy nem csak külső vonásokban de bizonyos jellem és viselkedési szokásokban is hasonlítunk.
Mindketten hendikepesek vagyunk mások születésnapjának megjegyzésében és megemlékezésében. Az egymásét csak azért tudjuk, mert a szüleink voltak olyan jó fejek, hogy úgy hoztak össze minket, hogy 5 óra és 5 év választ el bennünket. Én Július 4 -én, Ő július 5.-én látta meg a napvilágot. Szóval egymást, azért hellyel - közzel betudjuk lőni, de van, hogy hatodikára vagy harmadikára csúszik át a köszöntés.
Nem akarom rontani egyébként sem rózsás helyzetünket, de muszáj papírra vésnem az egyik kedvenc történetem, bizonyítékul a fentiekre. Jó pár évtizede történt, még azokban az években, mikor mindketten otthon laktunk. Bátyám a hűtőbe benézve, egy tortára lett figyelmes.
Kata, kié ez a torta? - kiáltotta nekem
Milyen torta? - jött a válasz tőlem
Gyerekek, az az én tortám - szólalt meg, a születésnapját aznap ünneplő Anyukánk.
Ebből is jól látszik, hogy a mi szeretetünk nincs korrelációs kapcsolatban a születés napi köszöntéseinkkel.
Abban is nagy egyetértés van köztünk, hogy mivel mi tisztában vagyunk hiányosságainkkal e téren, soha nem sértődünk meg és nem várjuk el a köszöntést senkitől sem. Viszont, őszinte csodálattal és tisztelettel tekintünk azokra az ismerőseinkre, barátainkra, rokonainkra, akik minket évtizedes mulasztásaink ellenére is minden évben rendületlenül felköszöntenek. Nem várjuk el, de rettentő jólesnek nekünk a köszöntések és igen, nem titkoljuk ilyenkor kicsit elszégyelljük magunkat.
Én egy kicsit jobb vagyok amúgy a helyzet kezelésében, mert a születésnapom után még pár napig (amíg tart a lelkiismeretfurdalás) rendületlenül köszöntöm a facebookon az ismerősöket, de jaj, szegény decemberiek...
Nem születésnaphoz tartozik de arra is rájöttünk ma, mikor felköszöntöttük egymást, hogy mi rettentően utálunk telefonálni. A telefon csörgés nekünk már egyet jelent a munkával, döntéssel, probléma megoldással, kéréssel és minden híváson érkezzen bárkitől ezek az érzések nyomot hagynak. Épp emiatt a telefonjainkat is borzasztó slendriánul kezeljük, a visszahívási és üzenetválaszolási kultúránk nem szépítem: Katasztrofális, de talán nem túlzok ha azt mondom: nekünk ilyen kultúránk nincs is. Most jövök csak rá, hogy lehet emiatt, de az egyetlen ember, akinek a hívásait mindig minden körülmények között felveszem (ha meghallom), az a testvérem. Ilyen témák kíséretében kívántunk egymásnak sokat és boldogat, ajándékról már évek óta nem értekezünk, hál Istennek azt elrendezik a szeretteink.
Kicsit elszakadva a testvéremtől, de ráhangolódva az ajándékokra meg kell, hogy említsem az idei termésem. Talán a karácsonyi bejegyzésemben már írtam arról, hogy nem szeretek ajándékot kapni. Feszült leszek attól, hogy nem tudom eléggé kimutatni, hogy mennyire tetszik, meghat és örülök neki. Rögtön itt is van a másik ellentmondás, nem szeretek ajándékot kapni, miközben meg annyira szeretem az összes ajándékomat, amivel születésnapomkor meglepnek. Évekre visszamenőleg feltudom sorolni mindet (szemben a karácsonyival, amit már szilveszterkor is nehezen idézek fel). Nem tudom, hogy miért van, de a születésem évfordulóján csupa olyan dologgal kedveskednek nekem, ami számomra nagyon sokat jelent.
