Sétaközben: a példaképeken töprengek

Tegnap anyával úgy döntöttünk, hogy sem ónos eső, sem orkán erejű szél nem állhat a séta és mi közénk. Nagy levegőt vettünk, magunkhoz képest jól fel is öltöztünk és neki vágtunk erdei sétánknak.
Szeretek anyával gyalogolni, hasonló tempóban megyünk, hasonlóan küzdünk a levegővétellel pláne hidegben, hisz mindketten asztmások vagyunk. Anyával a séta, sokszor olyan mintha magamban lófrálnék, annyira egy hullámhosszon tudunk lenni. Tegnap például sok volt a csend, elmerültünk a gondolatainkba mindketten. Előző nap pedig végig dumáltuk az egy órás utunkat. Tegnap miközben a csend lett útitársunk eltöprengtem anyukámon. Nem rég voltam egy tréningen, ahol az egyik feladatnál meg kellett mondanunk ki az az 5 ember, aki ránk régen és most és várhatóan a jövőben is nagy hatással lesz. Össze kellett gyűjtenünk, hogy mik azok a képességek, szokások, személyiség vonások, amiket irigylünk tőlük és amikben szeretnénk olyanokká válni. Természetesen nekem az első háromban a család szerepelt. Édesapám, akinek páratlan a humora és elképesztően penge elme. A bátyám, aki sziporkázóan jó fej, zseniális memóriával, széleskörű tájékozottsággal a világról és közben mesterien bánik az én idővel. Anyukám pedig drágakőként ragyogja be családunk életét. Nincs a közelemben még egy olyan ember, akiben ennyi idősen ennyi energia és pozitív életszemlélet lenne. Jól esik fürdőzni abban a jövőképben, hogy majd én is ilyen leszek 63 évesen. Nem szentet szeretnék faragni anyukámból, mert azért azt is hozzá kell tennem, hogy kevés ember képes úgy felbosszantani mint Ő,  szörnyen makacs és önfejű. A világot csak az Ő személyes szűrőjén át látja és sokszor nehéz, mit nehéz egyszerűen lehetetlen meggyőzni az ellenkezőjéről, de azt hiszem én pont ezt a kettősséget szeretem benne.
Mostanában sokszor látom gondterheltnek és kacarászhatna többet, mert az Ő nevetésétől minden életre kell. Amikor az unokákkal bohóckodik és ötletes játékaival, lazaságával felpezsdül a gyerekszoba, megfogalmazódik bennem, bár csak nekem is ilyen nagyszüleim lettek volna. Szerettem minden nagymamámat és nagypapámat, de a nagybetűs Nagymama, akinek finom a sütije, akit rajongásig szeretnek a gyerekek, akinél nincsenek szabályok, de mégis vannak határok az számomra Anya. 
Még ezeken gondolkodtam elértük az erdőt, ahol talán a zord időjárás miatt rajtunk kívül egy teremtett lélek sem volt.
Ráléptünk a megszokott ösvényre a csendet felváltotta a beszélgetésünk hangja így az elmélkedésem is abba maradt, húsz perccel később csuromvizesen értünk haza.

Pénteki séta

Szombati erdő

Sétaközben: Stíluskommandó akcióban

Séta közben összefutottam Marikával, ennek örömére pedig elsétáltunk a Kálvin térre, hogy igyunk egy finom kávét. Már kikértük a feketénket, mikor jó barátom nekem szegezte a kérdést. Mit csinálsz ma este?
Megyek koncertre a kollégáimmal.
Elemezgetve az esti koncert programot arra terelődött a szó, hogy mit veszek fel, hogyan készülök az esti kicsapongásra. Stíluskommandó Marika, szúrós szemeket meresztett rám, mikor közöltem vele nem lesz már időm hazamenni. A kifinomult szépérzékkel megáldott önzetlen barátom azonnal felajánlotta belvárosi otthonukat, hogy szolgáljon nekem szépségszalonként aznap este.
Munka végeztével, elindultam csapzott magától száradt göndör hajammal, allergia miatt bedagadt táskás szemeimmel hozzájuk, hogy Marika partyra kész nőt faragjon belőlem.
Miközben sminkelt és szárította a hajamat percenként erősítette meg, hogy milyen szép vagyok.
Kiváló üzleti húzás volt, mert 60 perc és 60 ilyen megállapítás után már kezdett a fejembe szállni frissen megfestett szépségemből fakadó önbizalmam. Amikor a készülődés videó felvételit az ÖTYEben körbe küldve másik két jó barátom is pumpálta belém a pozitív megerősítést eltöprengtem egy kívánságon.
Ha jó tündér keresztanya kilépne  Hamupipőke világából és megkérdezné tőlem, Kata milyen kérésed teljesítsem, akkor a 2 szokásos mellett, amit évek óta kívánok a 3. biztos az lenne:
Tündérkeresztanya, megtennéd kérlek, hogy elintézed, hogy mindenki olyannak lásson engem mint a barátnőim? 
Addig is még kívánságom beteljesül,  Marika, nézd a youtubon a how to do videókat, mert hétfő reggel 7-kor a küszöbödön leszek és csengetek, hogy arcot rajzolj nekem!
Az estéről csak annyit, végül nem koncertre mentünk, hanem inni. Mikor megérkeztem, az egyik kolléganőm vádlóan, hogy nem tartom a sorsközösséget nekem esett: Kata, te mégis átöltöztél!  Ekkor újra tudatosult bennem a smink és a haj valóban öltöztet, mert azt a kettőt leszámítva minden ugyanaz volt rajtam mint reggel.

