Szösszenet a kapcsolati KATAlizátorról

Új vállalkozást fogok indítani!
Évek óta, mit évek óta, évtizedek óta érlelődik bennem, de mára biztossá vált, ez a jövőm kulcsa. Eddig csak a barátaimat mertem beavatni, és együtt csiszolni a részleteket, de mára megkaptam az utolsó löketet is arra, hogy vállalkozásom biztos siker.
Először is onnan kezdeném, hogy hiszek abban, mindenki kap valamilyen veleszületett tehetséget, de irtó nagy mázli kell, hogy felismerjük, mi is az. Én eddig abban bíztam, hogy talán az írás lehet egy ilyen aranytömb a zsebemben, vagy a kifogyhatatlan kérdéseim, és tudatosan elhessegettem azt, amit már sokkal korábban komolyabban kellett volna vennem.
A tehetségem az, hogy Katalizátor vagyok, érzek is némi sorsszerűséget a nevemmel, de ki tudhatta azt 36 évvel ezelőtt, hogy én egy igazi kapcsolati katalizátor leszek.
Kedves Hölgy olvasóim!
Leszögezem, a barátotok és nem az ellenségetek vagyok. Talán következő soraim után úgy jelenek meg előttetek, mint a sátán, az ördög ügyvédje, az ősellenség, az önző és érzéketlen picsa, de valójában én jelentem a gyógyírt a problémátokra. 
Vállalkozásom szlogenje és honlapom tartalma valami hasonló lesz, bár még formálom a végleges szavakat.
Úgy érzed, lapos a párkapcsolatod? Gondok vannak a szex-szel? Nem izzik már úgy a tűz, mint régen? Nem vagy biztos abban, hogy Te vagy számára az igazi?
Ne habozz mindezt kideríteni és utána járni. A megoldás: Kata!
Kata anélkül, hogy bármit is tenne, rendelkezik azzal a veleszületett képességgel, hogy bevonzza azokat a férfiakat, akik elbizonytalanodtak a kapcsolataikban és keresnek valami új, izgalmas dolgot.
Férfifüggő, hogy mennyi idő szükséges, és az érzelmek intenzitása is más, de a legrosszabb esetben is 1,5 - 2 év, és kiderül a férfi számára, hogy az igazi mégiscsak TE vagy. Ezután a kapcsolat teljesen új mederbe terelődik, ha még nem vagytok házasok, akkor biztos lehetsz az eljegyzésben és a frigyben, ha esetleg házasok vagytok, akkor garantált az új karikagyűrű és persze az életfogytig tartó bűnbánat, aminek köszönhetően a maradék 20-30-40 évben Te uralod a kapcsolatot.
Nem volt még példa arra, hogy Kata bevonása, mint párkapcsolati katalizátor, rosszul sült volna el a kapcsolatban lévő 3. félre, ezért a siker garantált.
Ne ijesszen meg titeket az sem, ha menetközben úgy érzitek, veszni látszik a férfi, mert esetleg talán szerelmes lett. Nincs így, max. csak szavakkal szereti Katát, esetleg megviselt, kicsit szomorkás, netán még addig sose látott és tapasztalt tevékenységeket csinál: pl. szerelmes levelet ír, romantikus dolgokat tesz, becézget, de mindez nem mérvadó, mert amikor a tettek mezéjére kell lépni, vagy elér a project a döntés fázisába, akkor garantáltan Ti kerültök ki győztesként, épp ezért nincs is értelme bevennem az üzleti szabályzatomba a garanciális díjat.
Egy rövid áttekintés eddigi siker sztorijaimból, amikor jótékony hatásom és felbukkanásom titkos vagy nem titkos harmadikként megmentette az átalakuló félben lévő vagy bizonytalan párkapcsolatokat.
11 évvel ezelőtt egy megbízható és lojális, több évtizede házas férfi kapcsolatát sikerült kicsit gyötrelmes úton-módon, de mégis helyes irányba terelni. Ez talán még rutintalanságom miatt, igazi embertpróbáló feladat volt számomra is. Volt úgy, hogy meghasonlottam kapcsolat romboló és kapcsolati katalizátor szerepemben, de végül is egy erőteljes döntésem következtében véget vetettem a projectnek, így meg tudtam maradni katalizátori funkciómban, bár ez a project azért olyan nehézségeket okozott, hogy utána pár évre leálltam új projectek beindításával.
Végül egy bulin talált rám egy újabb katalizátori feladat, ezt már sokkal professzionálisabb szinten kezeltem persze, lehet azért, mert az elején fogalmam sem volt arról, hogy mással is versenyben vagyok. Mire összetettem a képet, addigra már gyűrű került a másik fél ujjára, de azt mindenképpen a saját sikeremnek tudom be, hogy ennek a hölgynek picivel izgalmasabb lett az élete, mint felbukkanásom előtt volt. A férfi ugyanis új lendületre talált. – Nincs mit!
A következő project volt az egyetlen, ahol az alanyt magam választottam ki, és nem Ő talált meg engem. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, tökéletes választás. Akkor már évek óta unalmas, lapos párkapcsolatban élt. A tűz, amit 1,5 évig izzítottam, nagy lángra kapott és egy romantikus szigeten el is vette az akkor már 1,5 éve rendszeresen megcsalt barátnőt. Project lezárva, példátlan sikerrel.
Ekkor már vérprofi lettem, katalizátori sikereimet végre „öröm”könnyek nélkül tudtam megünnepelni.
Újabb project talált rám nem rég, ami végképp bebizonyította számomra, hogy hihetetlen tehetségem van arra, hogy segítsek a férfiaknak döntést hozni. Legutóbbi „munkám” szintén maga talált meg. Elképesztő intenzitással, őszinteséggel és kezdeményezéssel indult és már-már kezdtem elhinni, hogy korábbi képességeim elhagytak. Kapcsolata haldoklóban (bár, hogy őszinte legyek, az ilyen mondatoknak nem szoktam hinni ), de való igaz, nem volt semmi olyan, amibe kapaszkodhattam volna, hogy sikerül majd visszatalálnia. Elindult hát a project, minden eddiginél a legizgalmasabb, aztán egyszer csak jött viberen a projectet lezáró siker story:

-       Kata, ne haragudj, nekem ez nem megy, úgy érzem nem szabad ezt tennem vele. Ne haragudj rám. Bárcsak máskor találkoztunk volna...

Haragudni, jajj édes szívem, te vagy az újabb bizonyíték arra, hogy jövedelmező vállalkozást tudok építeni, pusztán azzal, hogy elképesztő érzékkel vonzom be a bizonytalan, kapcsolatban lévő, engem önbizalommal, érzékiséggel elárasztó férfiakat, hogy aztán fülüket-farkukat behúzva visszataláljanak a számukra tökéletes társhoz.
Katalizátori szerepem 100%-os és örülök, hogy bár máshogy, mint terveztem, az elmúlt egy évtizedben tudtam karitatív tevékenységet folytatni és hozzásegítettem ezeket az urakat a jobb, minőségibb, teljesebb párkapcsolathoz.
Ami szerintem a sikerem másik titka, azontúl, hogy van ez a velemszületett képesség, az az, hogy végtelenül tisztelem a harmadik felet. Soha nem célom a projectjeim során megbántani őket, vagy kellemetlen helyzetbe hozni, már-már Teréz anyaként vállalom magamra azt a feladatot, hogy megerősítem a férfit abban, hogy mentse meg a kapcsolatát és velem ne foglakozzon, az én lelkem nem számít, tökéletesen jól tudom beépíteni ezeket a sikertörténeteket az életembe. Őszintén hiszem, hogy ezeknek a hölgyeknek borzasztó nagy szerencséjük az, hogy a párjuk rám talált és nem másra.
Éppen ezért szeretném hivatalosan is kibővíteni a kört, eljuttatni kapcsolat-megmentő szolgáltatásomat mindenkihez, akinek szüksége van rá. Leszek a kabalakatátok, keressetek nyugodtan. Nincs kockázat, két út van:

1.    A férfi egyáltalán nem érdekődik irántam

2.    Érdeklődik, netán még érzelmileg bele is zuhan, de pánikra semmi ok: Ti lesztek a befutók, ezt ünnepélyesen garantálom.

