Nem gondoltam, hogy pont erről a városról lesz a
legnehezebb írnom. Az első tervem az volt, hogy ez egy naplószerű szösszenet
lesz, el is kezdtem üzeneteket küldeni képzeletbeli Napló barátomnak. Aztán
rájöttem, hogy én nem vagyok egy napló író típus, sose voltam az. Mindig nagy
elánnal elkezdtem és úgy jártam, mint most: hónapok teltek el leírt szó nélkül.
Nyáron azon gondolkoztam, hogy egy-egy felismert filmhelyszínt ragadok ki,
arról fogok írni és azon keresztül mutatom be a várost, de akkor egy csomó
minden kimaradna, ami nekem fontos és szeretnék róla mesélni. A harmadik
ötletem az volt, hogy interjút készítek a szüleimmel, Ők milyennek látták,
nekik mi tetszett benne, vagy mi nem, de ebből a verzióból én hiányoznék. A
héten jött egy újabb ötlet, amit a szomszédaink ihlettek, akik épp ide utaznak
és infókat kértek tőlünk, nekem pedig eszembe jutott, hogy írok egy hagyományos
útirajzot. Aztán rájöttem: Hagyományos? Útirajz? Pont arról a városról,
ami azóta is minden héten eszembe jut! Hogy döntöttem végül? Sehogy, egyszerűen
csak leültem a gép elé és nekikezdtem. Hagyom, hogy káoszosan, talán az összes
fenti ötletet megvalósítva, a fel- és letűnő érzések ide vésődjenek, pont úgy,
ahogy bevésték magukat az emlékezetembe.
Kedves Naplóm!
Vasárnap délután van és nagyon izgulok. Ma
végre találkozunk. Eddig csak távolról figyeltem, milyen lehet. Igaz vajon
minden, amit hallottam és gondolok róla? Milyen lesz először látni? Mi van, ha
csalódok benne? Lehet jobb lenne, ha nem is találkoznánk, ha megmaradna olyan
romantikusan, idillinek és rendkívülinek, mint amilyennek most elképzelem.
Izgulok és félek. Találkozás egy nagy szerelemmel.
Kedves Naplóm!
Itt vagyok. Lüktet a vér az ereimben és úgy
érzem nem vagyok képes az érzékszerveimmel befogadni. Nem tudom, merre nézzek.
Félek, ha jobbra nézek, lemaradok valamiről a bal oldalon, és fordítva. Nem
ilyenre számítottam, mégis tetszik. Nekem egyedül. Anya félelmetesnek találja,
apát nyomasztja. Azonnal átlátom a sugárútjait, visz a lábam előre a fényárban
úszó Times Square-ig. Itt vagyok, VÉGRE!
Philadelphia felől közelítettük meg és tényleg olyan
szorító érzés volt a gyomromban, mint mikor az ember randira megy.
Természetesen a 18 sáv ellenére is hatalmas dugó volt, de életemben először nem
bántam, mert azt éreztem, minden perc és másodperc fontos, amit látok a
városból. Néztem az embereket azt utcán, csodáltam az épületeket és órákba
telt, hogy pulzusomat normális mederbe tereljem. New Yorkban voltam, abban a
városban ami a bakancslistám első helyén volt évek, évtizedek óta és amihez
megmagyarázhatatlan okok miatt mindig is vonzódtam.
Érkezésünk és szállodánk birtokba vétele után elindultunk
a tőlünk 5 percre lévő Times Square-re. Nem tudtam magamba fogadni az első 1
órát. Minden sokkolóan sok volt. A munkából éppen kiszabadult emberek
elözönlötték az utcát, az épületek folyamatosan azt az érzetet keltették, hogy
ránk fognak dőlni. Míg bennem ez hihetetlen szabadságérzetet váltott ki,
addig a szüleimet rettentően frusztrálta. Ők az első New York-i éjszakán úgy
tértek nyugovóra, hogy nem tetszik nekik a nagy alma. Ezt az érzést persze
minden egyes nap egyre jobban és erőteljesebben átírta. Ma, mikor megkérdeztem
őket, mi tetszett nekik Amerikából a legjobban, mindketten New Yorkot
említették meg elsőként.
|
Time Square |
|
Első séta New Yorkban |
Csak finoman beszúrom ide, hogy ne áruljak zsákbamacskát:
Mivel az “ittmindentlehet” városról van szó, elengedem
magam és közhelyeket fogok puffogtatni, hatalmas nagy teátrális érzésekkel
vegyítve, csordultig lesz az írásom klisékkel és bosszantó elfogultsággal, mert
New Yorkról vagy így tudok írni vagy sehogy.
