Szösszenet a kiemelt ügyfélről

Ma eszembe jutott egy nagyon régi írásom arról, hogyan váltok bankot és milyen ingerek értek a bankos fiú által.

Úgy fest, ennek az ominózus banknak ez a specialitása. Sőt!

Nagy valószínűséggel a stratégiájuk szerves része.

Ma önmagamat is meglepve, még határidőn belül bementem a bankba, hogy eleget tegyek a törvényi kötelezettségemnek és leigazoljam, hogy az vagyok, aki. Ott lakom, ahol és több éve elképesztően hű és lojális kliense vagyok a választott bankomnak.

Az első meglepetés akkor ért, mikor várakozás nélkül a kapott sorszámommal egyből fogadott egy kedves ifjú hölgy. Elmondtam neki, hogy miért jöttem. Majd némi monitor nézés után közölte:

Kata, bemutatnám Önt Péternek. Nálunk ugyan is ez a protokoll.

Protokoll? Töprengtem magamban. Végül is, minek ide Tinder, társkereső oldalak, ha ilyen lelkes és segítőkész munkatársai vannak az embernek.

Ultra bambán nézhettem, mint a bankokban általában szoktam, mert tovább szőtte a fonalat, a kedves lakossági szolgáltatásokért felelős hölgy velem szemben.

Péter a fő kapcsolattartó a kiemelt ügyfeleink részére. Ezért, ha lenne kedves itt várni, szólok neki, hogy aztán tudjanak négyszemközt beszélni máshol. Felállt és eltűnt a látóteremből én pedig azon agyaltam: mikor lettem én kiemelt ügyfél? Mióta van személyre szabott kapcsolattartóm és még is, miért kéne nekem négyszemközt beszélnem vele?

Majd oldalán Péterrel visszatért, hogy bemutasson minket egymásnak és akkor bizony tudatosult bennem:

Feltétlen szükséges, hogy Péterrel négyszemközt beszélgessünk.

Kézfogás közben erre is fény derült:

Kata! Üdvözlöm, milyen nagy szerencse, hogy újra látom.

Újra? Ismételtem magamban a szavakat és káromkodtam finom hölgyhöz illően, hisz elvégre kiemelt ügyfél volnék vagy mi, hogy micsoda pocsék arc és név memóriám van.

Üdvözlöm Péter, én még nem tudok nyilatkozni a szerencsém fokáról.

Majd finoman jelezte, hogy folytassuk az irodájában a beszélgetést. Leültem a bőr fotelbe, elfogadtam a kávét két cukorral tej nélkül és rettentő nagy odafigyeléssel hallgattam, hogyan is lettem én kiemelt ügyfél. Milyen szolgáltatásokkal jár ez. Mennyivel jobb lesz az életem, mert van nekem Péter.

Mikor azt a részt ecsetelte, hogy mennyire megbízható, fontos és megbecsült ügyfél vagyok, az járt a fejembe, nem kéne levenni a fejemről a sapkámat? Kicsit disszonáns, hogy komoly, pénzügyei iránt felelős személyként vagyok beállítva miközben, úgy nézek ki, mint Törpilla, kevésbé dögös formában, barna hajjal. Itt bevallom kicsit elvesztettem a fonalat, mert gyors mérlegelést végeztem sapka kontra csapzott haj témában.

A kérdés viszont eljutott a fülemig.

Windows telefonja van még?

Nem már nem, de honnan tudja, hogy az volt?

Mert pár éve, mikor beszéltünk azért nem töltöttük le az alkalmazást mert…

Ezek szerint tényleg találkoztunk már, konstatálom magamban és miközben az applikáció előnyeit ecsetelte azon pörgött az agyam, mi a bánat lehetett velem, hogy nem flörtöltem, de ami még rosszabb nem is figyeltem fel arra, milyen helyes, kedves, értelmes, humoros férfi ez a Péter. Jobb későn, mint soha. Itt az ideje orvosolni ezt a fiaskót.

Nos, azóta megszerettem az almát és bátrabban is applikálok.

Ezt örömmel hallom, akkor belevágunk?

Bele hát! Kacsintottam volna, ha tudnék, de nem tudok maradt a mosoly és az aggodalom, hogy a reggeli fogmosásom valóban alapos volt-e.