Lentebb egy rövid interjút is olvashattok, ami válasz lehet a bennetek felmerült kérdésekre:
Mit gondolok a megmentett kapcsolatokról?
Összességében működőképesek, sőt a legtöbb esetben még boldog kapcsolatok is, az én szerepem tényleg csak annyi, hogy kicsit berúgjam őket, megpiszkáljam a tüzet, ami értetek lobog, kedves hölgy társaim.
Hogyan viselem ezt a töretlen sikert a kapcsolati katalizátori pozíciómban?
Köszönöm a kérdést, mint mindenkinek a munkájában, vannak jobb és rosszabb napok, de összeségében hálás vagyok, mert:

•  Sokszor érzem azt, hogy szabad vagyok, korlátok nélkül, azt teszem és akkor, amikor és ahogy akarom – persze néha azért nekem is kell kompromisszumokat kötnöm.
• A boldogságom nem függ egy másik ember érzelmeitől.
• Illúziók nélkül is megtalálom a szépet és jót.
• Megismerem a saját személyiségem, erősségem és ma már építeni tudok rájuk.
• Naiv kislánynak álcázott – brutál realista KATAlizátor vagyok.
• Szeretem a hatalmat, hogy titkok őrzője vagyok, és a nagylelkűséget, hogy ezzel sose élek vissza.
• Jó tudni, hogy a férfi kilengésekkel ugyan, de hűséges típus.

Alkalmaznék-e kapcsolati katalizátort a saját kapcsolatomban?
Elkerülhetetlen lenne, de azt hiszem ismerve a képességeimet, megfordulnának a szerepek, én válnék kapcsolati katalizátorrá.
Mi a jó nekem ebben, miért vállalok újabb projectet?
Az ember a tehetségének nem fordíthat hátat. A tehetségünk a végzetünk.
Mi legyen az interjú zárszója?
Remélem mindenki kellő nyitottsággal és humorral olvasta soraimat, ez a szösszenet egy jó módszer arra, hogy a sikereimet, mint kapcsolati katalizátor, megfelelő módon – terápiával – kezeljem és ne szálljak el tőlük.

 

Szösszenet a nagy átalakításról

Igazán nagyon büszke vagyok a szüleimre. Az elmúlt 1 hónapban csak párszor akarták megölni egymást. Alig egy tucatszor káromkodtak és egy kezemen meg tudom számolni, hányszor hangzott el a válás és az elköltözés szó.
Magamra talán még ennél is büszkébb vagyok. Összesen egyetlenegyszer ordítottam el magam, és káromkodtam, mint egy kocsis.  A szavajárásom - miszerint „végtelen türelemmel kezelem a szüleimet” - is csak párszor sérült az elmúlt hetekben.
Őszintél szólva ez valóban pozitív meglepetés számomra, tekintve, hogy az elmúlt havi projectünk nem indult simán, olyannyira nehezen tudtuk berúgni ezt a műveletsort, hogy kénytelen voltam keverni a munkát a magánélettel, és minden kreativitásomat bevetni és coacholni szüleimet, hogy elmozduljunk a pár évente ismétlődő párbeszédről.
Anya: - Béla, én addig nem utazok sehova, amíg ilyen körülmények között lakunk és a fejünkre dől a ház.
Apa: - Gitta, nincs egy éve, hogy az egész házat felújítottuk, lecseréltük még a legutolsó égőt is.
Anya: - Mikor újítottunk fel?
Apa: - Egy éve.
Anya: - Van az már hét is!
/egész pontosan 3,5 év - a szerkesztő/
Szóval mélyről indult a beszélgetés és több hónapnyi kemény munkám, higgadt érvelésem, végtelenül objektív mediátori munkám volt abban, hogy a fürdőszobai csőtörésünket ne a következő módon oldjuk meg:

1.    úgy hagyjuk a fürdőszobát hatalmas nagy tátongó lyukkal – apa verziója

2.    új házat építünk – anya verziója

Helyette az egész átment - egy általam meghatározhatatlan és nem tudatosult ponton - lakórész átrendezésbe. Szóval a szüleim támogatásának a vége az lett, hogy tulajdonképpen azért újítjuk fel az egész házunkat, hogy nekem legyen egy önálló-elszigetelt lakrészem Debrecenben is, hamár ilyen kétlaki életet élek. Nappalival, fürdővel és hálószobával.