A HR csapatomtól idén egy olyan kis könyvet kaptam, amivel hosszú hónapok óta szemezgetek, a kísérő szöveg mellé az volt, hogy írjak bele sok szösszenetet. Kaptam mellé tollat sokat, mert azokat rendszerint mindig elhagyom, vagy másoktól véletlenül lenyúlom. Megleptek fotóalbummal, benne sok sok közös képpel, hogy akkor is velem legyenek ha épp a világ másik felén pihenek. Nincs szülinap könyv nélkül, az is bekerült puttonyomba, ahol helyet kapott még egy csodás Kis Padlizsán által készült fagyi torta. Ennyi már önmagában elég lenne, hogy azt mondhassam szép termésem volt a 34.-en, de másnap az asztalomon, virág csokor, színház jegy fogadott egy remek barátomtól, majd a legmókásabb - legviccesebb ajándékom szintén egy jó barátomtól, mely azóta ha hinni lehet a főnökömnek, akkor a munkahelyem legnagyobb emberének virtuális postaládájában önálló életre kelt és dicsőséges nemzetközi karriert fut be, reméljük ezzel hozzásegítve engem a nagy találkozáshoz.
Érkezett meglepetés az én postaládámba is, újabb csodás képek Esztertől, amit eddig titkolt, de most egyet megmutatok Nektek. A Kis Padlizsán szebbnél szebb torták dömpingével ünnepelte 34. életévem. Pénteken koncertre megyek, mert Andi kolléganőmtől megtanultam, az embernek nem születésnapja hanem hete van.
Fürdőzök még pár napot a születésnapi mámorban, hogy aztán hétfőtől ráhangolódjak arra, hogy jövőre újabb sokkoló számot "ünnepelhetek". Azt hiszem kimondhatom ez az öregedés dolog nehezen megy nekem...
Kis Padlizsán - Vegán Nyers csokitorta
Kis Padlizsán: Vegán Fagyi Torta
Ma reggel a bátyám és én, mikor kölcsönös fázis késésben felköszöntöttük egymást realizáltuk, hogy nem csak külső vonásokban de bizonyos jellem és viselkedési szokásokban is hasonlítunk.
Mindketten hendikepesek vagyunk mások születésnapjának megjegyzésében és megemlékezésében. Az egymásét csak azért tudjuk, mert a szüleink voltak olyan jó fejek, hogy úgy hoztak össze minket, hogy 5 óra és 5 év választ el bennünket. Én Július 4 -én, Ő július 5.-én látta meg a napvilágot. Szóval egymást, azért hellyel - közzel betudjuk lőni, de van, hogy hatodikára vagy harmadikára csúszik át a köszöntés.
Nem akarom rontani egyébként sem rózsás helyzetünket, de muszáj papírra vésnem az egyik kedvenc történetem, bizonyítékul a fentiekre. Jó pár évtizede történt, még azokban az években, mikor mindketten otthon laktunk. Bátyám a hűtőbe benézve, egy tortára lett figyelmes.
Kata, kié ez a torta? - kiáltotta nekem
Milyen torta? - jött a válasz tőlem
Gyerekek, az az én tortám - szólalt meg, a születésnapját aznap ünneplő Anyukánk.
Ebből is jól látszik, hogy a mi szeretetünk nincs korrelációs kapcsolatban a születés napi köszöntéseinkkel.
Abban is nagy egyetértés van köztünk, hogy mivel mi tisztában vagyunk hiányosságainkkal e téren, soha nem sértődünk meg és nem várjuk el a köszöntést senkitől sem. Viszont, őszinte csodálattal és tisztelettel tekintünk azokra az ismerőseinkre, barátainkra, rokonainkra, akik minket évtizedes mulasztásaink ellenére is minden évben rendületlenül felköszöntenek. Nem várjuk el, de rettentő jólesnek nekünk a köszöntések és igen, nem titkoljuk ilyenkor kicsit elszégyelljük magunkat.
