Szösszenet a '" fair"-ségemről

Nem is olyan régen, úgy indult egy szösszenetem, hogy azt ecseteltem reggel fél hatkor már az irodában vagyok és dolgozom. Ebben az írásban elég erős PR-t nyomtam, hogy én vagyok a munka hőse, azt hiszem úgy fair ha megmutatom a másik oldalt is, amikor nem megy a munka. Bizony akadnak napok, amikor bárhogy igyekszem érzem, ez a nap most nem más, mint tömény szenvedés. Hiába iszom halomra a kávét és a kólát, egészítem ki a " to do/ teendők" listáját, csak nem akar beindulni a szekér.
Ma pontosan ilyen napom volt. Nem sokszor fordul elő, de egyértelmű jelei vannak, amikre oda kell figyelnem, hogy ne okozzak maradandó károkat.
Az egyik jele, hogy képtelen vagyok a munkára koncentrálni. Van úgy, hogy hatszor elolvasom ugyanazt a mondatot de még se marad meg belőle semmi. Vagy el se jutok addig, hogy elolvassam a mondatot, mert már a második szónál kizökkent valami, és tucatszor kezdek neki.
Az is elég egyértelmű jel számomra, mikor körülbelül 20 emailem van elkezdve, de egyik sincs rendesen befejezve.
Ezek azok a napok, amikor minden körülöttem zajló beszélgetést meghallok. sőt szívesen be is csatlakozom.
Talán épp emiatt ezek a napok sokat lendítenek, társas kapcsolataimon. Ilyenkor, még néha arra is ráveszem magam, amit normális körülmények közt soha nem teszek, lekísérem a kollégáimat dohányozni, hogy végre első kézből, a dohányzóból halljam a legfrissebb híreket, én ugyan nem dohányzom, de lelkesen szívom be a nikotin füsttel együtt a pletykákat is.
A legbiztosabb  jele annak, hogy ma ultra hatékonytalan napom van az, amikor elkezd zavarni az asztalomon a rendetlenség. Ilyenkor jön az érzés: azért nem megy a meló, mert káosz van a fejemben, azért van káosz a fejemben, mert kupi van az asztalom.
Az ilyen napokon szentül hiszem, hogy az asztalom rendje kölcsönhatásban van agyam sruktúráltságával, így hát fogom magam és elkezdek takarítani. Ez a tevékenység, amúgy hosszú órákra leköt, mert úgy negyedévente/ félévente tör fel bennem az olthatatlan vágy a makulátlanul tiszta munkahelyi környezet iránt.
Ilyenkor mindig akkurátusan kidobálok minden fontos iratot, vagy megtalálok fontos iratot. Átrendezem a képeket és a cserepes virágokat az asztal jobb sarkából a bal sarkába. Kidobálom a beszáradt körömlakkokat (ne is kérdezzétek, mit keres körömlak az íróasztalom fiókjában), selejtezem a már nem fogó tollakat.
Amikor kész vagyok vele, jön a virtuális asztalom a gépem foldereinek rendberakása,  főképernyő letisztítása.
Tiszta az asztalom, jöhetnek az emailek és végre a rám váró feladatok elvégzése, de a munkakedvem habár már délután három óra fele jár, még mindig nem ébredt fel.
A legjobb orvosság nekem mindenre az írás, de szösszenetet munkaidőben sosem írok - ez nálam elvi kérdés -, így negyedévente vagy félévente küldök egy totálisan nem munkával kapcsolatos levelet, csapatomnak, kiknek fele tőlem távol Pesten ül, másik fele pedig  élőben követi egész napos kálváriámat.
Ma elmerülve a nem megy ma a munka szlogenemben ezt a levelet rettyintettem és akkor még nem is sejtettem, hogy az emailem végül egy új szösszenet forrása lesz.

Subject: Nem Munka_ Élet a debreceni irodában

Sziasztok,

Valami Bűzlik Debrecenben….

