Szösszenet Rólad

Szeretem a számokat, az Excelnek egyenesen rabja vagyok. A szösszenetek statisztikai adataiért pedig szó szerint rajongok. 

Amikor tavaly decemberben felmerészkedtem a facebookra, nem gondoltam volna, hogy ilyen lelkesítő, és jó érzés lesz a visszaigazolásokat olvasni, vagy látni.

Multi cégnél dolgozom 10 éve,minden eredmény, minden siker, számokban, riportokban, KPI-okban kimutatható kell, hogy legyen. Lehetsz, te a legjobb interjúztató, a világ legtámogatóbb HR-se, tarthatsz szuper tréningeket, nem sokan fogják ezt elhinni neked, ha nincs számokkal alá támasztva. Mivel a munkás lét 10 éve erre tanított meg, ilyen szemlélettel gondolkodom, nyúlok egy feladathoz, vagy nézek át egy folyamatot, nem lepődöm meg azon, hogy ez a fajta fókusz a hobbimba is becsempészte magát.Rutinszerűen, nézem meg minden második vagy harmadik nap a blogom statisztikai adatait. Jelenállás szerint a blogomra eddig: 9633 kattintás érkezett. A legutóbbi hónapban 2692 látogató tért be hozzám. A legnépszerűbb szösszenetek, olvasói száma alapján:

1. Peruban jártam: 2392 olvasó
2. Szösszenet a könyv hátuljára: 466 olvasó
3. Szösszenet az Öregkori allűrökről: 399 olvasó
4. Szösszenet az olasz pasiról: 286 olvasó

Ha hinni lehet a statisztikai adatoknak (és miért ne lehetne hinni), akkor rendszeresen érkeznek kattintások az alábbi országokból: Magyarország, UK, USA,Franciaország, Németország, Svájc, Svédország, Románia, Olaszország, Hollandia, Oroszország.
A látogatók 54% Androidos, 30% Windows, 9% Iphone, 3% Macintosh és így tovább.
Ma, 52 kattintást gyűjtött be a szösszenetek linkje, és a szombati luxusról szóló történetet eddig 204-en olvastátok.
Szóval, számok alapján mindig kapok visszaigazolásokat, de mégis a legnagyobb boldogság az, amikor szóban, üzenetben, like-al vagy megosztással is megerősítést kapok arra, hogy akadnak olyanok, akik szeretik az írásaimat.
Ma, mikor elújságoltam az egyik legjobb barátomnak, hogy milyen váratlan és pozitív megerősítést kaptam egy kollégámtól a blogra, aki nem osztja csak úgy a dicséreteket rájöttem:
Nem azért írok, mert exhibicionista vagyok, hanem mert szeretek írni, és mert az írásaimban igazán önmagam tudok lenni, megörökíthetek valamit, ami akkor, ott, nekem fontos, vagy szóra érdemes.
Gárcia Márkuez regényének első sorával ezért is tudok nagyon azonosulni:
"Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogyan visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni."
Az írás nekem egy terápia, egy örömforrás és az, hogy ez másnak tetszik, hogy erre a pár percre még elolvassa esetleg kizökken a hétköznapi rutinból, nevet, mosolyog vagy elgondolkodik egy olyan hab a tortán, akkora plusz töltet, amitől én magam is többé válok.
Minél többször nézem meg a statisztikát, annál többször gondolok Rád, kedves olvasóm, hogy Te vajon ki vagy? Neked vajon melyik írás tetszik és miért? Te vajon milyennek látod azt, amiről írok. Benned vajon milyen érzéseket kelt, vagy hív felszínre. 
Bár többet tudhatnék rólad, bárcsak megosztanád velem...
Mert hatsz rám és inspirálsz, úgy is mint egy szám a statisztikában, egy like a facebook poszt alatt, egy komment vagy szívmelengető dicséret, esetleg negatív kritika, de leginkább úgy mint az olvasó, akit reményeim szerint szórakoztatni tudtam.

Szösszenet a szombati luxusról

Az áhított gazdagság és a legnagyobb luxus számomra az, amikor van egy szabad szombatom. Amikor azt írom szabad, azalatt azt értem, hogy nincsen egyetlen egy fixen megbeszélt programom, nem nyomorítja meg a lelkem a tudat, hogy még dolgoznom kellene valamin, szabad szombat az, amikor nincsen semmi, de semmi kényszer a napomban. Nem élek párkapcsolatban, nincsen gyerekem még is ritkán adatik meg, hogy legyen egyetlen egy olyan nap, amikor a magam ura vagyok. A kisgyerekes barátnőim most biztos a szívükhöz kapnak, mert nekem hébe-hóba megadatik ilyen nap, sőt ami azt illeti én tudatosan iktatok be ilyen napokat, még a barátaim többségének ez csak álom vagy vágy marad.