Talán most sokan felnéztek rám, amiért zökkenőmentesen elértem, hogy 110 nm-es házunkból, tulajdonképpen önszántukból átengedjenek nekem 40 nm-t a szüleim. Magam is elhinném, hogy jó üzletet kötöttem, ha nem lenne egy furcsa „igazság szerint a gyerek miatt csináltuk” felhangja.
Pedig az egész csak egy csőtöréssel indult, egy 20 cm-es területen.
Eldőlt, felújítunk!
Már csak a mestereket kellett megtalálnunk, és amilyen nehezen született meg a döntés, olyan pikk-pakk jöttek sorban a mesterek.
Az ingatlanosunk ajánlotta a festő és burkoló brigádot, ők javasolták a vizest, a vizes a gázost, a gázos a villanyszerelőt, én pedig az asztalost.
Az összes házunkon dolgozó mesterembernek külön fejezetet szentelek majd, de előtte pakoljuk ki a lakást.
Egy héttel a kitűzött dátum előtt finoman felvetettem a szüleimnek, hogy nem kéne-e elkezdenünk pakolni? Hozathatnánk egy konténert és talán itt lenne az ideje eladnunk a bútorainkat.
Igaz, nem is  említettem még, hogy az összes bútorunkat lecseréltük, hisz csőtörés volt a fürdőszobában. 20 cm-es helyen felázott a csempe, indokolttá vált megszabadulnunk a nappali ülőgarnitúrájától, az étkezőnktől, a dolgozó szoba bútoraitól és persze a konyhánkat is újra kellett gondolni.
Anya: - Kiskatám, meg vagy te bolondulva, konténer ide? Nincs itt akkora lom.
Én azért a biztonság kedvéért titokban rendeltem egy 5 köbméterest, amivel csak azért nem kellett háromszor fordulni, mert a mesterek a mi jóváhagyásunkkal időről időre kiürítették, átnézték. Jöttek a barátok is, szóval szétszéledt minden, de az 5 köbméteres konténer így is fél nap alatt megtelt.

Itt még csak félig megpakolva

Apa, ha a társadalmi konvenciók engednék, szerintem szállodába ment volna, helyette masszív lázat és betegséget produkált pont vasárnap, mikor már csak egy éjszaka választott el minket attól, hogy másnap szétverjék a lakást és mi még semmit se pakoltunk el.
1234 darab könyvünk van! Soha, senki ne merjen nekünk könyvet ajándékozni, és minden családtagom e-bookot fog kapni karácsonyra, ez május harmadik vasárnapján, mikor egymagam pakoltam és cipeltem ki a könyveket, végleg megfogalmazódott bennem.
Házunk lelkét, a teraszunkat, rajta a pihenő sarokkal, kényelmes fotelekkel, patyolat tisztasággal, aznap éjjel elvesztettük úgy 3 hétre, de még így is a ház közkedvelt 20 négyzetmétere maradt, ahol megpihent mindenki, aki nálunk járt, csak most már volt rajta 1234 db könyv, szekrénysor, tűzhely, étkező, és minden, ami mozdítható.

A teraszunk a felújítás alatt

és utánna

Hétfőn megjöttek a mesteremberek, én pedig kereket oldottam, egy teljes hétre. Nem akartam én kibújni a munka alól, de hát mit tehettem volna, jöttek a kollégák a világ összes pontjáról, hogy értekezzünk okosságokról. Azért jó gyerekhez hűen, mindennap haza telefonáltam, reggel apát hívtam, este anyát, és hitetlenkedve hallottam, hogy:

- Kiskatám, hát ezek a fiúk nagyon gyorsak.