Szó szerint!  Elérkezett Debrecen legsötétebb hónapja az augusztus vége, amikor a környék gazdái elkezdenek trágyázni és a nyár utolsó szellői ezt a töményt bűzt felénk tolják.

Az év 11 hónapjában, és 332 napjában áldás a debreceni iroda fekvése, de most olyan, mintha tehénszarba lógatnánk a lábunkat és nyaking merülnék a trágyában.

Hermetikusan bezártunk minden ajtót és ablakot, én ha tehetném a kintről érkezőket egy steril szobába vezetném, tiszta ruhát kapnának és egy alapos zuhany lenne a munka előfeltétele.

Aki olyan bátor, hogy kimerészkedik a “falu” határain túl, bizony bizony szaglószerv károsodással tér vissza és ezen nem segít a 'coffee & go', illatosan gőzölgő feketéje sem.

Úgy fest, hogy a kanalak és villák is messzire menekültek a bűz elől, ugyanis egyetlen egy villa és kanál sincs a szinten, de kezdem azt hinni az épületben sem.

De épp ez bizonyítja HR csapatunk rátermettségét, hiszen késsel és kézzel enni húslevest, tökfőzeléket csak nagyon kreatív, leleményes emberek tudnak.

Újabb javaslat, érdemes lenne a konyha ajtóra egy fém érzékelőt szerelni, hogy besípoljon mikor valakit villaszöktetésen ér.

Amúgy, ha kérdeznétek, hogy vagyok őszintén elmondhatom, hogy frusztráltan. Nem csak a bűz és az evőeszközök hiánya borzolja kedélyemet, de minél több levelet küldök ma el, annál több outofoffice- nem vagyok elérhető  email érkezik és én minden outofoffice - nem vagyok elérhető levélnél hosszú percekre elmerengek: Te, drága címzett, vajon most merre pihensz? Pálmafák alatt koktélozol, történelmi helyszíneket látogatsz meg, netán hűs tenger habjai közt a matracon ringatózva elaludtál, vagy az otthonod kényelmében, fantasztikusan izgalmas könyvet olvasol? Könnyen meglehet épp a családoddal nagyokat nevetsz.... Nem baj, erős maradok pozitív leszek és azt mantrázom magamban: Nem vagyok irigy, szeretem a munkámat, nem vagyok irigy, szeretem a munkámat...

Amit lassan folytatnom is kéne így hát bevégzem e rövid értekezésem arról, milyen most az élet itt nálunk Debrecenben.

Felétek milyen szelek fújdogálnak?

Elment a levél, jöttek a válaszok és azok megválaszolásával végre újra felvettem a mail boxom által diktált ütemet és befejeztem a húsz félig megírt üzenetemet és fél hatkor - a hónapban szerintem először - időben kikapcsoltam a gépet, mert este várt rám a jól megérdemelt grill és scrable party, hogy azáltal feltöltődve, holnapra visszatérjen a megszokott munkakedvem.

