Amikor arról panaszkodom a barátaimnak és a családomnak, hogy egyre nehezebben viselem a magányt és milyen lehangolóak a hétköznapok egyedül, mindig azt a választ kapom:
“Értékeld most, hogy azt tehetsz amit akarsz és hogy szabad vagy mint a madár, későb hiányozni fog ez az időszak.”
A minap eltöprengtem ezen a mondaton és azon morfondíroztam, mik azok amiket szerettem- szeretnék kipróbálni csak eddig idő és bátorság híjján nem tettem. Igy került elő életem egy eldugott fiókjából a lovaglás.A Sissy filmek lovas jelenetei már egész kislányként ámulatba ejtettek, az angliai évem alatt kerültem a legközelebb a lovaglás gondolatához, de csak most a 27. Életévem vége fele szántam el magam a próbatételre.
Hetek óta cicáztak a gondolataim a nagy pillanatról. Elképzeltem ahogy göndör hajamat fújja a szél, és egyenes lovas tartásom mint egy kitartó személyiségem tükörképe (nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én az álmodozásimban mindig sokkal szebbnek képzelem maga, mert úgy valahogy inspirálóbb és jobban motivál a megvalósításra) Szóval elképzeltem ahogy, vakító szépségem és csodás mosolyom elkápráztatja az ördögien jóképű lovász fiút. Már láttam magam előtt, ahogy a lóról lesegítve összesimuló vállaink felett elcsattan az első csók.Ez az illúzióm csodás löketett adott és egy átlagosan induló hétköznap kezembe vettem a telefont és tárcsáztam.
A lovarda kiválasztását kulcsfontosságú momentumnak ítéltem, így hetekbe telt még feltérképeztem a budapesti agromeráció lovarda elláltottságát. Választásom Etyekre esett. Napsütötte lankás dűlői és csodás paripái rabul ejtették a fantáziámat. A bátorság mezejére egy keddi nap munka után léptem rá. Ekkor mentálisan már teljesen ráhangolódtam a lovak világára. Nem is csoda, hisz komoly kutató munkát végeztem a következő filmek megtekintésével: Brad Pitt- Szenvedélyek viharában, Robert Redford- Suttógó, és persze a nélkülönözhetetlen Westernfilmek.
Aznap kedden valahogy minden jól alakult, haladtam a munkával, kedvesek voltak a kollégák egyszóval minden jelezte, hogy jó szelek fujdugálnak.
17:10 perckor látszólagos nyugdotságom ellenére izgatottan bőgettem kis fekete párducom 1,4-es motorját, s azon tanakodtam hogyan lehetséges az, hogy 27 évem dacára már ültem elefánton, tevegeltem a sivatagban, kipróbáltam több lóerőt, de lóhoz még sose volt szerencsém. Gondolatomat a táj látványa másodperc tört része alatt elröpítette. Férfi olvasóim és meglehet egy két hölgy sem érti majd következő sorraimat, de kortárs barátnőim tudják mit jelent ha azt mondom, a Zöld Orom és Avonlea csodálatos Sugár utján vágtáztam 100km/ h sebeséggel a kicsi kocsimmal. Úgy voltam vele, ha ledob a ló, ha kezem lábam töröm, akkor is megérte ezt az utat. 20 perccel később már az etyeki Lovarda földjét tapostam. Bevallom az egész illúziumba egyetlen egyszer csalódtam. Az általam elképzelt vibráló tekintetű szenvedélyes lovász fiú, inkább egy kellemes társaságú középkorú úr, akit a későbbiekben csak mesterként vagy lovászmesterként fogok emlegetni. Miután pár perc alatt helyre tettem megcsorbult vágyam egy mozaik darabját, teljes erőmmel és energiámmal tudtam a tanulásra és az új szenvedélyemre koncentrálni. Leszámítva azt az állandó szorongató érzést, hogy létrával kell majd felsegíteni a lóra, alapvetően valami megfoghatatlan jóleső érzés lett urrá rajtam. Pár elméleti információt agyamba elraktározva felnyergeltük az első lovamat. Ahogy Koronita ez a csodás