Jöjjön az első nagy érzelem. Sok helyre utaztunk már
együtt, de a New Yorkban töltött 4 nap a legszebb családi emlékeim közé
tartozik. 11 hónap távlatából még inkább, büszke vagyok a szüleimre, mert New
York minden egyes utcakövén bizonyították azt, amit a legjobban szeretek
bennük:
- nyitottak és
tájékozottak
- fáradhatatlanul frissek
és fiatalosak
- sziporkázóan jófejek
- nagyvilágiak és hihetetlenül
bátrak és vagányak
A hétfőt egy jó, de inkább mondjuk azt, hogy amerikai
kávéval indítottuk a szállodával szemközti kávézóban. Naplómba ezt véstem:
Kedves Naplóm!
Itt és most szeretném megköszönni Jackie
Kennedynek, hogy nem hagyta lerombolni a Grand Central központi pályaudvar
épületét. Rögtön keresem a falon a csillagképeket és eszembe is jutnak a
kivitezelő szavai, mikor megvádolták, miért fordítva vannak a minták a falon.
Isten perspektívájából van - mondta szellemesen. Mellettem magasodik a Chrysler
épület, anya kedvence. Született New York-i, Ők is ezt tartják New York
szimbólumának. Az én kedvencem a Rockefeller épület, egyrészt mert izgalmas a
Rockefeller dinasztiának a története, másrészt ez az épület ad otthont Jimmy
Fallon Tonight Show-jának, a Jóbarátok kamerái is itt forogtak, de a kedvencem
az épület előtti jégpálya. Látom magam előtt a decemberi kivilágított fényben
korcsolyázó embereket. New Yorkban mindenki megy, mindenki kávézik és
mindenki az úton eszik.
|
Rockefeller Épület |
A Grand Central épületre jól emlékeztem egy Colin Farrell
filmből és természetesen, mint minden New York-i nevezetességet, ezt is
átszőtte nekem az érzés: ” Téged már láttalak ebben a filmben, hát ilyen érzés
itt lenni.” Ez a hely a mi történetünkben arról lesz nevezetes, hogy itt ettünk
először hamisítatlan New York-i fánkot. Igazi gejl, egy morzsájában sem tudtam
felidézni az általam ismert baracklekváros fánk finomságát. Az első nap szolid
ismerkedés volt Manhattannel. Trump tornyok, 5. Sugárút, Empire State Building -
aminek a megmászását köd miatt elnapoltuk. Steak vacsora és egy újabb este a
Times Square-en.
|
Empire State Building |
|
Átlagos kirakat |
Kedden már csak rövid naplóbejegyzést írtam, az első
programunk után.
Kedves Naplóm!
Most a Central Parkban, az Imagine
mozaiknál John Lennon dalait hallgatjuk. Szegény pára eléggé megjárta. 1980.
december 8-án egy rajongó reggel még autogramot kért tőle, délután a Dakota ház
előtt (amit nemrég megnéztünk) lelőtte. A Central Park az első csalódásom.
Nekem túl steril, de ettől még jó sétálgatni benne, bár kicsit frusztrálnak a
futók, de erre kitaláltam a legjobb módszert: igazi New York-i hot-dog
elfogyasztása a parkban.
Fura visszaolvasni most ezt, kicsit bánom is, hogy nem
folytattam a napló írást. A parkba még többször visszatértünk, mert nincs jobb,
mint enni egy hot-dogot a Central Pakrban, ott, ahol a „Reszkessetek betörők!”
félelmetes galambjelenete zajlik. Ennél már csak egy fantasztikusabb dolog van,
enni egy hot-dogot Jim lepattant több évtizedes kocsijánál a Wall Street sarkán
és leülni több tucat jól öltözött ember közé, akik épp kiszaladtak a részvények
ingadozása közepette feltölteni az energiakészleteket.
