2007 Decemberében kaptam készhez Szakácsmester oklevelemet,
egy 1 éves elméleti és gyakorlati oktatást követően.
Vizsgatételem, borsó leveles, bakonyi sertésborda milánói
makarónival és rakott palacsinta volt.2007 Decembere óta egyfolytában
hangoztatom, hogy én biz szakács is vagyok. Csak igen kevesen tudják azt az
egyébként elhanyagolható tényt, hogy mesterműveim 99%-a nyilvánosság előtt
elzárva tartandó, egészségügyi és mentális okok miatt.
DE! Hála a szerzeteseknek, akik aktív szexuális élet hiánya
miatt vágyaikat csoki készítésben élték ki, illetve a Coca Colán szereplő
Télapónak, hogy 60 évvel ezelőtt egy remek marketingfogásnak köszönhetően
világmárkává tették ezt a tömény cukor nedűt, és gasztronómiai fenomén
édesanyámnak, súlyos tényekkel kellett szembe néznem: ELHÍZTAM!
Így hát 2010 szeptember 18-án 90 napos diétára szántam rá
magam. Mellőztem a szerzetesek pornográf étkét, a télapó italát, és
mesterszakács anyukámat új vizekre tereltem.Fogyókúrám lényeg az önmegtartóztatáson túl, az ételek
alkotóelem szerinti csoportosítás, és szétválasztása. Így tehát 4 napot
különbözetünk meg, protein - hús nap, keményítő, szénhidrát és gyümölcs.A 4-ből
3 pofon egyszerűen betartható, de komoly fejtörést okoz a keményítő nap. Ezen a napon, babot, kukoricát,
rizset, krumplit és hasonlókat lehet enni. Bár próbáltam magam meggyőzni, hogy
a mekis krumpli teljesen megfelel a diéta előírásainak, sajnos elő- elő bukkanó
lelkiismeretem rádöbbentett, főznöm kell!!!
Igy aztán 1 hónapos kukoricás vegetálás után úgy
döntöttem fakanalat ragadok. Végtére is 27 éve lesem kuktavirtuóz anyukámat,
semmi gond nem lehet a könnyed utánzással. Rá kellett azonban jönnöm, olyan a főzés, mint a
műkorcsolyázás, az ágyban fekve, annyira pofon egyszerűnek tűnik az a dupla
Rittberger, aztán mikor rá mész a jégre rögtön a padlóra kerülsz. Ma már
tudatosan figyelem, anyát mikor főz, megragadom a nem említett fortélyokat, de
ha 1 másodpercig is elkalandozok, az a másodperc az, amitől az étel egységesen
összeáll, amitől meglesz a sava borsa, karaktere és amit nekem ugye nem sikerül
elcsípnem. Node engem ugye nem olyan fából
faragtak, én mindent megcsinálok és bepróbálok típus vagyok, ígyhát
elhatároztam Rizses lecsóval lepem meg magam. Egésznap vártam az 5 órát, irány
a Budaörsi Tesco és az alapanyagok beszerzése, mert hát a jóétel titka a
minőségi alapanyag. Azt hiszem, a
tüsfürdőkénél jártam mikor belém nyilalt.Mi a szar kell a lecsóba?Némi pánikhangulat lett urrá rajtam,
de akkor eszembe jutott mentorom és azonnal tárcsáztam is, anyát aki, A
Debreceni Tescoban vásárolt alapanyagokat. Így tehát 250 km egymástól a Tesco Zöldség pultja előtt
gyorstalpaló lecsókészítő tanfolyamon vettem részt.
Kiskatám, kell hozzá hagyma, paprika, paradicsom.
Najó de mennyi? a zöldségosztálytól, a szárazáru
osztályig megbeszéltünk olyan részleteket, hogy mekkora és hány fej
hagyma, milyen és mekkora paradicsom, pontosan 7 vagy 10 paprika.Ekkor érkeztem meg a rizsekhez.