Reggel séta közben/ smink előtt

Homályos kép a partyról / smink után

Sétaközben: a csillagok összeálltak

A következő csillagok együttállásának eredménye a mai bejegyzésem. Az első csillag neve: szépíró szak. A második csillag neve: 7 szokás tréning. A harmadik csillag neve: egészség. A negyedik csillag neve: London csajos hétvége. Az ötödik csillag neve: szelfi. A hatodik csillag neve: tükör. 
Első olvasásra nem lehet a felsoroltakban közös metszéspontot találni, de a mai írásom célja, hogy leleplezzem a titkot.
Korábban már említettem, hogy szeretnék profi íróvá válni, ennek érdekében minden szombaton az iskola padot koptatom és szívom magamba az írásművészet évszázadokon átívelő fortélyait. Múlt szombaton célt értek nálam tanárom szavai, aki idestova  7 hónapja papagájként ismétli, írjatok mindennap. Nem számít mit, mennyit,  és milyen minőségben, de írjatok mindennap. Játszadozom már ezzel a tanáccsal egy ideje, de ma séta közben jött az ihlet. Sétára pedig azért vetemedtem, mert egy átmulatott szombat este után  vasárnap délben gyalogosan vágtam neki 4,5 kilométernek, hogy őrzött parkolóban hagyott szenvedélyes piros kocsimat magamhoz vegyem. Meglehet a másnaposság béklyóit cipeltem, de olyan nehezen ment a séta, hogy az 50. percben rájöttem, súlyosan rossz fizikai állapotba kerültem. Ízlelgettem a sport szót is majd gyorsan elvetettem, de a séta mint testmozgás bekúszott elmémbe. Első gondolatom, mikor beültem a kocsiba így hangzott:
Henry Ford köszönöm!
A második ami bevillant, Tejóég hogy fogom én 4 napon keresztül London utcáit koptatni a barátaimmal, ha most 50 perc gyaloglástól kikészülök. Azonnal tennem kell valamit.
Ezekkel a nagy érzésekkel és tett vággyal a szívemben indultam el ma munkába. Kocsikulcsot az étkező asztalon hagyva, gyalog vágtam neki az 5 kilométeres útnak. 
A felénél jártam, mikor táskámból előkerült a telefonom állandó tartozéka a szelfibot, hogy a barátaimnak szokásos "napikata" pár percet videóra rögzítsem és ekkor történt meg, hogy hangosan kimondtam aztán elkövettem azt a hibát hogy még írásba is adtam.
Két kihívásnak igyekszem eleget tenni.
1. Mindennap gyalogolok minimum 60 percet!
2. Mindennap írok valamit!
Hogy mit? Nem tudom, de mindennap lesz 60 percem, hogy kitaláljam.
A rovatnak új címet adok elhagyva egy kicsit a szösszeneteket, a "napikata" rovat címe: Sétaközben
Álljon meg a Katamenet! Szólt rám egy belső hang. Kata legyél már őszinte önmagadhoz, esett nekem Kata. Mondjál már az elmúlt 10 évből 3 dolgot, amit mindennap rendszeresen és következetesen betartasz és megcsinálsz a nagy elhatározások után.
A baj az, hogy feltudtam sorolni 3 dolgot.
Mindennap iszok Kólát. Mindennap eszem csokit és rágógumit, kivéve azt a pár napot, ami a nagy leszokom elhatározásom után  néha belengi ezeket az állandó cselekedeteimet.
Itt jön a képbe a hét szokás tréning és a tükör. Az utolsó pár méteren nem a szelfibotra rögzített Iphone-t tartottam magam elé, hanem tükröt, hogy önismeretem ne fals képet lásson. Épp ezért nem teszek a kihívás mellé dátumot, nem leszek olyan, felelőtlen, hogy magamat kényszer helyzetbe lökjem.
Nem mondom azt, hogy 365 napon keresztül írok és menetelek, de ma erőt érzek hozzá, fogalmam sincs hány napig tart ki, lehet 1 netán 7 az is benne van a pakliban hogy 2 hét, de könnyen megeshet, hogy alszok rá egyet és jót derülök azon, hogy a gyaloglástól elment a maradék józan eszem.
Meglátjuk. Ma mindenesetre, ezek jártak a fejemben séta közben.

Reggeli séta, táskás szemek