Szösszenet a megfélemlítő szobáról_Amerikai mese I.

Habár a miliőmbe kicsit belerondítanak a tények, hogy egy szállodai szobában vagyok, nem vár a 7. sugárúti hotel előtt fekete limuzinban Mr. Big és nagy valószínűséggel nem fog megjelenni ez az írásom a sex and the city rovatban, attól még egy kicsit megcsapott Carrie Bradshaw és New York szele.

De ne rohanjunk ennyire előre, hisz ebbe az országba bejutni nem annyira egyszerű, nekünk pedig különösen nagy előkészületeket igényelt, hogy átlépjünk az ígéret földjére.

Kezdjük rögtön azzal, hogy indulás előtt pánikszerűen gyártottam a családnak az orvosi papírokat, pofon egyszerű műveletnek hangzik, de vasárnapi ebédet követően kőkemény próbatétel volt angolul, orvosilag szakszerűen leigazolnom, hogy:

• Édesapámnak nem fog működni a szem scan, köszönhetően a platina csőnek, amit 1 héttel az indulás előtt ültettek be a szemébe.

• Ha már apa, kérem, azon se akadjon fenn, kedves amerikai biztonsági ellenőr, hogy édesapám táskája –hívjuk inkább gyógyszeres bőröndnek – tele van inzulin és kábítószer beadására is alkalmas tűkkel.

•  Igen, jól látja, a kék beazonosíthatatlan színű fagyasztott folyadék, jóval több, mint a megengedett, de természetesen nem robbanószer, csak a gyógyszerek helyes tárolására szolgál.

• Oh nem, Édesanyámnál ne keressen új lenyomatot a jobb és bal kezének mutató ujjain, mivel azt egy pillant ragasztó évekkel ezelőtt örök időkre megsemmisítette.

• Én, én köszönöm szépen megvagyok, ártatlan és tisztességes becsületes dolgos állampolgár, csak időnként hamisítok orvosi papírokat.

Teljes békében, stresszmentesen indultunk el hajnali egykor és repültük át az Atlanti Óceánt. Tulajdonképpen, azt hiszem csak én voltam stresszmentes, mert anya és apa is erősen aggódott amiatt, hogy a biztonsági szűrőn fenn akadva kiveszik őket a sorból, beviszik a megfélemlítő szobába és angolul – amilyen nyelven ők nem beszélnek - faggatják majd őket.

Így aztán röpke nyolc és félóra alatt megtanultuk az alapokat, ha a fenti eset bekövetkezne, se essen senki kétségbe. Jött a húsbandi (Husband) és hasonló vicces szavak asszociójával történő angol tanítás. Az idegenvezetőnk azért vészhelyzet esetén vázolta forgatókönyvet, de közölte, hogy ilyen azért nagyon ritkán fordul elő, a lényeg, hogy okosan legyünk őszinték és sajnos ebben a helyzetben mindenki magára van utalva.

Miután a harmadik városnéző körünket is letudtuk a levegőben, a gép végül sikeresen landolt mi pedig beálltunk 500 útitársunkkal együtt a kígyózó sorba. Elosztottak mindenkit, mi a 21-es fülkéhez léptünk és néztünk a kamerába, nyújtottuk a kezünket az új lenyomatra és válaszoltunk a feltett kérdésre: mennyi időre jönnek? Mennyi pénzt hoztak?

Mint kés a vajon, úgy jutottunk át a szűrőn, konstatáltam az eredményt, mikor fura dolog történt.

Először is feltűnt, hogy mindenki eltűnt, már csak mi vagyunk ott. Hova lett 500 ember? Aztán az útlevelünket betette egy dobozba, amit lelakatolt és közölte velem, hogy menjek oda, ahhoz a rendőrhöz, Ő majd mondja a többi teendőt, és ha lehet, vigyem a családot is.

A rendőr elvette a dobozt tette bele még egy papírt, visszaadta és közölte, hogy kövessem a piros csíkot. Már tudtam, a piros vonal vége a megfélemlítő szoba.