ében fekete tüzes kanca a szemembe nézett tudtam üres óráim sorsa megpecsételődött. Végignéztem ahogy a mesterem bemutatja a fel és leszállást és közben ismételgettem magamban: Mi az a majd 2 méter, hát csuda hajlékony vagyok én nem lesz gond áttenni a lábamat a lovon, ha a motorra feltudok ülni nem fog kifogni rajtam egy nagyra nőtt négylábú.Sörény erősen megszorítva, bal láb a kengyelben, job láb lendületet vesz… Kata újra próbál. Sörény még erősebben megszorítva, bal láb biztosabban a kengyelben, job láb nagyobb lendületet vesz… Kata a nyeregben, Ha már filmbeli hasonlatokkal tarkítom irományom nem teszek kivételt ennél a mozzanatnál sem. Emlékeztek Bridget Jones tűzoltó jelenetére, azt szorozzátok be 10-es és már is megjelent előtettek Kata ” lórapattanása”. A nehezén már úgyéreztem túl vagyok és kb 30- 40 percig a leszállásra sem kellett gondolnom. A lovászmester fogta a szárt egy próba kör után el kellett engednem a nyerget. A 10. Kör után már boldog egyensúlyban a lóval bámultam hol a napsütötte faleveleket hol a ló fekete szőrének csillogását. A 15. Kör után mesterem rámnézve így szólt:
“Szépen ülsz a lovon Kata” – Csodálatos érzés volt.A 20. Kör után már én fogtam a szárt és irányított legújabb barátomat. A lovon töltött első 30 -40 perc életem egyik legizgalmasabb és legbüszkébb élménye, melyet bár egyedül éltem át, örömmel ajánlok Mindenkinek. Eme pár sor a rövid története annak, hogy lett a lovaglás az új hóbortom és a szerda estém állandó elfoglaltsága. A magány pedig egy fura állapot, látszólag elmúlhat mégis örök társad marad, ezért a legjobb ha megtanulod élvezni amit nyújtani tud és megfogadva a tanácsokat: Élsz szabadon, mint a madár!
“Értékeld most, hogy azt tehetsz amit akarsz és hogy szabad vagy mint a madár, későb hiányozni fog ez az időszak.”
A minap eltöprengtem ezen a mondaton és azon morfondíroztam, mik azok amiket szerettem- szeretnék kipróbálni csak eddig idő és bátorság híjján nem tettem. Igy került elő életem egy eldugott fiókjából a lovaglás.A Sissy filmek lovas jelenetei már egész kislányként ámulatba ejtettek, az angliai évem alatt kerültem a legközelebb a lovaglás gondolatához, de csak most a 27. Életévem vége fele szántam el magam a próbatételre.
Hetek óta cicáztak a gondolataim a nagy pillanatról. Elképzeltem ahogy göndör hajamat fújja a szél, és egyenes lovas tartásom mint egy kitartó személyiségem tükörképe (nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én az álmodozásimban mindig sokkal szebbnek képzelem maga, mert úgy valahogy inspirálóbb és jobban motivál a megvalósításra) Szóval elképzeltem ahogy, vakító szépségem és csodás mosolyom elkápráztatja az ördögien jóképű lovász fiút. Már láttam magam előtt, ahogy a lóról lesegítve összesimuló vállaink felett elcsattan az első csók.Ez az illúzióm csodás löketett adott és egy átlagosan induló hétköznap kezembe vettem a telefont és tárcsáztam.
A lovarda kiválasztását kulcsfontosságú momentumnak ítéltem, így hetekbe telt még feltérképeztem a budapesti agromeráció lovarda elláltottságát. Választásom Etyekre esett. Napsütötte lankás dűlői és csodás paripái rabul ejtették a fantáziámat. A bátorság mezejére egy keddi nap munka után léptem rá. Ekkor mentálisan már teljesen ráhangolódtam a lovak világára. Nem is csoda, hisz komoly kutató munkát végeztem a következő filmek megtekintésével: Brad Pitt- Szenvedélyek viharában, Robert Redford- Suttógó, és persze a nélkülönözhetetlen Westernfilmek.