- Kiskatám, mire haza jössz, lehet, hogy kész is lesz a nappalid.

- Kiskatám, Neked, mint igazi hamis kártyásnak, csak annyit mondok, full house volt ma. Minden sarokban valami munka zajlott.

- Kiskatám, apáddal épp itt ülünk a szétvert nappalinkban a kerti székeken.

Persze apa azért megjegyezte, hogy haza ehetne már a fene, mert kezd elege lenni abból, hogy rendszeressé váltak az alábbi beszélgetések:
Apa: - Akkor abban maradtunk, hogy ide tennék ezt a kapcsolót, oda, ezt. Ez mehet ki...
Mesterek: - Rendben Béla Bá, de azért várjuk meg, mit mond Kata.
Így történt meg az, hogy megszakítva az amerikai - európai megbeszélést azonnali 10 perces mosdó szünetet rendeltem el a 20 kollégámnak, mert videóchateltem a burkoló sráccal, hova is kell kiépíteni azt a bizonyos konnektort. A kollégáim, utána napokig azzal szívattak, hogy megfelelő helyen vannak-e már a konnektorok, vagy tartsunk még pár mosdószünetet. Ők persze nem tudták, hogy másnap a reggeli órákban, még pizsamában véglegesítettem a fürdőszobai konnektorok kérdéseit. Persze nehezen tudtam a kérdésre koncentrálni, mert látva magamat a bal felső sarokban megint azon morfondíroztam: hogy lehetek olyan idióta, hogy kócos hajjal, sminknélkül, pizsamában fogadom egy jóvágású srác videohívását, az egyetlen vigasz, hogy legalább szépítő maszk nem volt a fejemen. Úgy fest, ennek a pizsamámnak ez a karmája.

Videochat A. mesterrel

Mire egy hét múlva hazaértem, megdöbbentő családi idill fogadott.
A házunkon még hétvégén is dolgozó mesterek békésen cigiztek a teraszunkon, ahol anyukám épp megterítette az asztalt egy kis frissen sült fasírtnak, ami konyha híján természetesen a garázsban készült. Apa pedig készítette a kávét, erős fekete, két cukorral, tejszínhabbal, már névreszóló pohárban minden, házunkon keményen dolgozó férfiembernek.
Csak kapkodtam a fejem, hogy mi folyik itt, de a rákövetkező két hétben mindent megértettem.
A felújításnak, a nomád életkörülményeknek, és a reggel 7-kor érkező, este 7-kor távozó idegleines lakóinknak, akiket mi mestereknek hívunk, valóban van egy megfoghatatlan bája és már-már meghitt rutinja.
Közös reggeli a teraszon, virsli - természetesen csakis nyersen és hidegen. Pékségből hozott friss kenyér és sütik.

Reggeliznek a fiúk

Tele hassal jöhet a reggeli bejárás, vizit, amikor Andrással, a csapat vezetőjével körbejárjuk a lakást és megtervezzük az aznapi munkálatokat. Bevallom derekasan, én már abban elfáradtam, hogy végig hallgattam, ki, mit, mikor csinál.

Ez itt a konyhánk :)



Majd ki-ki dolgára ment. 10 óra tájban, apa már izzította a kávéfőzőt, és nemsokára tálalva lett a fekete a névreszóló kedvenc kávéspoharaikba. Tízórai, kávé szünet, közös eszmecsere.
Na ekkor jöttem rá, hogyan történhet meg az, hogy anya és apa 1 hét után többet tudott ezekről a srácokról, mint én valaha a közvetlen munkatársaimról.
Ezek a közös kávézások és a napi rutin lehetőséget adott arra, hogy a fiúk meséljenek. Minden szóba került, ami csak része az emberi életnek, szerelmi bánat, munka, családi élet kihívásai, barátság, politika, megélhetés, rokonok, gyereknevelés, ki miben tehetséges.
Tulajdonképpen nem hazudok, ha azt mondom, megszerettük ezeket a srácokat. Nagyon keményen, nagyon szorgalmasan és nagyon szépen dolgoztak és igazán jó hangulatban telt ez a pár hét.
A barátaim viccesen meg is jegyezték, hogy a szüleimnek hiányozni fog a felújítás. Azt persze már csak a házunk falai és mi hárman tudtuk, mennyire nehezen toleráltuk egymás amúgy is borzasztóan fusztráló szokásait.
Én: - Nagyon hangos a TV.
Apa: - Zárd be az ajtód.
Én: - Nincs ajtóm, mert éppen le van festve.

