Életünk új korszakát elkezdeni mindig kettős érzés. Egyrészt el kell engedni és le kell zárni a régit ami, a szomorúságot rejti magába, és még is ott a remény és az a határtalan bizalom és optimizmus a másik állomás irányába.
A héten 4,5 évnek mondok búcsút, elköszönő levelembe azt írtam, nem ez volt életem legszebb öt éve, sőt…
Ha csak magamat figyelem, és nem számolok azzal, hogy a családomban csend és béke honol, a jó hírrel, hogy nem sokára nagynéni leszek, a barátnőim boldogságával, hanem önző módon csakis magamat veszem össztűz alá akkor azt kell mondanom: boldogtalan 4,5 év van mögöttem.
Persze ez így nem túl fair megfogalmazás, és az éveim biztos felhördülnek, az igazságtalanság ellen, ami az előző mondatomban volt, de azt hiszem sok mindenem ment rá erre az elmúlt időszakra.
Talán rossz helyre kerültem, talán rosszkor kerültem ide, vagy…
Én úgy hiszem, engem mindig megkímélt a sors, sok mindent kaptam és kapok tálcán. Úszkáltam és fürdőztem mindig a szeretetben, az odafigyelésben, biztosan tudtam bárhova megyek, ott nyomott hagyok, de legalább is megőrzök belőle valami nagyon jót magamnak.
Talán pont emiatt kellett idekerülnöm. Talán pont emiatt kellett mindezt megtapasztalnom.
Az utolsó hetem közepén, arra jövök rá, hogy itt nem jöttek tálcán a javak, nem kaptam vissza annyi odafigyelést, amennyit megszoktam, nincsenek ott a nyomaim, és felejthető vagyok. Az 1498.sorszámú dolgozó, aki 2009 decemberében belépett ehhez a céghez és 2014 június 30-án tovább áll.
Aztán ahogy elkezdtem írni ezeket a sorokat, rájöttem tényleg igazságtalan vagyok. Valóban, nem rózsaszín felhőkön érkezett, nem volt sem mulatságos, sem finom édes, de csak mert nem úgy jött, mint ahogy, azt hittem még is csak megváltoztatott, teljesen.
A szüleim mindig azt mondják: felnőttem itt, beértem. Nem tudom annak hívják-e ezt, de ma mikor már nem zúg fülembe a légkondi zaja, mikor már üres irodában ülök, sorba vettem miben lettem más:
Ha csak magamat figyelem, és nem számolok azzal, hogy a családomban csend és béke honol, a jó hírrel, hogy nem sokára nagynéni leszek, a barátnőim boldogságával, hanem önző módon csakis magamat veszem össztűz alá akkor azt kell mondanom: boldogtalan 4,5 év van mögöttem.
Persze ez így nem túl fair megfogalmazás, és az éveim biztos felhördülnek, az igazságtalanság ellen, ami az előző mondatomban volt, de azt hiszem sok mindenem ment rá erre az elmúlt időszakra.
Talán rossz helyre kerültem, talán rosszkor kerültem ide, vagy…
Én úgy hiszem, engem mindig megkímélt a sors, sok mindent kaptam és kapok tálcán. Úszkáltam és fürdőztem mindig a szeretetben, az odafigyelésben, biztosan tudtam bárhova megyek, ott nyomott hagyok, de legalább is megőrzök belőle valami nagyon jót magamnak.
Talán pont emiatt kellett idekerülnöm. Talán pont emiatt kellett mindezt megtapasztalnom.
Az utolsó hetem közepén, arra jövök rá, hogy itt nem jöttek tálcán a javak, nem kaptam vissza annyi odafigyelést, amennyit megszoktam, nincsenek ott a nyomaim, és felejthető vagyok. Az 1498.sorszámú dolgozó, aki 2009 decemberében belépett ehhez a céghez és 2014 június 30-án tovább áll.
Aztán ahogy elkezdtem írni ezeket a sorokat, rájöttem tényleg igazságtalan vagyok. Valóban, nem rózsaszín felhőkön érkezett, nem volt sem mulatságos, sem finom édes, de csak mert nem úgy jött, mint ahogy, azt hittem még is csak megváltoztatott, teljesen.