Szösszenet a felismerésekről

Szerda reggel 6 óra 20 perc van. Már több, mint egy órája bent vagyok a munkahelyemen, úgy hogy tegnap este fél tíz volt mire hazaértem Budapestről. Azt hiszem, az ilyen emberre mondják azt, hogy sztahanovista.
Épp ezért, hogy ne tűnjek túlságosan strébernek úgy döntöttem még is csak adok magamnak egy szösszenetnyi időt mielőtt az új riportomba belefogok. Ez amúgy a B tervem, az A tervem az volt, hogy lemegyek a törzshelyemre kávézni, kiülök a Kálvintérre és 10 percig nem teszek semmi mást csak szívom magamba a friss levegőt, de úgy tűnik a kávégép velem ellentétben nem munkamániás és még nem éber ilyen korán, potyára mentem hát. Üsse kő! Így legalább loptam magamnak egy kis időt, hogy beavassalak Titeket életem egy újabb részletébe.
Rengetegszer említettem már, de jobb ha most is papírra vésem, egy angolszász multinacionális cégnél dolgozom a humán errőforrás osztályán, így tehát szerteágazó kapcsolatok és feladatok vesznek körül. Pár hónapja ráadásul új pozícióba is kerültem, ami egészen új felismeréseket hozott.
Az első pár megfigyelés nem is tőlem hanem a családtól származik, akiknek volt szerencséje végig nézni egy munkahetemet, mert úgy alakult, hogy azon a héten végig otthonról dolgoztam.
1. A 8 órás munkaidőmből körülbelül 6-ban angolul beszélek telefonon.
2. Ha csak nem kell mellékhelységbe mennem, van hogy egésznap reggel 9 -től este 6 ig nem állok fel az asztaltól.
3. Munka jellegű kérdésekben sokkal struktúráltabb és összeszedettebb vagyok, mint magánügyekben, hogy rögtön egy példát is hozzak közüzemi számlák rendezése.
Az otthoni munkahetemet múlthéten egy olyan követte, amikor angol kollégák érkeztek nemzetünk fővárosába, hogy a csapatommal és velem eltöltsenek két napot és felhasználják ezt a 48 órát arra, hogy közös erővel megváltsuk a világot, de legalább is felfejlesszük a folyamatainkat és rendszereinket.
Nos, ebben a két napban ért a másik nagy felismerésem. Amennyire nem füllik a fogam az elején az ilyen protokolláris látogatásokhoz, egésznapos workshopokhoz és az azt követő kicsit kötetlenebb vacsorához, annyira élvezem és feldob mindig az ilyen esemény.
Legutóbbi angol kollégám látogatása különösen mély nyomot hagyott bennem, nem csak azért mert éles esze és sziporkázó humora két fergetegesen jó hangulatú napot eredményezett, de azért is mert újabb felismeréshez érkeztem.
Régóta keresem már a hibát magamban, mit nem csinálok jól, mi miatt nem jön az a nagybetűs szerelem, de még csak egy nem nagy betűs sem. Hiszem, hogy a hiba valahol az én készülékemben van. Múlthéten azonban kezdett fény derülni a saját buktatóimra.
Az történt ugyanis, hogy ezzel a jóképű angol pasassal elmentünk a szokásos protokolláris céges vacsorára kolléganőink kiséretében. Mivel nekem mértékegységekben nem megfogalmazható mennyiségű szorongásom van a nyelvtanilag hibás angol tudásom miatt, ezért ha csak lehet minimálisra szorítom a társalgást. Ahol a sors valamit elvesz, máshol pótolja. Az angol nyelvtudásom ugyan hiányos, ám annál professzionálisabban tudom az arcmimikáimat használni egy ilyen beszélgetés során, és elhitetni a hallgatóval, hogy teljes mértékben követem a társalgást és minden egyes kiejtett angol szó jelentésével tisztában vagyok. Ez a képességem azt szokta eredményezni, hogy a beszélő partner tényleg minden témát érint, a gazdasági világválságtól, a nukleáris háború fenyegetettségén át, a három éves kislánya napi rutinjáig és jó esetben nem veszi észre, hogy én, aki vele szemben ülök a második mondatnál már erősen küzdök, hogy megértsem körülbelül a felét az elhangzottaknak. Ha netán mimikám és csillogó - érdeklődő tekintetem cserben hagyna még akkor is ott van a világ legerősebb fegyvere, különösen egy férfival szemben, a mosoly. Nem szokásom visszaélni vele, de tény hogy külföldi kollégáim körében szinten mindig mosolygok, ez már egy pavlovi reflex. Ennél még hatásosabb és kiütéses győzelmet arat, ha nagyokat nevet az ember. Itt azonban okosnak és hiperérzékenynek kell lenni, hogy kacajunkat a lehető legjobbkor időzítsük.
Természetesen egy 4 órás vacsora alatt, csak bólogatni és nagyokat nevetni sovány teljesítmény, egyszer kétszer kénytelen megszólalni az ember, tovább lendíteni a beszélgetést, hogy gördülékeny legyen, ami nekem különösen fontos, ilyenkor szoktam alkalmazni a rövid, grammatikailag könnyen kezelhető kérdő mondatokat, természetesen a kollégáról vagy az Ő  -számomra fontos- véleményéről.
Ha netán visszakérdezne, akkor a kevesebb több alapon, csak izgalmas infók röviden megfogalmazva, így még rejtélyes is marad az ember.
Úgy fest a kevesebb tényleg több, mert valahogy a külföldi kollégákkal ezek alatt a céges vacsik alatt, tényleg baráti viszony alakul ki és utána szívhez szóló köszönöm levelek érkeznek, hogy milyen remek volt a vacsora, hasznos a meeting, sőt mi több még egy két viccess momentumra is visszautalnak és kollegális kapcsolatunkat őszinte tisztelet és megbecsülés lengi be.
Ime az újabb felismerésem: az idegennyelvi korlát talán pont az erősségem lesz, mert sokkal jobban figyelek, többet mosolygok, nagyokat nevetek, sokat kérdezek a másikról, egyetlen egy dolgot nem teszek: nem beszélek túl sokat, és azt hiszem ez a kulcs.
Elhatároztam hát, hogy ezt a taktikát fogom követni a magyar származású erősebbik nem felé is. Mosolygok, nevetek, kérdezek, és keveset beszélek.
Ha már felismerések heteit éljük itt egy újabb, erre tegnap egy jó barátom hívta fel a figyelmet, szerinte a pesti ingázásainkkal (hasonló munkakörben dolgozunk és ingázunk városok között), már legalább kétszer körbe kerültük a földet.
A mai felismerésem : ha reggel 5:30-kor már bent vagy a munkahelyeden nyolcra teljesen elfáradsz...