Ma gazdag vagyok és fürdőzöm a luxusban, amivel megajándékoztam magam. Szabad szombatom van.

Magamtól ébredtem, ezért már önmagában irigylésre méltó vagyok. Fél kilenckor keltem és az ebédlőben, már megterített asztalon várt, a frissen sült meleg kenyér, a reggel apa által a piacon vásárolt gomolya, hozzá friss és már ízletes paradicsom, és az egy a megismételhetetlen anyaféle tea, amit a barátnőim már szinte követelnek a ha nálunk vannak.(lehet nem így lenne, ha látnák a méz mennyiségét a teában :)). Szeretem a hétvége reggeleit, amikor van időnk leülni az étkezőnkbe, amit a nap első sugarai sok sok fénnyel árasztanak el. Asztalunkon színes tulipán csokor (anya kapta, egy tanítványától – legalább is évek óta ez a fedő sztori, ha Virág, bonbon, vagy valami váratlan ajándék érkezik :)-). Ilyen tökéletes harmóniában költöttük el a reggelinket, evés közben megbeszéltük, a hétvége menetét, az aktuális politikai híreket (ez nálunk a nap állandó része, hol este, hol reggel), beszélgettünk az unokaöcsém pár héten belüli érkezéséről. Majd ki ki ment, hogy azt csináljon a szabad szombatján, amihez kedve van.

Én a belvárosi sétát választottam. A városig vezető utat is nagyon élveztem, kitisztult a fejem, fürdőztem a tavaszi melegben. Tudatosult is bennem, hogy sok már a téli kabát, így hát mire a városig értem elhatároztam veszek magamnak egy tavaszi kabát. Az új kabátomban aztán elgyalogoltam, az egyetlen boltig, ahol lehet kapni, laktóz és cukormentes fagyit, kis kehelyben. Majd szedres- csoki fagyival a kezemben leültem a nagytemplom lépcsőire és onnan figyeltem, a téren sétálókat, a főtéri rendezvény, néptáncosait, a muzsikusokat. Ültem, fagyiztam és éreztem, ahogy percről- percre feltöltődöm.

Habár a tavasz már kopogtat, azért még a küszöbön áll, így nem maradhattam a hideg beton lépcsőn továbbálltam. A lábam mely mára szintén szabadságot kapott nem korlátoztam be hagytam, hogy arra menjen amerre szeretne, a Kis Padlizsánig hozott. Delet mutatott az idő és mivel még csak egy pár ült bent, leültem a kedvenc helyemre közvetlen melléjük, a sarkokba és elővettem a táskámban megbújó laptopomat, hogy a szabad szombatomon teret engedjek a hobbimnak és írjak csak úgy, mert kedvem van, mert megtehetem. A Kis Padlizsánban ülök már egy órája, egyre boldogabb a lelkem és túláradó büszkeség tölt el, mert a két szívemhez közeli barátom vállalkozása, már nem csak nekem jelenti a minőséget, a hangulatot és az élvezetet, hanem sok sok cívis város lakónak. Mostanra minden asztal megtelt. A mellettem ülő pár a teljes menüt végig kóstolta, és fáradhatatlanul dicsérik maguk között a: szakácsot, a kedves kiszolgálást, és a hely hangulatát. Minden ételt lefotóztak és láttam is a szemem sarkából, hogy facebookra is feltették milyen csoda ételeket esznek. A velem szemben ülő lányok épp azt vitatják maguk között, hogy mikor jöjjenek el, Zalánnal és Endrével ide, felteszem a barátaik. Béla egy tál éppen elkészült sütit hoz ki a vendégtérbe, a tőlem balra ülő másik páros férfi tagja megszólal, nézd Ő a szakács, mire a nő, aki Bélának háttal ül megfordul, hogy megnézze: Hm jóképű - nyugtázza a látottakat. Nyílik az ajtó, újabb vendégek érkeznek: egy család a kisgyerekeikkel, járhattak már itt, mert a gyerekek egyből mennek a kirakóért, még szüleik a nagy döntésre készülnek, hamburgert vagy tortillat egyenek aznap. 