Pesten vagy Debrecenben szeret jobban lenni?

Jó, jó. Csitítom magam. Egy bankban vagyok, minden adat elérhető rólam. Természetesen nem emlékezhet arra, hogy kétlaki életem van.

Mikor, milyen a hangulatom. Mindkét városnak vannak előnyei.

Magyarországon adózik csak?

Egyenlőre.

Ó, tervez máshova költözni?

Mindig oda, ahol éppen járok.

Hol járt legutóbb és hova megy legközelebb?

Jó, jó. Csitítom magam újra. Kiemelt ügyfeleknek már ilyen személyes kérdések is járnak, nem kell ebbe többet belegondolni. Amúgy is, mit tudok róla a nevén és telefonszámán kívül (amit volt szíves már az első mondat után a kezembe adni és nyomatékosítani, hogy bármikor, azaz bármikor felhívhatom). Igaz is, kérdezgetnem kéne, elvileg abban jó vagyok, vagy legalább is azt hiszem magamról. Lássuk csak! Azt tudom, hogy ebben a szobában még nem voltam, szóval ha találkoztunk, akkor az csak olyan pórias közegben lehetett, ahol nem kaptam kávét és nem négyszemközt voltunk. Éles logikával kikövetkeztettem, hogy előléptették.

Péter, ha ilyen roham tempóban lépked a ranglétrán mire legközelebb jövök, már az elnöki székben fog ülni.

Helyben vagyunk. Végre, Ő mesél. Miközben applikálunk, szerződést frissítünk, kiegészítjük plusz elemekkel, lemondunk régieket, átbeszéljük a megtakarítási lehetőségeket, letegeződünk. Én mindent megtudtam róla és az elmúlt évekről, miközben Ő az egyébként is elérhető adatokon kívül viszonylag keveset rólam. Tökéletes 45 percnyi ártatlan flört, amitől mindenkinek jól indult a napja.

Miközben sétáltam be a munkahelyemre Törpilla fejfedőmben, amit végül nem vettem le, azon morfondíroztam: mit csinálok rosszul, hogy a flörtjeimet nem követi randira hívás? Pedig úgy vágyom egy igazi, klisés randevúra hétkor a Nemzetinél, ott a hol a hatos megáll.

Szösszenet a hívásokról

Idestova 12 éve vagyok része ennek a világnak. Szidni csak ritkán szoktam, én inkább azok közé sorolom magam, aki pontosan tudja, mennyi mindent köszönhet a „ multiknak”. A szocializálódásom is hamarabb elkezdődött, mint munkába állásom, hisz még családunk egyik fele közalkalmazottként kereste a kenyerét 40 éven át, a másik fele a multiban, abból is a rosszabbik fajtában a kereskedelemben vert gyökeret, úgy hogy azt hiszem viszonylag objektíven megtudom ítélni előnyét, hátrányát mindkettőnek.

Amiért most belekezdtem ebben kicsit hosszúra nyúlt felvezetőbe annak az oka, a magyarul szinte lefordíthatatlan multinacionális cégek specialitása az All hands callok. Gyors fogalom magyarázat annak, akinek ez nem mond semmit. Olyan országokon átívelő, időzónáktól függetlenül egy időben, felsővezetők által (akiket mi földi halandók csak ritkán vagy soha nem látunk) megtartott hívások, ahova a cég/vagy adott üzleti egység minden munkavállalója meghívást kap, hogy hallhassa...a, mit is? Üzleti eredményeket? Jövő évi célokat? Tényeket és okokat? Ó, nem! Ezek a hívások hosszan, végtelenül hosszan taglalják az egyébként mindenki számára triviális dolgokat.

Ma reggel 6-kor, mikor még félálomban megnéztem a naptáramat, aggódva konstatáltam, hogy egyetlen egy perc szünetem sem lesz aznap. Reggel 9-től délután 6 óráig megállás nélkül hívásokban ülök. Lesz köztük 30 perces, 60 perces, 90 perces és kitudja még hány perces, mert mi az, amit nagyon hamar meg lehet tanulni ezekről a hívásokról:

1. Sose kezdődik el időben

2. Felesleges csit-csettel indul, az időről, az ünnepekről, a vakációról.

3. Szinte sose fejeződik be időben és csak nagyon ritka kivételes esetekben sikerül eredményesen és véglegesen lezárni az adott témát.

