Katona! A szó hallatán, minden épeszű embernek, zöld militarys ruhába öltözött kopaszra borotvált, fegyverrel felszerelkezett férfi jut eszébe, kivéve nekem.
A katona szót ha vizualizálnom kéne akkor én egy kockára vágott kis kenyér darabot, rajta finoman sózott gomolyát és habként karikára vágott lila hagymát látok, azaz az Apa által összeállított tökéletes kis katonákat.
Rengeteg minden történt az elmúlt napra pontosan 7 hónapban még némaságba burkolóztam, vagy hogy művészi allűrjeimet felvillantsam alkotói válságban szenvedtem. Számtalan történet esett meg melyet elmesélhettem volna, némelyiket gondolatban elkezdtem, volt amit már papírra is vetettem, még is a mai nap törte meg blogom hetek óta tartó csendjét.
Köszönet érte Apának, aki a mai napba belerakta mindazt, ami miatt évek óta tudom, hogy a legnagyobb és amiért az iránta érzett rajongásom töretlen, felnőtt korom ellenére.
Péntek van! Anti Valentin napra való tekintettel szabadságot vettem ki és elhatároztam hogy haza jövök a szülői házba, hogy pihenjek, olvassak, barátokkal találkozzam, de legfőbb képpen hogy kicsit együtt legyek imádott felmenőimmel.
Kiskatám, rendeljetek ma apáddal pizzát magatoknak és Esztinek. – ért félálomban az anyai tanács, álomtól ittas fejjel és csak fél füllel észleltem a konyhában zajló beszélgetést.
Szó volt, kacsáról, tejfölről, gomolyáról egy szó mint száz piaci vásárlásról.
Emlékszem azon agyaltam, hogy most akkor péntek vagy szombat van, majd a gondolatmenetbe bealudtam.
9 óra fele újra ébredezni kezdtem. Zacskócsörgés, hámozás, kancsóban kanál kavarás apró neszei kiverték az álmot szememből, így nagy nehezen kimásztam a puha ágyból és az étkezőbe igyekeztem, ahol az apa által előkészített reggeli tálca várta érkezésem.
Császárzsemle, gomolya csíkokra vágva, kenhető puha vaj, békebeli párizsi, megpucolt retek, megmosott paradicsom, só és kés hadban állt, hogy a kiskatonák sorra készülhessenek, és éhező szervezetem végre békét leljen.
Apa is csatlakozott, és ahogy az immáron 30 éve általában hétvégenként lenni szokott, készültek a katonák. Közben megbeszéltük kinek mi a terve mára, és hogy áll napjainkban az integrálszámítás.
Jó pár titkos nyelvet felhalmoztunk már és imádom, hogy sokszor senki nem érti kettőnk kódolt humorát.
Miközben a gomolyának már híre sem maradt, és a desszertnek bekészített túró rudi is bevégezte sorsát, átrágtuk magunkat az ebéd kérdésén. Noha pizza lett mára betervezve- lévén hogy Anyának ma dolgozni kellett, egyetértettünk az öregemmel hogy még is csak jobb lenne egy kis apa által nagy gonddal elkészített túrós tészta töpörtyűvel.
Délelőtt Eszter és Borika sziesztázott nálunk, és még Bobóka jót szundított kölcsönkapott ágyamon, addig apa beavatta Esztert a túrós csusza készítés kulcs mozzanatiba.
Ment persze az ugratás oda- vissza, az eredmény azonban maga lett a csoda. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy háromszor szedtünk belőle és a tálat már mosogatni sem kellett.
Teli hassal és jól lakottan elismerve minden más szakácsot megállapítottuk Túrócsusza Készítésben Kovács Béla a bajnok.
De nem dőlhettünk nyugodtan hátra emésztve a jókora adag tésztánkat, mert desszert gyanánt gesztenye pürét tálalt fel édesapám.
Majd, hogy teljesen legyen az eddigi egész napos kényeztetésem békében néztük a Szocsis sporteseményeket, a síugrás szintén közös nyelvünk, felváltva izgulunk, hol repülő bajuszért hol Morgeinsteinért.
Korai esti időtöltésünket anya érkezése terelte új vizekre, s bár egész nap szellőztettünk, ezért nemi náthára is szert tettünk, anya rögtön megjegyezte:
Gyerekek az egész lakásban poloska szag terjeng.
Érdekelt volna milyen az a poloska szag, de miután anyához magán órára jöttek, így jobbnak láttuk ha kereszthuzatot csinálunk és nem védekezünk azzal, hogy egész nap minden ablak tárva nyitva.
Este 7 fele, újra a tévéé lett a főszerep, mindhármunk nagy kedvence a „ Kérem a követezőt” Gundel Takács műsora lett szórakozásunk 50 percre.
Persze apával már korábban eldöntöttük, nem múlhat el a gasztro napunk fokhagymás pirítós nélkül.
Így még mi anyával a tévét néztük addig apa fokhagymás pirítóst szolgált fel Nekünk.
A nap végére rájöttem, egész nap úgy éreztem magam, mint középiskolás koromban, biztonságos szülői fészekben, jócskán elkényeztetve, rengeteg humorral fűszerezve.
S ami a legszebb az egészben, hogy mindez spontán alakult ki, mert egyszerűen SZUPER JÓ FEJ AZ APÁM.
