Sokat gondolkodtam mi lehetne, újabb szösszenetem témája és eszembe jutott, hogy még nem említettem nektek szerény otthonom hétköznapjait.
„hogy értsd egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell” énekli Zorán, és így igaz, ahhoz hogy, értsétek új otthonom varázsát tudnotok kell az előzményeket, így javaslom barangoljunk vissza az időben közel 1 évet.
Albérletemről, már az elején tudtam, hogy csakis átmeneti állapot lehet és némi logisztikával illetve szülői segítséggel saját birodalom után nézhetek.
Tisztán emlékszem azokra a zord magányos téli estékre, amikor jobb elfoglaltság híján, lakásból ki lakásból be, jártam Budapest utcáit álmaim otthonát keresve.
Kis lyuk, dohos szag, televizelt lépcsőház, veszélyes környék, omladozó falak, égbemeszelő árak, és megannyi elkeserítő tapasztalat után, 2010 áprilisában kopogtatott az ajtómon egy lehetőség.
A XI kerület egy pazar részén a Sas hegy lábánál szembe jött velem a vágyam.
Már az utcán az ingatlanosra várva pozitív jeleket észleltem hisz csodálatos hársfa illat és egy ezeréves barátom rég várt telefonhívása fogadott. A lépcsőház egy csodaszép nagy fa szomszédságában állt, ami fehér virágokkal köszöntött érkezésemkor. Belül tisztaság és az a hamisítatlan lépcsőház illat, ami a Lehel utcai gyerekkoromat idézi. A 4 emeletre kapaszkodtunk fel és bevallom férfiasan a második emeleten Szűcs úr ajtaja előtt elbizonytalanodtam valóban Mount Everestet akkor mászni én minden este? Ám ekkor a 4. emelet lécsőfordulójában megpillantottam Őt, fekete haj, lágy mosoly, enyhén feltűrt fehér ingujj, lazán félrehúzott nyakkendő, ott állt velem szemben a pozitív jelek koronázatlan királya a tulaj.
Jó estét fáradjon beljebb- szólt az érdes férfi hang én pedig már lelki szemeim előtt láttam a közös borozgatós esténket, amikor is kisétált a szobából a tündérien bájos felesége. A legtöbb esetben mérethetetlen nagy dühöt éreztem volna, de ezt a két embert egymás mellett látva, az az érzésem támadt micsoda kisugárzása lehet ennek a lakásnak ha ilyen boldog szerelmespár lakik benne.
Így aztán beljebb merészkedtem és akkor elém tárult A!!! lakás.
A lakáskereséssel töltött hónapjaimban végig erre az érzésre vágytam, amikor belépsz az ajtón és azt érzed: Igen, ez az én otthonom.
Így aztán nem sokat teketóriázva, egy gyors szülői vélemény és egy villám szerződés után.
Az 50 négyzetméter "újélet" az enyém lett.
A lakás felújított, átalakított tökéletes állapotát mutatta felém, így aztán egy festésen kívül mást nem is csináltam.
Mivel egy - két doboz könyvön, tárgyon és ruhán kívül mindent magam mögött hagytam, 2010 Június 1-én pucér seggel és egy kölcsönkért szivaccsal költöztem be új otthonomba.
Onnan tudtam, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam, hogy esténként félig festett falakkal, nulla bútorral, dobozokkal körülvéve egy szem magam, síri csendben azt éreztem: Jó itthon lenni.
Új birodalmam a lélekgyógyítás egy új módszerét is megtanította velem.
Pszichológusok sok éves teóriáit, önismereti tréningek izzadságszagú tanításait egy tollvonással felülírja a lakberendezésnek hívott terápia.
Minden egyes új bútordarab, kiegészítő, kárpit és tárgy, mint egy kirakó összerakták megtépázott szívem darabjait.
Első bútordarabom, amihez az egész nappalit terveztem és igazítottam egy meseszép extravagáns csoda fotel volt.
Ez az ülőalkalmatosság megtanított az állhatatosságra, mert több mint 3 hónapon keresztül minden héten bementem az Ikeába, hogy megszerezzem a csíkos huzatot, amit kinéztem, végül a 3. hónapban az Ikeás hölgy megunva a heti látogatásaimat fél áron nekem adta a kiáltott huzat darabot.
A kanapém hófehér huzata megtanított az óvatosságra.
A dohányzó asztalom az egyszerű szépségre hívja fel a figyelmem.
A gondosan kiválogatott fényképeim a falon, a múlt tiszteletére szólítottak fel, az üres falfelületek pedig a jövő befogadására.
A hálószobám bútorai a kreativitás és a meghittség csodálatos összhangja
Szóval igazi életmentor ez pár négyzetméter és ahogy egyre több mindennel gazdagodik otthonom, úgy találom meg én is napról napra, bútorról bútorra a harmóniát.