4. Mindig követi egy összefoglaló email, ami miatt úgy tűnhet, de csak tűnhet, hogy a hívás felesleges időpocsékolás volt. Elég lenne az email, de gyakorlott multis lelkek már tudják, hogy az egy órás hívás és az ott megbeszéltek, hívás nélkül több tucat levelet és félreértést eredményezne, aminek a vége egy minimum egy órás telefonos megbeszélés.

Vissza a naptáramhoz! Reggelt 9-től azzal a bizonyos All hands call kezdődött a nap, ezt követte 10-től egy project megbeszélés az angol vezetőmmel és a holland kolléganőmmel. 11-től az indiai kollégákkal cseréltünk tudást, ez megérne egy külön szösszenetet.

12-től ebédidőben (mikor máskor), csapat megbeszélés volt az európai kollégákkal. 13:30-től GDPR (bocsánat a káromkodásért). 14:00-15:00-ig egy kollégám kért „láthatást” egy szakmai elakadásában. 15:00-től Svájccal volt egy megbeszélésem egészen 16:00 óráig, amikor is kezdetét vette, egy újabb All Hands call (ezért jó, ha az ember több üzleti egységhez is tartozik, duplázhat a gyönyörből) és 17 órától a heti megbeszélésem a német kolléganőmmel.

Még mindig pizsamában az ágyban feküdtem szerencsére, mert már abba elfáradtam, hogy végig böngésztem a napi teendőimet.

8:30-ra üzemképes laptop, turbó net kapcsolat és 30 perc állt rendelkezésemre, hogy elolvassam a beérkezett email rengetegemet, felmérjem mit, mikor, hogyan kell megválaszolni és jöhetett is az All Hands call.

Szárnyaló informatika, okos megoldások, világot átívelő technikai furfangok, hol vagytok, mikor ezek a hívások zajlanak?

60 percből körülbelül 15-20 perc ment el arra, hogy az alábbiak megtörténjenek:

- mindenki betárcsázzon, attól függően mit preferál, telefon, webjoin, stb.

- mindenkiben tudatosuljon, hogy tegye magát némára és csak akkor legyen aktív a vonal, mikor Ő beszél, mert a klaviatúra püfölése, a mellette ülő kolléga nevetése, a megfázás nemzetközi tünetei miatt, nem lehet hallani a beszélőt.

Mire a fentiek megvalósultak, megérkezett a technika ördöge, az egyetlen szereplő ezeken a megbeszéléseken, aki soha nem késik, mindig jókor, jó helyen van és aktív is, így elmegy a kép, lefagy a prezentáció, vagy elmegy a hang. Csak a prezentáló hangja megy el, annak a kollégának, aki nem tette magát némára, tökéletesen hallatszik az egyenletes szuszogása, aminek köszönhetően hamar zen állapotba kerül a hallgatóság.

Mire végre minden a helyére kerül, elindulhat az értekezés a nagy semmiről.

Én minden munkahelyemet nagyon szerettem, a mostanit is nagyon szívlelem. Szerintem kevés nálam lojálisabb ember van, még ha hangot is adok annak, ha valami nem tetszik, szívem lelkem azé a cégé, ahol dolgozom. DE! Nem volt még részem olyan All Hands Callban az elmúlt 12 évben, ahol elhangozna érdemi információ, ami miatt érdemes végig ülni és hallgatni ezeket az össznépi megbeszéléseket. Ettől függetlenül, mindig adok egy újabb esélyt és mindig betárcsázok, mert ha mást nem is, azt könnyedén el lehet sajátítani, hogyan válaszolj úgy egy kérdésre, hogy ne mondj semmi konkrétat, és még is mondj valamit. A kérdések feltételéig azonban még van egy kis idő, meghívott vendégek, grafikonok, elképesztően tetszetős prezentációk körforgásában én a következővel szoktam szórakoztatni magam (nyugalom nő vagyok, képes több helyre is koncentrálni). Megnézem a hívásban lévő kollégák névsorát, ha ismeretlen névbe ütközöm, gyorsan lecsekkolom az erre hivatott céges felületen. Mikor ismerős név tűnik fel, eltöprengek vajon Ő mit csinál a hívás alatt. Mikor épp olyan kedvem van, rá is írok a kollégára, külön chaten:

Helo XY bocsi, hogy megzavarlak, látom Te is benne vagy a hívásban. Segítenél légyszi, nem hallottam jól, mit mondott a…

90%-ban, olyan választ kapok, ami megerősíti azt a hipotézisemet, hogy az All Hands Callok egyetlen kézzel fogható célja, hogy utol érd magad az emailek olvasásában, riportok készítésében. Egy viszonylag nyugodt óra, amikor haladni tudsz a munkáddal. Illetve ha olyan napod van, mint amilyen nekem volt ma, akkor az All hands call ad lehetőséget arra, hogy feltűnés nélkül kiszaladj a mosdóba (nem maradsz le semmiről), megedd az ebéded vagy a vacsorád. Kólok Kólja, All Hands, te vagy a kedvencem.

Európai Csapat megbeszélés- kamerával, dél és a smink még tart :)

Szösszenet húsz évről

Mit szeretek benne a legjobban? Mindennap mást. Ha ma kérdezed meg tőlem, akkor azt mondom, hogy szeretem, amiért figyel rám és olyan könyvet kapok tőle ajándékba, amit nehezen teszek le és ami, arra inspirál Január 3,-án éjjel 2:27 perckor, hogy elővegyem a laptopom és írjak róla és neki egy szösszenetet. Ha tegnap kérdezted volna, miért szeretem, akkor azt mondtam volna, hogy azért, mert imádom, ahogyan neveli a lányait. Illetve, hogy az anyaság mellett is van ideje olvasni, alkotni, barátnak lenni. Ha ezt pár nappal ezelőtt kérdezed, azt feleltem volna, hogy imádom a szarkasztikus, egyedi és zseniális humorát, ami annyi felejthetetlen testrázós, könnyzáporos nevetést hozott már az életembe. Ha a választások környékén kérdezed, akkor azt feleltem volna, hogy szeretem az éleslátását a tiszta sallangmentes gondolatait. Ha ezt, akkor kérdezed tőlem, mikor mindketten Londonban élünk, akkor azt felelem, hogy szeretem, hogy soha egy percre se áll meg és mellette soha semmi, nem unalmas. Ha ezt a kérdést aznap teszed fel, mikor kirándulást szervezünk, akkor azt felelem, hogy imádom a kreativitását és szenvedélyét, ahogyan lelkesedik és beleveti magát az életbe. Ha nekem szegezed ezt a kérdést akkortájt, mikor Anne Shirley lázban égek, akkor azt felelem, szeretem benne, hogy igazi rokonlélek.

Azt mondod, elfogult vagyok. Így van! Az vagyok! De Ő, azon kevés emberek közé tartozik, akivel szemben nem tudsz elég elfogult lenni. Eszter barátjának lenni a szó legösszetettebb és legegyszerűbb értelmében minden manírtól és közhelytől mentesen: Kiváltság! Az egyik legjobb barátjának lenni, pedig ajándék. Én legalábbis így élem meg, már húsz éve.

Mégis hogyan lehetne, húsz év barátságot mondatokba sűríteni? Melyik történetet meséljem el, hogy bizonyítsam, kevesen ismernek és értenek meg nála jobban.

Történet helyett inkább azt vésem ide, mit tanultam tőle ezalatt a húsz év alatt. Mi mindennel lettem gazdagabb „csak mert” a barátja lehetek.