Mindent szeretek ezen a helyen, az ételeket, a hangulatot, sőt az embereket is, akik ide betérnek, mind-mind szimpatikusak. Kis Padlizsán tulajok, tudom sok munka, áldozat van emögött, de én itt ülve magamba szívva a bisztró minden pillanatát bizton állíthatom: megéri.

Én is fájó szívvel hagyom el blogíró asztalomat, majd pár perc múlva, de még vár rám egy séta hazáig. Azon morfondírozom mihez is lenne még ma kedvem? Meglehet, hogy moziba is elmegyek, vagy sütök valami finom kelt tésztát estére, ami számomra szintén nagyszerű kikapcsolódási forma. De könnyen meglehet, hogy hazaérve, belebújok a pizsamámba kezembe veszem az éjjeli szekrényemen tornyosuló könyveim egyikét, és addig ki se mászok az ágyból még el nem olvastam.

Az érzés, hogy még sok sok óra van a szombatból és én azt csinálhatom ezekben az órákban amit csak szeretnék, végtelenül boldoggá tesz.

Szabad szombat, nekem Te igazi luxus vagy :)

Szösszenet a rabságomról

A be és felismerés az első lépés a gyógyulás útján. Én ennél igaztalanabb mondást még soha életemben nem hallottam. A saját bőrömön tapasztalom, hogy a fenti állítás hamis. Évekkel ezelőtt felismertem, beismertem és most már sok- sok éve, vagy inkább évtizede ki is nyilatkoztatom, hogy bizony szenvedélyesen függök a Coca Colától, a rágógumitól és a csokoládétól. 100%-an tudatában vagyok annak, hogy függőbeteg vagyok. Még sem tudom azt mondani, hogy elindultam a gyógyulás felé.

Mindhárom „szeren” csüngök és erre a legjobb bizonyíték az autóm, a táskám és pénztárcám. 

Szombaton az autópályán a szokott tempóban haladtam hazafelé, a szüleim hozzám hasonlóan a gondolataikba mélyültek, én pedig azon filóztam, vasárnap el kéne vinnem a kocsit lemosatni, de ha már ott vagyok ki takaríthatnánk belül is. Körbe néztem, hogy milyen állapotok uralkodnak benne, felszámolnak-e extra takarítási költséget, vagy megúszom az alapdíjjal. A következőket láttam: 2 üres dobozos kóla, 1 teli csomag rágógumi, 3 üres csomag rágógumi, és 2 marcipános csokoládés papír. Az egészben az volt a legdöbbenetesebb hogy tudtam, minden látott dolgot aznap vásároltam, és azzal is tisztában voltam, hogy ez az átlagos napi termésem.

Aztán hirtelen rám tört az érzés: Igen beszélni akarok erről. Meg kell tudnom, hogyan kerültem bele ebbe az ördögi körbe. Úgy hogy Gödöllőtől – a debreceni Nagytemplomig, nagyszerű beszédtémát találtam a kocsiban utazó szüleimnek.

A Coca Colával történt első találkozásomra kristály tisztán emlékszem. A nyolcvanas évek vége fele jártunk, és mint minden hónapban akkor is hazamentünk kerek lámpás sárga Ladánkon a nagyszülőkhöz, hogy 3 önfeledt napon át, bandázzunk együtt az unokatesókkal, együk mama rántott pipijét és igyuk az akkor barna és szőke Kóla néven ismert, üveges Coca Colát és Fantát. Mama linzere és hozzá a barna ízletes szénsavas lötty volt a kényeztetésünk csimborasszója. Azt próbáltam meg felidézni magamban, hogy mi volt az az első év, amikortól kezdve a Coca Cola állandó lakója lett a hűtőszekrényünknek. Végül abban maradtunk 1988 –tól, ez a termék a háztartásunk szerves része. Anyának szegénynek napokig lelkiismeret furdalást okoztam ezzel a témával, mert ő azóta is ostorozza magát, hogy nem állította le időben a Coca Cola mámort. Van azonban a Coca Cola rajongásomban valami más is, azontúl, hogy egyszerűen imádom az ízét. A Coca Colát körülvevő milliő is nagyon tetszik. Kinyitni egy dobozos kólát, meghallani a sercegő hangot nekem akkora élmény, mint egy férfinak ha felbőg egy Lamborghini motorja. Imádom a reklámjait, ami mind az összetartozásról, az élményről, a családról a barátokról szól. Összefut a nyál a számban, ha egy pohár, jéggel teli Colára gondolok, citrom karikával. Pont úgy, ahogy a dohányosok én sem tudok bizonyos ételeket, eseményeket Coca Cola nélkül elképzelni: Mozi  = popcorn és kóla, sajtburger = kóla, nyár, strand, lángos = kóla, nekem a reggeli kávé is egyenlő a kólával. Szeretem. Sajnos az sem tud ezen változtatni, hogy tudom milyen káros. Még begyulladt gyomrom is Coca Cola után áhítozik. Marika barátnőm 2013-ben küldetésének érezte, hogy leszoktasson róla ( kis túlzással, ezt valamennyi barátnőm éves váltásban küldetésének érezte). Marika egy kísérlettel akarta bizonyítani, hogy mit tesz a Kóla velem. A Pesti lakásomban vendégeskedett egy este és direkt vett fél liter kólát arra a célra, hogy ezzel takarítsa ki a wécémet, amit olyan fényesre pucolt Ő és az imádott nedű, amilyen szerintem még új korában sem volt. Volt-e hatása? Azt hiszem, aznap este nem ittam már meg a kiöntött pohár Kólát, de másnap azzal indult a reggelem. Még a tények sem tudtak eltántorítani!