A szüleim mindig azt mondják: felnőttem itt, beértem. Nem tudom annak hívják-e ezt, de ma mikor már nem zúg fülembe a légkondi zaja, mikor már üres irodában ülök, sorba vettem miben lettem más:
- már közel sem teszek bele annyit egy kapcsolatba legyen baráti vagy másmilyen mint korábban
- nem számít már, hogy mindenki szeressen és mindenkinek fontos legyek
- nem akarok minden bizalmas titok tudója lenni, sőt jobb a csendes tudatlanság
- pontosan tudom, mik a gyengeségeim legyen az a munkaoldala vagy az emberi oldalam
- nem akarok megváltoztatni, megváltoztathatatlan dolgokat, csak mert hiszek abban, hogy jobb lenne máshogy
- elfogadtam, vagy legalább is dolgozom azon, hogy az élet igazságtalan és én döntöm el, hogy meddig engedem, hogy ez megviseljen
- arra is rájöttem, hogy még ha néha - néha el is uralkodik rajtam a keserűség én mégis reménytelenül optimista lélek vagyok
- nem visel meg annyira, hogy bejönnek - majd kimennek emberek az életemben és nem rémiszt meg a gondolat, hogy meglehet soha többet nem találkozom már velük
- megtanultam és megszerettem egyedül élni
- már nem hiszem azt, hogy az én utam az egyedüli jó, és célravezető.
- Hamarabb felülkerekedem egy sérelmemen
- és talán, de csak talán toleránsabb lettem
Sokáig úgy éreztem és küzdöttem is ellenne, hogy közömbössé váltam. Közömbös az emberek iránt, közömbös minden olyan iránt, ami korábban szenvedéllyel töltött el.
De arra is most kezd elmém eszmélni, hogy talán túl sok voltam korábban, vagy inkább arra, hogy a kevesebb sokszor több.
lehet, hogy most nem volt hangos búcsú bulim, mint az előző helyemen (lábjegyzet:az én kérésemre), meglehet nem kaptam annyi emailt a kollégáktól a hír hallatán, hogy bontom sátramat. DE! Amiket kaptam, azok mind mély emberi érzésekről, odafigyelésről, tiszteletről és szeretetről szóltak, olyanoktól, akik megmaradnak most már mindig nekem, mert ahogy a róka mondja, akit megszelídítettél azért felelősséggel tartozol. Ha fel is nőttem, ha bölcsebb is lettem, azért én, én maradtam, és bár ez a szösszenetem, most talán kicsit komorabb lett, de hogy rá lehessen ismerni ezt is én írtam jöjjön pár pontokba szedett leltár a közgazdaságtan új irányzatát felhasználva: bridgetjones- statisztika ahol szükséges magyarázó melléklettel:
De arra is most kezd elmém eszmélni, hogy talán túl sok voltam korábban, vagy inkább arra, hogy a kevesebb sokszor több.
lehet, hogy most nem volt hangos búcsú bulim, mint az előző helyemen (lábjegyzet:az én kérésemre), meglehet nem kaptam annyi emailt a kollégáktól a hír hallatán, hogy bontom sátramat. DE! Amiket kaptam, azok mind mély emberi érzésekről, odafigyelésről, tiszteletről és szeretetről szóltak, olyanoktól, akik megmaradnak most már mindig nekem, mert ahogy a róka mondja, akit megszelídítettél azért felelősséggel tartozol. Ha fel is nőttem, ha bölcsebb is lettem, azért én, én maradtam, és bár ez a szösszenetem, most talán kicsit komorabb lett, de hogy rá lehessen ismerni ezt is én írtam jöjjön pár pontokba szedett leltár a közgazdaságtan új irányzatát felhasználva: bridgetjones- statisztika ahol szükséges magyarázó melléklettel:
· Évek száma: + 5
· Kilók száma: + 16 kg (átmeneti állapot, az egyedül lakás és kontroll hiánya J)
· Hajhosszúság: + 30 cm és időről időre a gondolat jobb lenne vissza menni, - 40-re.
· Ráncok: Mélyültek
· Elolvasott könyvek száma: megsokszorozódott
· Sorozatfüggőség: lassan kezelésre szorul
· „felpróbált” pasik száma: csak az ügyvédem jelenlétében nyilatkozom
· jó barátok száma: + 3
· emlékezetes kollégák száma: bőséges
· céges Karácsonyi partyra beszerzett ruhák száma: 8 (ebből 5 volt használva)
· Klán: Bővülőben, köszönet érte a bátyónak
· fura zajok okozta bebeszélt félelem miatti átvirrasztott éjszakák: havonta egy
· gondolatban megírt könyvek száma: minimum 6 ebből 2- nobel díj gyanús
· ténylegesen megírt könyvek száma: 8 oldal
· szösszenetek száma ezzel együtt: 58!
Végtelen hosszú lehetne még ez a leltár, de a kollégám már vár rám, beszélgetünk még egy nagyot közösen vacsora közben, és úgy teszek, mint aki elhiszi magának és neki is, hogy nem illúziót ígérünk, mikor esküt teszünk, hogy ezt rendszeressé tesszük. Most, hogy mindezt leírtam jó érzés tölt el.Nem nyomja lelkemet semmi se, nem fáj az elválás, nem hátborzongató az újdonság, most nincs más csak a leltárt követő:Tisztaság!
