A szüleim szembe menvén
családunk alaptörvényeivel, miszerint születni csak nyáron lehet (a
tágcsaládnak 98% júniusi és júliusi) úgy döntöttek, januárban jönnek a
világra. Anya Január elején, Apa január végén, hogy keretbe foglalják az
évnyitó hónapot. A témám szempontjából ez azért fontos, mert az ő
születésnapjuk döbbentett rá arra, hogy lokálpatrióta szívem, lelkem és eszem
ellenére be kell, lássam: Debrecen hiányt szenved bizonyos dolgokban.
Ma, miután átszeltem a
várost kocsival északról – keletre, keletről- délre, déltől- nyugatra majd
nyugatról vissza északra, volt időm gondolkodni és összegezni cívisvárosunk
hiányosságait.
Január 8. – án, ami idén
vasárnapra esett azt sikerült a listámra felvésnem, hogy az újév első heteiben
nincsen nyitva Debrecenben egyetlen egy cukrászda sem. Igen bosszantó ez, mikor
dobostortával szeretnéd meglepni az ünnepeltet. Konkrétan, hét jól ismert
cukrászdába mentem el potyára. Nagy szerencsénk, hogy a Tesco szépített és
kosárba tehettem a süteményt, amit hívjunk csak E-nek.
Vasárnap
nyitva tartó cukrászda Debrecenben: negatív
Édesapám két dolgot
gyűjt megszállottan, az egyik a tű gobelin képek, ami hát lássuk be kicsit
mosolyra fakasztó hóbort egy tisztességben megőszült férfinál, olyan pasis
dolgok mellett, mint szivarozás, teke, vasárnapi fürdőzés, szóval hogy ezt a
fejezetet rövidre zárjam biztos voltam benne, hogy tű gobelint nem veszek még a
64. szülinapra sem. Ezért jó, hogy van egy másik nagy szerelme – anyukám mellett – ez pedig a kaktuszok. Több
száz kaktusz éldegél „kúriánkban”, egy még elfér döntöttem el
magamban és mentem, hogy biztos örömet okozó ajándékomat ma beszerezzem.
Virágos,
amelyik kaktuszt árul Debrecenben: Negatív
Új fogadalmat tettem
idén, heti egyszer, de inkább kétszer gyalog járok dolgozni. Ez napi minimum
két óra sétálást jelent. Ez persze önmagában még nem hírérték, de az már igen,
hogy az én téli felszerelésem igencsak hiányos ahhoz, hogy mínusz 10 fokban
gyalogosan közlekedjek. Nincs, se sapkám, se sálam, de még csak egy valamire
való kesztyűm se, sőt a téli kabátomat is lízingelem, ennek oka, hogy amúgy jól
bírom a hideget és eddig ezekre nem igen volt szükségem. Most viszont
kellenének, sőt, mindennél jobban vágyom egy szép nőies usánkára. Na igen,
vágyhatom én erre, de:
Szép
usánkát venni Debrecenben: Negatív
Nagy eseményre készülök
a héten, és jó lett volna, ha találok egy egyszerű mindig jó NEM fekete
koktélruhát, ezért tehát bejártam a létező összes – és mikor ezt írom, nem
túlzok – ruhaboltot, de rájöttem mindegy, hogy világmárka vagy kínai, a
választék ugyanaz. Mert,
Eredeti,
egyedi, jó ízlésű, méretben sok választékkal rendelkező ruhabolt Debrecenben:
Negatív
Nem szeretném imádott
városom megítélést tovább rontani, de csak meg kell jegyeznem, hogy én még minőségi
színházi előadást, amin nem aludtam el vagy untam volna, még nem láttam:
Mert
humoros, vicces színjátékok kínálata Debrecenben: Negatív
Persze minden csak
nézőpont kérdése, mert:
Nincsen hidunk sem de
van felüljárónk több is, a tetején nem tudsz megállni és a folyó sodrását nézni
vagy a nap apró gyémántfényeit, de igazán izgalmas élmény, amikor a vonatok,
buszok, autók ütemes rezgése adja a ritmust a lábadnak és a folyóvíz friss
illata helyett, a szmog csípi a szemedet.
Nincsen hegyünk, ahová
túrázni járnánk hétvégente, de van nagy dombunk kettő is, sőt a Zsuzsi vonattal
eljutsz a hármas határ hegyre, de ne hidd, hogy ez valóban egy hegy, mondjuk inkább hegyecskének.
Nincs felhőkarcolónk se,
de ott ágaskodik a belváros szívében az 1973-ban épült 24 emeletes
toronyházunk, kicsit koszos, kicsit lehangoló, de a miénk.
Nincs nagynézettségű TV
csatornánk, de van Debrecen Tv-nk, amin még mindig, állandó műsor a Hajrá
sportmagazin, aminek én függője voltam középiskolás koromban hátha nyilatkozik
benne a DVSC kapusa.
Nincs Megasztár, X
faktor és Voice nyertesünk, sőt Valóvilág sztárokban sem bővelkedünk, de van
egy Tankcsapdánk immár több évtizede a zenei palettán, és az most mellékes, hogy a zenéjüket amúgy nem szeretem. Ha már a kultúránál járunk megemlítem
hogy, kölcsönadtuk Budapestnek: Gubás Gabit, Eszenyi Enikőt, Schell Juditot,
csakhogy a legjobb magyar színésznők közül pár debreceni születésűt
megemlítsek.
Nincs katedrálisunk, de
van egy tekintélyt parancsoló híres Nagy Templomunk, tövében a debreceni -
üvegpiramissal, valamint a város egy eldugott kis utcájában, két ház közé
beszorítva, egy nagyon szép zsinagóga.
Hyde Pak, Central Park,
Sziget, egyik sem ér fel a debreceni Nagyerdővel. Balaton, hagyjuk már! Itt van
nekünk a Fancsika, ahol tavasszal halat fogsz, nyáron szalonnát sütsz, télen
pedig gyerekként megtanulsz rajta korcsolyázni.
Nem, valóban nincsen
alagutunk, ami hegygerincen visz át, több sávos utunk is csak pár, ha van, és a
két körutunkat se tudja megmondani senki, melyik az. De van, 1 percet számláló
jelzőlámpánk, ami mindig akkor kezdőik 1-ről azaz vált pirosra, mikor Te épp
odaérsz.
Bármennyire is
elfogulatlan szerettem volna lenni, szülővárosommal nem tudok, mert minél több
mondatot írok le, annál inkább rájövök, hogy minden hiányosságával, botlásával
együtt szeretem, hogy most itt élek. Még akkor is, amikor tavasszal és nyáron
az egész város trágyaszagtól bűzlik, vagy amikor télen csúszkálsz minden utcán
és csak a szerencse ment meg attól, hogy eltörd a bokád, még azt is elviselem, hogy
a jelzőlámpáknál 10- kor villanyoltás van és az utcai fényei is csak
pislákolnak, így általános sötétség borul a lakókra.
Szeretem, mert ez a
város ad helyet a szülői háznak, a barátaim otthonának, sok szép emlékemnek, a város egyetlen Vegán
éttermének, a legjobb kávézónak országszerte, itt a legjobb a gyógyfürdő vize, ez a város a Campus
fesztivál szülőföldje, itt élnek a legnyakasabb emberek, úgy hogy mostanra meg
is győztem magam, hogy a fenti
hiánylistának kukában a helye.