A rágógumi függőségemről csak annyit, hogy egy kollégám, amikor elment máshova dolgozni búcsúajándék ként egy doboz azaz 30 csomag rágógumit tett az asztalomra. Nem hazudok ha azt mondom, jobban örültem neki mint egy gyémánt gyűrűnek. Nem ismerem benne a mértéket, napi 3-4-5 csomag, azaz 40 darab rágót vagyok képes elrágni. Tudom. Nem kell a hegyi beszéd. Pontosan tudom, hogyan indítja be a nyálképzést és küldd üzentet a gyomromnak, ami elkezd savat termelni és helyben is vagyunk. Sőt pontosan tudom azt is mit művel a fogammal. Még a lelki eredetű szállal is tisztában vagyok és tudom, hogy stresszoldás és a többi és a többi. Attól még szeretem az ízét, ami szétrobban a számban az első rágás után. Szeretem, hogy friss leheletet ad.

A gömbrágó volt az első nagy szerelmem a rágók világában. Sokszor kaptunk 20 darabos rágót papától és én pár óra alatt mindet elpusztítottam. Tesóm, ezt a szenvedélyemet hamar a saját javára fordította, és egy gömbrágóért cserébe, bármikor lementem helyette a boltba vagy takarítottam ki az akváriumot. Win -win szitu volt mindenkinek. Volt egy nagy szerelmem, aki azt kérte tőlem, bizonyítsam úgy az érzéseimet felé, hogy leszokom érte a rágógumizásról. Isten látja lelkem, megpróbáltam!

Boldogság, úgy hívnak csokoládé. Annyira emlékszem még arra a pillanatra, amikor Unokatesómmal ettünk elképesztően finom csokoládét és egyszer megszólalt: hm ez jobb, mint XY csókja (akiért, akkor nagyon odáig volt). Azért szabadjon megjegyeznem, ha választanom kéne, hogy csoki vagy csók a CS betűsre szavaznék.Ebben sem ismerem a mértéket. Sose tudtam ép ésszel felfogni, hogyan lehet egy tábla csokiból csak egy kockát megenni? Őrizgetni a Mikulás csomagot? Ki hallott már ekkora öngólról. A csokiról mindig kellemes emlékek jutnak eszembe. Apa rendszerváltás előtt és után is sokat utazott külföldre a munkája miatt. Hazaérkezése reggelén a szobánk asztala tele volt a nyugat édes bűnbe eséseivel. Olyan csokikat, kaptunk, amit előtte sose láttunk, pl a TWIX elődje a Rider, Toblerone, M&M, Snickers. Olyanok voltak ezek a reggelek, mint a Karácsony.Együtt volt az egész család, ajándékok, csokik az asztalon. Ha már itt járunk, muszáj leírnom, mert évek óta kiakarom kiabálni magamból: Belga / Svájci csoki, sehol nem vagytok a Szerencsi csokihoz a Bocsi csokihoz a Melódiához a Balatonszelethez, a Kapucínerhez képest.

Nos, ez lenne az én Mester Hármasom. Többször próbáltam már szakítani velük, hol óvatos leépítéssel, hol drasztikus soha többet mondattal, de hogy egyik kedvenc írómat George Bernard Shawt idézzem: Dohányzásról leszokni, nem nagy ügy! Nekem már Ötször sikerült.

Én pontosan így vagyok, a Coca Colával, a Rágógumival és Csokoládéval

Hazaértünk, leparkoltam a ház elé, összeszedtem a kocsiban fellelhető összes szemetet, ami a káros szenvedélyeimre bizonyítékok, és a kukába dobásuknál megfogadtam: Le veletek rabságom láncai.