Aznap kedden valahogy minden jól alakult, haladtam a munkával, kedvesek voltak a kollégák egyszóval minden jelezte, hogy jó szelek fujdugálnak.
17:10 perckor látszólagos nyugdotságom ellenére izgatottan bőgettem kis fekete párducom 1,4-es motorját, s azon tanakodtam hogyan lehetséges az, hogy 27 évem dacára már ültem elefánton, tevegeltem a sivatagban, kipróbáltam több lóerőt, de lóhoz még sose volt szerencsém. Gondolatomat a táj látványa másodperc tört része alatt elröpítette. Férfi olvasóim és meglehet egy két hölgy sem érti majd következő sorraimat, de kortárs barátnőim tudják mit jelent ha azt mondom, a Zöld Orom és Avonlea csodálatos Sugár utján vágtáztam 100km/ h sebeséggel a kicsi kocsimmal. Úgy voltam vele, ha ledob a ló, ha kezem lábam töröm, akkor is megérte ezt az utat. 20 perccel később már az etyeki Lovarda földjét tapostam. Bevallom az egész illúziumba egyetlen egyszer csalódtam. Az általam elképzelt vibráló tekintetű szenvedélyes lovász fiú, inkább egy kellemes társaságú középkorú úr, akit a későbbiekben csak mesterként vagy lovászmesterként fogok emlegetni. Miután pár perc alatt helyre tettem megcsorbult vágyam egy mozaik darabját, teljes erőmmel és energiámmal tudtam a tanulásra és az új szenvedélyemre koncentrálni. Leszámítva azt az állandó szorongató érzést, hogy létrával kell majd felsegíteni a lóra, alapvetően valami megfoghatatlan jóleső érzés lett urrá rajtam. Pár elméleti információt agyamba elraktározva felnyergeltük az első lovamat. Ahogy Koronita ez a csodás ében fekete tüzes kanca a szemembe nézett tudtam üres óráim sorsa megpecsételődött. Végignéztem ahogy a mesterem bemutatja a fel és leszállást és közben ismételgettem magamban: Mi az a majd 2 méter, hát csuda hajlékony vagyok én nem lesz gond áttenni a lábamat a lovon, ha a motorra feltudok ülni nem fog kifogni rajtam egy nagyra nőtt négylábú.Sörény erősen megszorítva, bal láb a kengyelben, job láb lendületet vesz… Kata újra próbál. Sörény még erősebben megszorítva, bal láb biztosabban a kengyelben, job láb nagyobb lendületet vesz… Kata a nyeregben, Ha már filmbeli hasonlatokkal tarkítom irományom nem teszek kivételt ennél a mozzanatnál sem. Emlékeztek Bridget Jones tűzoltó jelenetére, azt szorozzátok be 10-es és már is megjelent előtettek Kata ” lórapattanása”. A nehezén már úgyéreztem túl vagyok és kb 30- 40 percig a leszállásra sem kellett gondolnom. A lovászmester fogta a szárt egy próba kör után el kellett engednem a nyerget. A 10. Kör után már boldog egyensúlyban a lóval bámultam hol a napsütötte faleveleket hol a ló fekete szőrének csillogását. A 15. Kör után mesterem rámnézve így szólt:
“Szépen ülsz a lovon Kata” – Csodálatos érzés volt.A 20. Kör után már én fogtam a szárt és irányított legújabb barátomat. A lovon töltött első 30 -40 perc életem egyik legizgalmasabb és legbüszkébb élménye, melyet bár egyedül éltem át, örömmel ajánlok Mindenkinek. Eme pár sor a rövid története annak, hogy lett a lovaglás az új hóbortom és a szerda estém állandó elfoglaltsága. A magány pedig egy fura állapot, látszólag elmúlhat mégis örök társad marad, ezért a legjobb ha megtanulod élvezni amit nyújtani tud és megfogadva a tanácsokat: Élsz szabadon, mint a madár!