Tegye fel a kezét, aki a Wall Street-et egy iszonyú
hosszú utcának képzeli/ képzelte tele öltönyös pasasokkal, kosztümös bigékkel
és égimeszelő épületekkel! Én jelentkezem, ezért is álltam döbbenten, mikor
rájöttem, ez a fél méter (New York-i mértékegységben) ahol állok, a Wall Street.
|
A Wall Street bikái :) |
Egészen a Wall Street-ig arról beszélgettünk, mennyire
tökéletes emlékhelyet készítettek a két ikertoronynak. (Amit még a Wall Street
előtt megnéztünk.) Monumentális fekete márvány mélység, körben nevekkel, rózsákkal.
Pontosan emlékszem, mit csináltam 2001. szeptember 11-én, mikor berepültek a
gépek, visszaemlékeztem az utcai képekre, a dokumentumfilmekre és az első
gondolatom az volt: Hogy nem dőlt össze a többi ház? Karnyújtásnyira vannak
egymástól! A második gondolatom az volt, amit a szüleim már az első nap megjegyeztek:
Ha Manhattanben bármilyen katasztrófa bekövetkezik, akkor nincs hova
menekülnöd. Nincs tered vízszintesen, csak felfelé.
|
WTC - helye |
A Wall Street után Harlem felé vettük az irányt.
Megnéztük a közösségi házat, ahonnan elindult első koncertjeivel Whitney Houston
és Aretha Franklin. Anya persze azóta is hiányolja, hogy ide nem éjszaka jöttünk,
amikor igazán a sűrűjébe keveredtünk volna Harlemnek. Én bevallom, nem bánom,
hogy Harlem helyett aznap a Broadway-ra volt jegyünk.
|
Harlem |
Apa, aki a New York-i út előtt 7 nappal komoly
szemműtéten esett át – és nem mellesleg zsigeri szinten utálja a musicalt –
végtelenül boldog volt, hogy egy sötét színház hátsó sorából (amúgy kiváló
hely) megnézhette a Chicagót, utólagos beszámolóira alapozva végül is átjött
neki az érzés, és nagyra értékelte az előadás alatt vásárolt mogyorót. Én
persze megigézve ültem a székemen, hogy az Oscar-díjas színész az egyik kedvenc
filmemből (Jerry Maguire) most nem a lóvét virítja, hanem nekem énekel, mint
Billy Flynn. A négy gyilkos nő történetével zártuk a napot, hogy másnap rekordot
döntsünk a megtett kilométerekkel.
30 kilométert gyalogoltunk, mindent láttunk, amit
kellett! A legjobb New York-i napunk volt. Brooklyn Híd, séta az East River mellett,
ebédre egy kis saláta, New York-i metro, felfedeztük a Magyar cukrászdát, ahol
az alábbi sütiket le is teszteltük: Rigó Jancsi, krémes, dobostorta - több
évszázados süti receptek istenien, régi korokat idézve elkészítve. A könyvtár,
benne az eredeti Micimackóval és a többi Pagony lakóval, ami mindhármónkra óriási
hatást tett. Ki hitte volna? Empire State Building és az esti fények. Szabadjon
megjegyeznem, érdemes előtte nagy dolgot végezni, mert ha a sorban jön
rád az inger, akkor az bizony izzasztó menet lesz.
Majd az egész napot megfejelni egy tökéletes amerikai
hamburgerrel a bárban, ahol természetesen kivetítőn amerikai foci megy.
|
A kedvenc fotóm - Brooklyn híd |
|
A magyar sütemények New York-i lelőhelyén |
|
Micimackó és barátai |
Az utolsó napon megnéztük a kihagyhatatlant, a kötelezőt,
a Szabadság-szobrot. Egy szerepjátéknak köszönhetően ízelítőt kaptunk, milyen
ha faggatnak minket, visszaküldenek a hajóra, vagy üres zsebbel beengednek az
országba.