de megjött a kávém...

 

 

Múltidéző - Angliai Szösszenetek 7

Hahó, 

Le vagyok döbbenve, micsoda irdatlan mennyiségű pénze lehet a családnak akinél élek és dolgozom.
Először is: most építenek egy 250-300 nm2 házat. Mindent, de tényleg mindent még a gyertyatartót is katalógusból választják.
Ezen az aprócska tényen túl, a következő helyekre mennek el hetekre kikapcsolódni: Florida - Disney Land, Franciaország - síelés, Barbados- hogy a fenti kettő fáradalmait kipihenjék és mindezt 3 hónap alatt.
Tina ma megkérdezte, nem találom e túl nehéznek a munkámat?
Pár percig elgondolkoztam, hogy azt felelem:
" Hát cseszd meg, nagyon embertelen egy meló ez. Jó lenne, ha csoki zabálós munkámat duplán fizetnétek vagy legalább biztosítanátok floridai utat nekem is, persze nélkületek, plusz még egy főnek, mert egyedül csak nem az igazi!"
de végül győzött a józan eszem és így válaszoltam:
Nem, nem nehéz a munka, egyedül az idegen nyelven való gondolkodás és beszéd veszi el ez energiám és esek be az ágyba este nyolckor hulla fáradtan. - ez amúgy még igaz is.
A lányok roppant jól szórakoztak azon, hogy november 25-én minden Katalin és Kata ünnepel. Szerintünk piszok szerencsés ország vagyunk.
Azok is vagyunk, gondoltam magamban, tele finom kajákkal, jó pasikkal, okos emberekkel, tulajdonképpen miért is nem Ti tanuljátok a mi nyelvünket?
Oh, ma ismét hátborzongató élményben volt részem. Charles új inget kapott!!!!. A lila és rózsaszín ennyire "férfias" változatát még soha nem láttam. Nagyon machos, át is suhant az agyamon, lehet, hogy standard ajándékként minden fiú ilyet kap majd tőlem Karácsonyra.
Mennem kell, elvégre nem az írásért fizetnek - egyenlőre-.
Köszönöm a köszöntéseket.