Idestova 2.5 napja küzdök a Cola elvonási tüneteivel de talán sikerül, és végre a pénztárcám hízik majd és nem én.

Szösszenet a diploma mellé

Azt mondják, minden csoda három napig tart. Nem igaz, én ma a 7. napba csúsztam bele és továbbra is azt gondolom, hogy ez egy nagyon felemelő és mámorító érzés, aminek a varázsa még ma is tart, így hát tollat ragadtam, hogy levéssem a történetét annak, hogy váltam én röpke tizenöt esztendő alatt diplomás, mi több egyetemi diplomás nővé.

Nem rég, középiskolásoknak kellett előadást tartanom és úgy hozta a szituáció, hogy bevallottam, nekem bizony még a felvételi jelentkezés határidő lejárta előtti éjszaka sem volt meg a döntés a fejemben, mit is szeretnék tanulni. Mondhatnám azt, hogy a véletlenre bíztam, de hogy semmi tudatos pályatervezésem nem volt, az egyszer biztos. Végül szociológiát írtam be mert, olyan izgalmasnak hangzott: Társadalom Tudomány.

Középiskolában végletes tanuló voltam, amit szerettem abból kitűnő (magyar, történelem, filozófia), amit utáltam abból pedig bukáshoz közeli (kémia, fizikai) illetve voltak a köztes tantárgyak, amiknek az eredménye azt tükrözte, mennyit értettem meg órán, mert annál többet energiát nem nagyon tettem bele (matek 4, földrajz, biosz mikor éppen mit tanultunk jó és közepes). Ennek tükrében én voltam a legjobban meglepődve, mikor maximum ponttal kerültem be az egyetemre. Nem vesz el tökéletes felvételi eredményem értékéből az sem, hogy abban az évben a ponthatár szégyenletesen alacsony volt, le se merem írni, legyen elég annyi, hogy a max pont felének a felének a felétől már vettek fel embereket.

2002 szeptember 4-én beiratkoztam, hát a Kossuth  Lajos Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi karára. (Nekem ez sose lesz Debreceni Egyetem). Apám, 1978-ban szerzett itt diplomát alkalmazott matematikusként. Gyermekéveink alatt, rávezetésként vagy csak mert az emlékei visszahívták minden vasárnap az erdei sétánk után apa bevitt a bátyámat és engem az egyetem épületébe. Megnéztük a díszudvart, az auditórium maximumot, ja és persze pisiltünk. Én pedig már akkor tudtam, ha törik, ha szakad, én ide fogok járni.

Így 2002 szeptemberében nagyon megilletődve vettem át az indexemet, azt a fekete kis könyvecskét, amely 15 év után múlt hét pénteken került újra a kezembe.

Az Indexem az új naplóm, mely emlékeztet az elmúlt 15 évem, legnagyobb eseményeire, legszebb és legnehezebb időszakaszaira.

Az első két évem pikk- pakk eltelt, életre szóló barátságot kötöttem Petrával, elképesztően sokat lógtunk a Kató lányokkal. Alapszabályunk az lett: tanárra 8 percnél többet nem várunk. 5 perc túl kevés volt, 10 perc alatt megérkezhetett, de 8 perc várakozás után, már bűntudat nélkül mentünk zsugázni Petráékhoz.

Két év után jött a nagy döntés irány a UK. Indexemben erre ez emlékeztet:

A 347 –VIII-122/2004 sz határozat alapján évhalasztást kapott szociológia szakon. Tanulmányait 2005/ 2006 tanévtől folytatja.

Így is lett 11 hónap angliai tartózkodás után hazatértem, hogy Londonban feltankolt ruháimban végig bulizzam az új tanévet. Menet közben azért egy gyors nyelvvizsgát friss angolommal letettem.

Hazaérvén, a szerelem is kopogtatott. Nem a legjobb kapcsolatba csöppentem, ezt jól mutatják féléves és éves jegyeim. Azóta is neheztelek G-re, aki miatt közgáz szigorlatom mellé kettes  került az indexembe.

A következő évben minden szempontból összekaptam magam, javultak az eredmények, vége lett a „szerelemnek” és rájöttem borzasztóan unatkozom az egyetemen. Így hát negyedévem felénél, bár nappali tagozatra jártam, 8 órás HR-s munkát vállaltam egy amerikai cégnél.