Itt tudtam meg Pulitzer teljes történetét és a sárga
újságírás kialakulásának részleteit. Napjaink legjelentősebb újságírói díjának
névadója felismerte, hogy a bevándorlók angol tudása limitált, így egyszerű
nyelven, nagyon egyszerű híreket és cikkeket közölt, kiváló üzleti érzékkel a
legnagyobb újsággá tette a New York World-öt és egy remek adományozási akcióval
segítette a Szabadság-szobor sorsát is.
A legemlékezetesebb számomra mégsem a szobor volt, ami
amúgy gigantikus, hanem az a kutatómunka, amire rászántuk magunkat, hogy
anyukám kivándorolt nagybácsikájáról megtaláljuk a bevándorlási hivatalban
feljegyzett részleteket. Melyik hajóval, mikor és hova érkezett. Elképesztően
izgalmas volt és utána kicsit szívszorító is elolvasni minden apró részletet
elhunyt rokonunkról.
Már csak egy dolog volt, ami New Yorkban ránk várt, megnézni
a Kennedy repteret és búcsút inteni a keleti partnak, hogy Amerikát átszelve
megcsodáljuk a nyugatit is.
4 nap New Yorkban sok mindenre elég, de még sok minden
van a listánkon, amit nem tettünk még meg:
- nem voltunk Bronxban,
- sem éjjel Harlemben,
- nem fedeztük fel eléggé
Brooklynt,
- nem voltunk Staten
Island-en,
- nem szurkoltunk
semmilyen sporteseményen,
- nem voltunk élő late
night show-ban,
- a Vasalóházba egyszer
szeretnék bemenni és megnézni milyen a szoba a legkeskenyebb részen
- nem rendeltem piát a
pultnál állva és flörtölve a mellettem ülő pasival,
- San Francisco-ban
arra is rájöttem, hogy elfelejtettem New York-i sajttortát enni;
ezért nem fenyegetésnek szánom, de jó ha tudod, New York,
még találkozunk!
|
Vasaló ház |
Amiket nem tudtam hogyan beleszőni a gondolatmenetembe,
de muszáj felsorolnom:
- A Central Parkban nem
lehet dohányozni, elég kemény dollárokat fizetsz, ha mégis megteszed.
- Minden szivar dominikaiként
van eladva, még a Cohiba is.
- Az útjavítás 1 óra alatt
befejeződik, spéci eljárással, amit végig is néztünk.
- New York koszos este és
hajnalban, mindenhol szemét.
- A metro büdös és mocskos.
- New Yorkban nem tudsz
eltévedni.
- Minden ablakba belátsz
este.
- Október elején jártunk
ott és már mindenhol karácsonyi díszek voltak.
- Ha Trump otthon van,
lezárják az utca bizonyos részeit – otthon volt, de nem volt érkezésünk
beugrani hozzá.
- Minden utcasarkon van
egy pereces.
Nagy dilemma volt nekem ez a szösszenet. Akartam, hogy
legyen egy írott emlékem New Yorkról, de nehéz írni róla. Minden helyhez, ahol
jártunk, megannyi érzés párosul, mást jelent nekem John Lennon zenéjét
hallgatni a Central Parkban és egészen mást a szüleimnek, akiknek Ő a
fiatalságuk ikonikus alakja.
Valószínű máshogy éljük meg anyával a Chrysler épületet,
mert egyből a Szex és New York intrója ugrik be és egészen máshogy látja és
gondol rá apa, aki nem látott egyetlen egy részt sem.
Ma, mikor az írásom kapcsán New Yorkról beszélgettünk
mindenki elmondta, mi volt számára a legnagyobb élmény és miért. Egyetlenegy
dolog volt, amiben mindhárman egyetértettünk, hogy volt, amelyikünk egyből, más
pár nap elteltével, de otthon érezte magát New York négyzetrácsain. Én pedig
szentül hiszem, hogy New York titka pont abban rejlik, hogy mindenki érzelmeire
hatással tud lenni.