ATYAÉG!! Hát ez aztán a bőség zavara, zacskós, A, B, rövid szemű, hosszú szemű.
barna, fehér, kukityin bió, meg a rosebb tudja még milyen. Kérdem én: csoda ha
egy kezdő szakács, aki eddig csak ette azt a drága ételt most kétségek közt
hánykolódik? Isteni szerencse, hogy anya még az éterben volt, így a rizs
koordinátáit is megtudtam. Hazamentem és tanácsadóm utasításait
követve elkészítettem életem első lecsóját. A rizset gondoltam majd reggel
megalkotom, és nemes egyszerűséggel összegyönyörködtettem a lecsóval.Álmomban rizsszedő gésa voltam, és
rémálmok gyötörtek, hisz hajnalban tudatosult. TEJÓ ÉG, hiszen én rizset se
tudok főzni.
Újabb reggeli egyeztetés hány pohár
víz, hány pohár rizs. Minden rendben rizs bekészítve, jöhet a haj vasalás. haj
egyenes, rizs leégve. Nagy szerencse hogy egy magamra főztem, mert a tetején
épen maradt szemek bőven elegek voltak, így aztán jött a párosítás, és
csomagolás, majd a déli ebéd.
Örömmel jelentem: SZUPER RIZSESLECSÓT
készítettem.
...4 nap harmónia, gyümölcs, tészta, hús
és itt van már megint ez a k.rva keményítő nap, nincs mese FŐZNŐM KELL.
Kutattam a netet hátha találok
valami kiskaput de semmi. egyszer csak bevillant. Borsófőzelék. A feldobott hétvégém után, úgy voltam
vele, hogy ha már megy egy 3 alapanyagból álló lecsó elkészítése, mit nekem egy
borsófőzelék :)Net, receptek, és felháborodás. Miért kezdődik mindegyik recept így:
csinálj rántást.
Mi az a rántás? és mihez kell? ez nem
csak borsó meg valami ragadós folyós ízletes lötyimötyi? Tárcsáztam a
gyorssegélyfőzésbenCzinkuKati vonalat.
Anya, hogy kell borsófőzeléket
csinálni?
Hát vegyél, borsót, meg ezt, meg azt..
aztán ha hazaérsz hívj fel.
Határozott céltudatos háziasszonynak
éreztem magam, aki abszolút magabiztossággal csapja a kosárba a rizslisztet,
pirospaprikát, és magában azt gondolja, összecsapok valami kis borsófőzeléket
közben kisvasalok, spanyolozok, takarítok.
Hazaérve, a megpakolt kis
reklámszatyrommal már csörgettem is anyát.
Kiskatám, kb olyan 5 dkg liszt..
Anya nekem ne rébuszokba beszélj.:)
Hát akkor ööö, egy
kávéspohárnyi liszt.
(Zárójelben megjegyzem éljenek a
bögrés receptek, komoly segítség az átváltással és mértékegységgel küszködőknek
: ) )
Na a pohárnyi adagok levésése után neki
láttam.
Borsó megfőzve, jöhet a nagybetűs
RÁNTÁS.
Hívás1:
Anya ezt meddig kell főzni?
Még olyan barnás szine nem lesz.
Hívás 2:
Anya az baj, ha nagyon folyós és olajos
Hát. öntsd le róla a felesleges olajat
Hívás 3:
Anya az összeset használjam fel
Ááá kb olyan 2 kanállal.
Hívás 4:
Anya baj ha véletlenül felhasználtam az összes rántást? ( kb
7 kanálnyi)
Nem csak öntsd fel akkor vízzel.
Hívás 5:
Anya elkészült életem első borsófőzeléke és még lepcsánkát
is csináltam hozzá.-
Hívás 6:
Anya arra gondoltam, hogy itt az ideje megtanulnom a,
tökfőzeléket, húslevest, kacsát, székelykáposztát, vadast, de a
legfontosabb: a krumplifánk a 4 nap múlva esedékes keményítő napra
Aki
nekünk ételt, italt adott vagy megtanít főzni annak neve
legyen ÁLDOTT!!!