Én egy kicsit jobb vagyok amúgy a helyzet kezelésében, mert a születésnapom után még pár napig (amíg tart a lelkiismeretfurdalás) rendületlenül köszöntöm a facebookon az ismerősöket, de jaj, szegény decemberiek...
Nem születésnaphoz tartozik de arra is rájöttünk ma, mikor felköszöntöttük egymást, hogy mi rettentően utálunk telefonálni. A telefon csörgés nekünk már egyet jelent a munkával, döntéssel, probléma megoldással, kéréssel és minden híváson érkezzen bárkitől ezek az érzések nyomot hagynak. Épp emiatt a telefonjainkat is borzasztó slendriánul kezeljük, a visszahívási és üzenetválaszolási kultúránk nem szépítem: Katasztrofális, de talán nem túlzok ha azt mondom: nekünk ilyen kultúránk nincs is. Most jövök csak rá, hogy lehet emiatt, de az egyetlen ember, akinek a hívásait mindig minden körülmények között felveszem (ha meghallom), az a testvérem. Ilyen témák kíséretében kívántunk egymásnak sokat és boldogat, ajándékról már évek óta nem értekezünk, hál Istennek azt elrendezik a szeretteink.
Kicsit elszakadva a testvéremtől, de ráhangolódva az ajándékokra meg kell, hogy említsem az idei termésem. Talán a karácsonyi bejegyzésemben már írtam arról, hogy nem szeretek ajándékot kapni. Feszült leszek attól, hogy nem tudom eléggé kimutatni, hogy mennyire tetszik, meghat és örülök neki. Rögtön itt is van a másik ellentmondás, nem szeretek ajándékot kapni, miközben meg annyira szeretem az összes ajándékomat, amivel születésnapomkor meglepnek. Évekre visszamenőleg feltudom sorolni mindet (szemben a karácsonyival, amit már szilveszterkor is nehezen idézek fel). Nem tudom, hogy miért van, de a születésem évfordulóján csupa olyan dologgal kedveskednek nekem, ami számomra nagyon sokat jelent.
A HR csapatomtól idén egy olyan kis könyvet kaptam, amivel hosszú hónapok óta szemezgetek, a kísérő szöveg mellé az volt, hogy írjak bele sok szösszenetet. Kaptam mellé tollat sokat, mert azokat rendszerint mindig elhagyom, vagy másoktól véletlenül lenyúlom. Megleptek fotóalbummal, benne sok sok közös képpel, hogy akkor is velem legyenek ha épp a világ másik felén pihenek. Nincs szülinap könyv nélkül, az is bekerült puttonyomba, ahol helyet kapott még egy csodás Kis Padlizsán által készült fagyi torta. Ennyi már önmagában elég lenne, hogy azt mondhassam szép termésem volt a 34.-en, de másnap az asztalomon, virág csokor, színház jegy fogadott egy remek barátomtól, majd a legmókásabb - legviccesebb ajándékom szintén egy jó barátomtól, mely azóta ha hinni lehet a főnökömnek, akkor a munkahelyem legnagyobb emberének virtuális postaládájában önálló életre kelt és dicsőséges nemzetközi karriert fut be, reméljük ezzel hozzásegítve engem a nagy találkozáshoz.
Érkezett meglepetés az én postaládámba is, újabb csodás képek Esztertől, amit eddig titkolt, de most egyet megmutatok Nektek. A Kis Padlizsán szebbnél szebb torták dömpingével ünnepelte 34. életévem. Pénteken koncertre megyek, mert Andi kolléganőmtől megtanultam, az embernek nem születésnapja hanem hete van.
Fürdőzök még pár napot a születésnapi mámorban, hogy aztán hétfőtől ráhangolódjak arra, hogy jövőre újabb sokkoló számot "ünnepelhetek". Azt hiszem kimondhatom ez az öregedés dolog nehezen megy nekem...
Kis Padlizsán - Vegán Nyers csokitorta
Kis Padlizsán: Vegán Fagyi Torta
Kata Eszter Photography képe, Marika és Én