Megtanultam azt, hogy nagyon különböző személyiségű emberek rendelkezhetnek teljesen egyforma értékrenddel, ami egy éltre összeköti őket. Esztertől láttam azt, hogy milyen nehéz és még is mennyi jót és sokkal jobbat hozhat az, ha az ember tiszteli és értékeli magát annyira, hogy nem köt olyan kompromisszumokat egy párkapcsolatban, ami nem méltó hozzá. Az Eszterből áradó bölcsesség és a benne zsigeri szinten meglévő empátia mutatta meg nekem sokszor a helyes irányt, hogyan lássak vagy fogadjak el másokat, kerekedjek felül sérelmeken. Utálni fogja a most következő mondatom, sőt valószínű az egész írásomat, mert szerinte túlzok és én más szemmel látom őt, de a helyzet az, hogy egyszerűen imádom az intellektusát, azt hogy kisujjból kiráz mindent. Ő ezt lavírozásnak hívja, én pedig egy csodás elme, könnyednek tűnő életvezetésének. Esztertől lestem el azt is, hogyan lehetsz jobb a nagyon jónál, úgy hogy senki ne azt érezze erőlködsz, hanem azt lássa élvezed, amit csinálsz. Bevallom Eszter mellett jöttem rá arra is, hogy mennyire idegesít, ha valaki alul értékeli magát, és hogy ez tartom az egyik legbosszantóbb emberi tulajdonságnak. Ő az, aki rávilágított arra, hogy vannak sérülések és rossz polcra tett érzések, amelyeket sosincs késő érett fejjel kezelni és megfelelő helyre rakni. Esztertől tudom, hogy ráérünk aludni nyugdíjas korunkban, addig pedig jöhetnek a kérdések reggelente: mit csinálunk ma? Azt is tőle láttam, hogy barátságban megfér, sőt kötelező az őszinteség. Ártunk a másiknak, ha csendben maradunk, mikor fontos lenne, hogy hallja mit gondolunk akkor is, ha az nem feltétlen pozitív. Esztertől tudom, hogy egy barát mindig őszintén, teljes szívéből hisz és szeret. Esztertől tudom, hogy a barát az család.

Három történetet, azért még is csak levések, mert nekem ezek adják legjobban vissza, hogy ki is Ő valójában.

Barátságunk elején kölcsönadta a kedvenc gyerekkori regényét, hogy olvassam el. Mary Öröksége. Mire a regény végére értem, megtudtam milyen ember Eszter. A történet egy szeretni való álmokkal, reményekkel teli fiatal lányról szól, aki saját erejének, kitartásának, leleményességének köszönhetőn képes kitörni és az életének új irányt adni. Kivívja mások figyelmét és elismerését, elnyeri a tökéletes férfi szívét, miközben megismeri önmagát.

Nem tudom, hogy vélekedik erről, én mindig valami titkos kapocsnak tartottam és tartom kettőnk között a humort.  Azt a formáját, amit csak nagyon kevesekkel tudok megosztani és ami igazán nagyon feltölt. Szerintem nincs még egy olyan baráti páros, mint mi, akik képesek újra és újra és újra sírva nevetni azon a Monthy Python jeleneten, amikor a mindent felfaló kövér pasas visszautasít egy mini kocka csokit elsőnek, majd némi unszolás után elfogadja és már ott is a baj. Félre értés ne essék, minden barátomnak remek a humora és nagyon sokat és jókat kacagtunk és fogunk is még, de Esztivel valami láthatatlan és különleges humorszál köt minket össze, amit úgy hiszem a családunkból hozunk.

A harmadik történet nem is annyira történet, mint inkább tény, hogy Eszter előtt nincsenek titkaim. Hiszem, hogy a szüleim után Ő ismer a legjobban, épp ezért fontos, hogy mit gondol arról ami, vagy aki engem körül vesz. Egyszer megkérdezte tőlem egy volt barátom:

Kata, félsz bemutatni a szüleidnek?

A szüleimnek? Nem! Nekik nem.

Akkor kinek félsz bemutatni?

A bátyámnak és Eszternek.

Mint kiderült, a félelmem nem volt alaptalan, és mint mindig helytálló volt Eszter véleménye, ez a tűpontos emberismerete is az, amit ha ma kérdezel meg tőlem, akkor azt mondom nagyon szeretek benne, mert kiváló iránytű.

Nagyon szeretem benne, hogy az elmúlt húsz évben tartalommal töltötte meg számomra a szót: barátság!

2000-es évek,házi buli, rengeteg Tequila után

Az egyik legkedvesebb közös képünk, 2004. Azóta nem sok közös kép készült rólunk.

London

Épp szülinapi habos tortát kap az arcába :)

Veszekszünk, hogy ki csalt a kártyában (Ő)

Eszter a kis-nagy-lányaival 2018 nyara