*           *           *

Én: - Anya, hol a kocsikulcs?

Anya: - A szokott helyén.
Én: - Már az a szekrényünk sincs meg, ami nagy ritkán a szokott helye volt a kulcsnak.
Anya: - Akkor a táskámban.
Én: - Hol a táskád?
Anya: - Talán a kocsiban.
Bizony-bizony! Nagy mázli, hogy éppen eladó az autóm és egy másikkal járok helyette, mert így szenvedélyes piros csodám volt a guruló gardróbunk 4 hétig.
Reggel törülközőbe burkolózva kijöttünk a kocsihoz, hogy kitaláljuk, mit is vegyünk fel aznap.
Aztán egyszer csak feltűnt, egyre kevesebben vannak a házunkban, már csak apró munkálatok maradtak és végül eljött a számadás napja.
Ez se szokványosan ment, kertünk meleg napsütötte részén a zöld ernyő alatt kényelmes fa székeken, egy-egy pezsgő és boríték várta a srácokat és hosszú-hosszú percekig ment a dicséret oda-vissza. Mi hálásak voltunk azért, amit és ahogyan tettek az otthonunkért, Ők pedig azért, mert nem borultunk ki a por és kosz miatt, jutott szivar és hűtött sör is mindenkinek. Anya tőle teljesen szokatlan módon, odáig vetemedett, hogy puszival köszönt el a fiúktól, egyértelmű jele a fent említett kedveltségnek.
Ott maradtunk, csak mi hárman az üres házban. Innentől már csak alig 5 hetet kellett várnunk a konyhabútorra, hármat a dolgozó sarkomra, és még most se találtuk ki, hogy időközben eladott nappali és étkező bútorunk helyére mit is vegyünk, pedig lassan döntenünk kéne, mert még a tél beállta előtt biztonságos és száraz helyet kell találnunk a jelengleg garázsunk közepén pöffeszkedő 1234 db könyvünknek.
Az egész felújítás során ez az 1234 db könyv okozta az összes nagy balhénkat. Anyával egy szombat délelőtt hangosan üvöltöztünk, hogy hova vigyük, vagy ne vigyük, mégis mit kezdjünk a gyűjteményünkkel, egy szabály van, amihez tartjuk magunkat: „Könyvet nem dobunk ki!”, de egyelőre felrakni sincs mire.

Ezt a felújítás alatt, újra olvastam :)

Most, július 2. hetére elfáradtunk. Pedig a felújítás legrosszabb része még hátra van. Az apró munkálatok, amik már csak pici korrigálások, egy két fúrás itt, fugázás ott, falfestés, korrekciózás, lámpa beállítás, küszöb fényesítés, és újra beállítani a felújítás előtti napi rutint.
Karácsonyra szerintem kész lesz, így apa tegnap már fel is tette a kérdést:

- Kész a ház, hova utazunk?

 az egyik kedvencem az új fürdőszobám

A kuckó, ahol dolgozom és írok

Utószó:

Tegnap, miután a bátyámék elindultak haza, felmostam az egész házat, amíg apa és anya a teraszon hűsölt és pihent. Munkám végeztével kimentem és feltettem a nagy kérdést:

- Láttátok, milyen sok helyen megsérült az egyetlen dolog, amihez most nem nyúltunk, a laminált parketta?

Anya: - Igen, de nem gond, pár év és újra cseréljük az egészet.

Apa: - Micsoda?

Anya: - Nyugi Bélám, az már egy fél délután alatt megvan...

Ezután apa elvonult egy nyugtató szivarozásra