Húúúú, ami ez után jött, ahhoz már az Indexem is kevés. 2008 és 2009-es szemeszterem egyetlen tantárgya a TESTNEVELÉS lett. Itt muszáj kitérőt tennem, hogy elmeséljem az egyetem 4 félév testnevelését hány féle sportból szedtem össze: Gyógytorna, úszás, Taibo, Foci, konditerem, kosárlabda, karido fitness. Ennek ellenére „őszintén hiszem”, hogy a testnevelés órák nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember kiváló szociológus, geográfus, matematikus vagy jogász legyen, szóval értem én hogy 4 félév testnevelés nélkül miért nem kaphat az ember diplomát.

2009-2010-es szemeszterben Budapestre költöztem - munka miatt - de úgy gondoltam mit nekem 250 km, idén bevégzem az egyetemet. Mivel azonban továbbra is nappali tagozatos hallgató voltam, még hiányzó 9 kollokviummal és 4 gyakorlati jeggyel, plusz egy el nem kezdett diplomamunkával, ez bizony kihívásokkal teli záró év lett.

Nade! Mire valók a szülők, ha nem arra, hogy elrendezzék a gyerek ügyes bajos dolgait az egyetemen. Elképesztően taktikusnak kellett lennem, hogy melyik tanárhoz melyik szülőmet küldjem.

Az első probléma az volt, hogy a Tanulmányi Osztályos hölgyekkel – és akkor most borzasztó finom voltam- kellett elsimítani, hogy én bizony nem nagyon fogok órára járni.  Kiégett, megkeseredett, soha egyetlen egy pozitív szót nem halló, undok nők, egyértelmű volt, hogy apát kell küldenem.

Felkészítettem arra, mi vár rá a TO-n, hogy mit ne mondjon ki soha és mik lehetnek a gyenge pontok. Apa pedig, ahogy szokott brillírozott. Eltrécselt a TO-s nénikkel, vitt nekik földről szakított virágot, megdicsérte azt, ami dicséretre nem volt érdemes, és nem sokára jött mobilon az üzenet: TO-s nénik lekenyerezve. Feladat teljesítve. Kovács Apuka.

De ott volt még a szociológia elmélet sorsfordító vizsgám, amire a távolság és idő szűke miatt, nem nagyon tudtam elmenni, ezért beadandó dolgozatot írtam. Idősödő, szórakozott férfi, felemás zokniban, aki egy szép nőtől rögtön zavarba jön, nem volt kérdés, hogy ebben a helyzetben Anyáé lesz a főszerep. Anyát is felkészítettem. Miben menjen, elmondtam neki, hogy a tanár nem fog emlékezni arra, hogy hogyan vizsgáztam, de ezt természetesen a gyerek anyjának majd nem meri bevallani, ezért megfogja kérdezni hányast kaptam. Viszont anyának elfelejtettem megemlíteni, hogy 4-re sikerült ez az írásbelim.

Így amikor, a tanár megkérdezte, hányast is adtam Katának? Anya teljesen ártatlanul mondta, 5-t. Így az a jegyem is bekerült az indexbe.

Édesapám szájából a 33,5 évem alatt, egyetlen egyszer hangzott el ez a mondat:

Gyermekem, én ma szégyelltem, hogy az apád vagyok.

Ezt a kemény mondatot azután sikerült begyűjtenem, mikor megkértem, hogy 12 db 5 éve lejárt határidejű könyvet, a megbocsátás napján vigyen már vissza az egyetemi könyvtárba, ugyan is ha könyvtári tartozásom van, nem kaphatok diplomát.

Éljen a megbocsátás napja: 97 000 Ft-tól mentett meg, de igaz, ami igaz nem lettem volna, apa helyében mikor átadja a könyveket, szóval a kritikája jogos volt, elismerem.

Mikor már minden jegyet megszereztem, diplomamunkám megírásába kezdtem, az első sorom ez lett:

Itt ülök, a habokkal teli fürdőkádban, a víz lassan kihűl és én még mindig nem tudom, milyen témája legyen tudományos értekezésemnek...

Mázlim, hogy olyan témavezetőt találtam, aki hisz a tudomány és a szórakoztató írás ritka halmázában és engedélyezte a fentieket.

Szakdolgozatom hivatalos címe végül habmentesen így jelenik meg a fekete kis könyvecskében:

Szervezetelméletek, kultúrák gyakorlati alkalmazása egy Magyarországon működő amerikai vállalatnál.

Nem az vitt el sok időt, hogy megírjam, hanem az, hogy anya helyesírásilag átnézze. Apa pedig beköttette, 4 példányban, biztos, ami biztos.