A piros vonal végénél újabb felfegyverzett kommandós elvette az útleveleket tartalmazó dobozt visszaadta belőle az anya és az apa útlevelét, az enyémet pedig tovább adta egy újabb fegyveres rendőrnek minket pedig leültetett, hogy várjunk.

Vártunk. Vártunk. Vártunk. Aztán megjelent egy újabb, de elképesztően jóképű (még anya szerint is, pedig nagyon különbözik az ízlésünk) fegyveres rendőr és elindult a vallatás.

Szem szemnek feszült. Pingpong labdaként pattogtak a kérdések és válaszok oda vissza.

Él Amerikában rokona?

Nem.

Él Amerikában barátja?

Igen

Tervezi meglátogatni?

Nem.

Miért nem?

Mert nagy kitérő lenne.

Mennyi készpénz van Önnél?

Mondtam az összeget.

Miért hozott ennyit?

Ha gond lenne a kártyámmal se legyek pénz nélkül?

Miért járt Kínában?

Nyaralni.

Mikor volt Peruban?

2 éve

Hol dolgozik?

BT.

Ezt megelőzően, mikor hagyta el legutóbb Magyarországot?

1 hete

Hova ment?

Svájcba

Miért ment oda?

Munka miatt

Mikor született?

Itt azért, már kicsit felidegesített, hosszú ideje forgatja az útlevelem, amiben feketén fehéren benne van ez az adat.

1983. Július 4 – mondtam ki hangosan

Azt hiszem ez volt a bűvös jelszó. Először a vallatásom alatt, elmosolyogta magát. Felállt és jelezte, hogy kövessem:

Ez az ön bőröndje?

Igen.

Van benne étel?

Nincs.

Kinyitotta, és kivette a gondosan zacskóba csomagolt rágógumis pakkomat.

Ez mi?

Én rágógumiknak látom, szerinted? – Természetesen nem voltam ennyire bátor.

Rágógumi.

Hány csomag?

18

Függő?

Most őszintén, ezt a kérdést komolyan gondolta? Mi erre a jó válasz? A függőség túl kemény, de mivel mással lehet 18 csomag rágógumit megmagyarázni?

Azt hiszem.

Újabb mosoly.

A szülei?

Igen.

Van Önöknél étel? - Kérdezi anyát. Fordítok.

Csak egy alma.

Legyen szívesen ideadni.

Anya kinyitja a táskáját. Kiesik a doboz mézeskalács. Aztán kivesz egy zacskó sós rudat, két sajtot és végül nagy nehezen a táska aljáról a „ csak egy alma” –t.

Érzem, hogy menteni kell a helyzetet. Nyúlok az előre gyártott orvosi papírokért. Cukorbetegség, mondom mintegy természetes és triviális válaszként az előbbi ételzáporozásra.

Hol szállnak meg?

Wahsington Mariott Hotel

Egyetlen egy röpke pillanat erejéig azért felböfögött extra romantikus énem és eljátszottam a gondolattal, hogy ezt azért kérdezi, hogy tudja, hol talál meg, ha kicsit személyesebb és kevésbé hivatalos formában szeretne tovább faggatni.

Nem minden álom válik valóra még Amerikában sem. Visszaadta az útlevelem és utamra engedett:

Thank you Ma’am. szavakkal. Egyszerűen imádom, ahogy ezt a köszönöm frázist kimondják, az ember tényleg mádámnak érzi magát.

Az egész történetben azt szerettem a legjobban, ahogy Anya utána elmesélte a velünk utazóknak:

A lányom szokott írni és már a gépen mondta, hogy Ő szeretné, ha minket kiemelnének a sorból, mert az érdekes nyitó története lenne az útnak.

Hallgatva, anya mesélését három dologra jöttem rá:

1.  Jó volt anya szájából hallani, hogy írok,
2.  Amerika már az érkezésem előtt valóra váltotta az egyik kívánságom,
3. Jobban át kéne gondolnom miket kívánok.

Ez utóbbi azért is fontos, mert most Washingtonban járva - kelve rájöttem, First lady szeretnék lenni, de ennek az okát és a reggeli Fehér Házi látogatásom meghagyom egy újabb amerikai mesére.

Most nyugovóra térek a városban, ami sosem alszik.