P.
Kata
2004 November, UK, Esher

Múltidéző - Angliai szösszenetek 6

Üdv újra szösszenet olvasók, 

Először is, magyarázatot akarok adni pár engem ért helyesírási kritikára.

1. Próbáljatok meg angol klaviatúrán gépelni

2. gyorsan kell levelet írnom, hogy mindenki elégedett legyen

3. Einstein, aki már csak igazán okos volt, sem tudott helyesen írni

4. ez az én szexepilem és védjegyem

Már nagyon de nagyon várom a hazamenetelt.

Tinával ma hatalmasat röhögtünk, ugyanis Rhett ( a kutya) belefeküdt az erdei séta közben a tehén kakiba és otthon a kertben próbáltuk róla lemosni és megtisztítani, persze mi lettünk a legmocskosabbak.

Tegnap a kajában azt hiszem igazán mély pontra jutottam. Azt álmodtam, hogy a Kató családnak viszem az anyaféle rántott húst és Petivel összevesztem az utolsó szelet miatt. Amúgy ne aggódjatok nem csak az evés körül jár az eszem, bár ebben a pillanatban olthatatlan vágyat érzek ezek iránt:

rántott hús, káposztás kocka,borsó főzelék, hús leves, töltött káposzta, kalács, lecsó.

Na befejeztem, nem hergelem saját magam.

Pár embernek már megvettem a karácsonyi ajándékom és most már értem itt miért kezdenek el hónapokkal előbb vásárolni, borzasztó tömegnyomor van mindenütt.

Az előttem álló hétvégék elég jónak ígérkeznek. Eszter felváltva tanyázunk majd valamelyik család kéglijében, most pénteken én megyek Streathambe, aztán Eszti jön Esherbe. Megyünk majd moziba és a kedvenc pubba, ahol a helyes pincér fiú dolgozik.

Nem is meséltem, vagy igen, na mindegy is, szóval a nyelvsuliban az utolsó órán decemberben nagy buli lesz. Mindenkinek vinni kell az országára jellemző spéci ételt. Fogalmam sincs mit csináljak, még megálmodom.

Most búcsúzom.

P.