Majd jött az államvizsga. Nem stresszeltem túl, 2 napot készültem rá, és bíztam abban, Anyának igaza van, tényleg remek a rövidtávú memóriám. Azért pusztán csak a megnyugtatásom végett, a babonás mondatunkkal kívánt nekem sok szerencsét. Minden vizsgám, vagy nagyobb megmérettetés előtt így indít utamra:

Kiskatám, szard le!

És úgy tűnik, ez a mondta feloldja bennem a szorongásokat, mert az Egyetemen töltött 7 évem alatt, az Indexem szerint egyetlen egyszer kaptam 1-est, de arra magam is jól emlékszem, mert a csoport 95% megbukott, ráadásul, mivel bomba riadó volt, végül a sarki kocsmában vizsgáztunk.

Szóval összegezve az utolsó évemet, jó nagy szerep jutott benne a szüleimnek.

Mikor pénteken átvettem a diplomám eszembe jutott, az emelvényen oklevéllel a kezemben meg kéne állnom és ahogy az Oscaron szokás, így kéne kezdenem ünnepi beszédem:

Köszönöm a Szüleimnek, akik mindig támogattak és biztattak. Nélkületek most nem állnék itt.

Valóban nem! Pénteken megpróbáltam összeszámolni, és körülbelül 364 vasárnapi ebéd zajlott úgy le, hogy vagy a nyitó vagy a záró, vagy a leves levezető, vagy a rántott húst felkonferáló mondat ez volt:

Kiskatám, mikor csinálod meg végre a nyelvvizsgát és lesz diplomád?

2016.  Január 1-ére besokalltam, és megfogadtam, 2016-ban megszerzem azt a K..VA végig nagybetű 2. nyelvvizsgát. Elkezdtem hát németet tanulni.

Anya nyáron miközben ő a kertben teregetett én meg a teraszon német szavakat tanultam megjegyezte:

Kiskatám, ha középiskolában annyit láttalak volna tanulni, mint most németet, agysebész is lehettél volna.

De nem az lettem, hanem a 2016 novemberében megszerzett német nyelvvizsgámmal. 10 év csúszás után, 2017 február 3-án Okleveles Szociológussá váltam.

Ennek örömére, egész napos Fiestát hirdettem szűk barátaim körében.

Ez a meghívó ment el a 6 legemnek:

************************************************************************

Kata diplomát kap…

vissza az időbe TÍZ ÉVET

2017. február 3.

9:00- Kifulladásig

Debrecen

Itt is leszünk, ott is leszünk

Kedves LEG – ek,

Ezúton szeretnélek meghívni Titeket, a 2017.02.03-án tartandó diplomaosztó ünnepségemre, és az előtte 09:00 –től kezdődő alapozásra, majd az ünnepséget követő, iszogatásra.

Tisztában vagyok vele, hogy péntek és munkanap, ezért arra kérem a dolgozókat, hogy éljenek a szabi kérés csodás módszerével és hagyjanak fel aznap a GDP termeléssel. Kisgyerekeseknek egy felhívás, a minap olvastam: 2017-ben a legalkalmasabb nap, hogy a nagyszülők az unokákkal, legyenek Február 3. péntek. Ekkora mázlit, hogy az én diplomaosztóm meg pont akkor van!

A napunk reményeim szerint igen sűrű lesz:

Gyülekező: 09:00- között, nálunk

Kérünk mindenkit, melegítőben, otthoni kényelmes göncben jöjjön, de legyen bekészítve a 2007 –es éveket idéző ünneplő ruha!

Készülődés: 9:30 -11:30

Hozzuk ki magunkból a legjobbat, ahogy egyetemi bulik előtt hangolódtunk a partira, ez történik majd itt is a délelőtti órákban.

Örök emlék: 11:30 -12:45

Örök emlék programunk, egyelőre titkos, de itt különösen fontos, hogy mindenki a legjobb formájában legyen.

Főpróba: 13:00 – 14:30

Megkérjük a kedves egybegyűlteket, kísérjék el a diploma küszöbén álló barátnőjüket, az Egyetem épületébe, és vodkával, Tequilával, kedves szóval támogassák lelkileg a főpróbán, és természetesen feladatuk, helyfoglalás az első sorban, a szűk család és saját maguk részére is.

Diplomaosztó 15:00 - ? jó esetben 17:00 

Vibert party mehet, még az unalmas beszédek mennek, éljen az Aranyoldalak viber csoport.

Duda, lufi, kiáltás, amit szem, száj, hang, torok és az egyetem több száz éves épülete elbír, jöhet, amikor felhangzik a nevem.

Kötelező fotók: 17:00 -17:30

Kötelező képek, az egyetem épületében, és hogy egy kis izgalom is legyen 7-en vagyunk mint a gonoszok, gonoszkodjunk hát: Jöhet a Talár lopás.

17:30 – Iszogatás.

Szoptatós anyukák, tejeket lefejni, táncos cipőket elővenni. Kapcsolt részek csatlakozhatnak, ha Ti is akarjátok. 

Fontos Infó

Mivel, mint látjátok későn érő típus vagyok, sanszos, hogy a lánybúcsúmra, esküvőmre újabb 10 évet kell várnunk, a babybummra még 10 –et, így ebben a napba besűrítem előzetesen mindet. Tekintsük ezt, a fentebb felsorolt programok, fő próbájának.

Még a 30. szülinapomról szerettem volna megfeledkezni, erre a napra 100 évesen is szeretnék emlékezni, és olyan boldog lenne a lelkem, ha ezt megoszthatnám veletek 

Napár elő, piros betűvel beírni:

FEBURÁR 3 – KATA DIPLOMAOSZTÓJA, EGÉSZNAPOS PROGRAM

 ************************************************************************

Jöttek is a válasz emailek, és az egybehangzó igenek. Imádom őket, mert tényleg szabit kértek, és lepasszolták a gyerekeket, csak azért, hogy kockás ingekben egész nap velem legyenek. Megkezdtük, ugyan reggel az iszogatást, de hát 10 év azért csak nyomot hagy az emberen, nem úgy mennek már a felesek mint anno az egyetemi érában, de azért nem panaszkodhattunk most sem, mert az egyetemi Coopnál ránk szóltak: hölgyeim közterületen nem lehet alkoholt fogyasztani.

Otthon melegítettünk, nem csak felesekkel, hanem jó kis beszélgetéssel, zsugázni már nem jutott időnk, helyette az ajándékomé lett a főszerep.

Kaptam erre az alkalomra írt verset:
Katának Diploma mellé
Hét évvel éppen kétezer után
Kilépett egy lány
A mázsás, kétszárnyú
Ajtók szürke résén,
Három pontot hagyva maga után...

A szilaj élet bársony tenyerére kapta,
És a lány szállt, hasította az eget,
Húszas éveinek
Minden szenvedélyével.

Tanult, szeretett, dolgozott,
Változott, költözött,
Szenvedett, szeretett,
Tanult, érett, megélt,
Nevetett, írt,
Szeretett, költözött,
Hazajött.

Itt van,
Itt áll,
három pontja
Hívta vissza.
Az egyiket ma
Fátyolként ragyogó
Talárban
Morzsolja szét.

Nap! Ma bukj alá lassabban!
Hagyj időt Neki -
Megèlni a befejezés
Mámorát!
Koccintsunk!

Megkaptam a Nők lapja 2007 decemberi számát, hogy sose felejtsem el mi történt abban az évben, mikor elvileg diplomáznom kellett.  Ez azonban nem csak egy Nők lapja, ennek a szerkesztésében oroszlánrészt vállalt az én hat Legem, címlapjára pedig én kerültem. 

Szelfi botom most már állandóan a táskám része, és a harmadik ajándékom segít az idei csóktervem beteljesítésében.

Az ünnepségen pedig, tényleg hangosan sikítoztak, még dudát is hoztak, végig várták velem a főpróbát, és fogták a mellékhelységben a Talárt.

Én pedig olyan boldog voltam, és szívem mélyén nagyon örültem Neki, hogy 10 évvel később vettem át az Oklevelem.

Nekem ez így sokkal többet jelentett, mert az elmúlt 10 évben volt olyan, nem is egyszer, hogy feladni készültem, én magam nem mertem hinni benne, hogy egyszer valóban ott állok diplomával a kezemben, oldalamon a szüleimmel, mögöttem pedig a legjobb barátnőimmel. 

Egyedül a bátyám, a sógornőm és az unokahúgom hiányzott a napról, akik sajnos otthon betegen szurkoltak és izgultak azért, hogy ne essek el útban az emelvényre.

Ami pedig ezután jön, Apa és Szilárd legnagyobb örömére, megbontjuk a 25 évvel ezelőtt kapott több éves, 5 literes Chivas Regal Whiskynket, amit apa arra az alkalomra tett félre, hogy iszunk belőle, ha már mindkét sarja diplomát szerzett...