Kata

2004 tél, UK, Esher

A szatyorban már ott van valaki karácsonyi ajándéka 

Coca Cola, szeretlek

Múltidéző - Angliai szösszenetek 5

Üdv Minden lelkes olvasónak, 

Egy jó hír: 3 hét és 8 nap, azaz 4 hét és 1 nap de még pontosabban 29 nap múlva hazatérünk Esztivel, hogy együnk egy nagyot, elhallgattassuk utánunk nyüszítő rokonainkat és barátainkat, bezsebeljük a karácsonyi ajándékokat és elbúcsúztassuk az ó esztendőt.
Tényleg igaz a mondás egyszer fenn, egyszer lenn. A kevésbé jó múlthetem után ez a hét igazán jól alakult eddig, kopp kopp.
Kezdődött azzal, hogy a hétvége romjait olyan lelkesen és precízen takarítottam el hétfő délelőtt, hogy az anyuka megdicsért:
Ó, Kata milyen gyönyörű rend van, nagyon köszönöm!
Keddi napom hip -hop elszállt. 
Szerdán azzal folytatódott a jó szériám, hogy Tina megkérdezte tőlem, nincs-e kedvem megnézni Lilian iskolai fellépését, én pedig miért is mondtam volna nemet, addig se zabálom fel Fellonék csokoládé készletét. Az iskolai színdarab nagyon aranyos volt ÉS megértettem a lényeget! Klasszikus meséket dolgoztak fel, eljátszották az eredeti mesét, majd a jó tündér megjelenése után az újabb mesét, amiben a gonosz nővérek bájosak, a farkas együtt eszi a kalácsot a nagyival és nem a nagyit szippantja fel, a gonosz boszorkány pedig haza kíséri Jancsi és Juliskát. Tényleg bájos és ötletes mesejáték volt, köszönjük Mrs Philips.
Az előadás után Pippa (Lilian barátnője) oda szaladt hozzám és megölelt. Tök jól esett.
Hazafelé a suliból Tina kérdezte mi a munkám legjobb és legrosszabb része?
Azt feleltem (szerintem igen bölcsen és diplomatikusan), hogy a legjobb az amikor a lányok valami kedveset mondanak vagy jelzik, hogy elfogadtak, mint Lilan előző este, mikor azt énekelte ( Kata is a lovely person - Kate egy kedves személy). A legrosszabb pedig az, amikor beszélnek hozzám és nem értem őket, vagy a lányok beszélgetni akarnak és nem tudok tökéletesen válaszolni, ilyenkor mindig zavarban vagyok.
Tina megnyugtatott,  hogy a lányok nagyon kedvelnek és szerinte fejlődött az angolom is. ( ha-ha-ha).
Ennek a napnak az estéjén én adtam vacsorát Charlesnak és a kölyköknek, mert az anyuka a barátnőivel kimenőn volt. Charles pedig Tinához hasonlóan nagyon kíváncsi kedvében volt, kérdezett a hazautamról, a repülőjegy árakról.
Ma pedig szintén jó hangulatban telt a reggel. Liliannak nem volt első órája később indultunk suliba és még hárman otthon beszélgettünk, játszottunk.
Szombaton mivel Eszter baby sintérkedik (gyerekekre vigyáz) itthon maradok és pihenek. Nem csinálok semmi megterhelőt, csak sétálok, netezek, ajándékot csomagolok, mert Jesszuska megkért, hogy segítsek neki, ilyenkor karácsonykor sok a meló.
Megkaptam anya és apa túlélő csomagját elvagyok látva hazai édességgel, szóval a meg nem kezdett fogyókúrámnak ismét lőttek.
Mára ennyi.
ui.
Eszter, Felonnék elutaznak dec 3-4-5 miénk a ház :)

P.
Kata
2004 Ősz vége - Tél eleje, UK, Esher

Rhettel továbbra is nagyon jól megértjük egymás :)

Múltidéző - Angliai szösszenetek 4

Sziasztok, 

Túl sok újat nem tudok írni, vagyis dehogynem! Lilanak tegnap (szerintem véletlenül) kicsúszott a száján: I love You! Lányos zavaromban (angolul még senki nem mondott ilyet, mondjuk magyarul se túl sokan) azt válaszoltam, persze angolul: Én is.
Hoppá! Fantasztikus, hogyan tudok hirtelen jött angol érzelmekre reagálni.
Röviden elmesélni a hétvégémet, ami Eszternek köszönhetően, igen jókedvűre sikeredett és akár az Eszter kálváriája címet is kaphatná.
Eszter tőle szokatlan módon, teljesen reálisan látja magát és őszintén bevallotta, hogy új környezetben hát, hogy is mondjam: szóval nem áll mindig a helyzet magaslatán -szerencsétlen :) -
Az számomra már teljesen természetes, hogy ha bemegyünk egy boltba, akkor ahogy fordul, vagy engem keres és hívogat, vagy csak simán nézelődik dominó szerűen dőlnek le a vállfákról a ruhák, mi ezt már teljesen higgadt póker arccal csináljuk végig.
Szombaton azonban, Joker vigyor ragadt rám, ahogy elmesélte idézem:
"... a terebélyesedő seggemmel, ahogy fordulok úgy verem le a tusfürdőt, sampont és többi flakont, szegény kölykök, mit gondolhatnak a magyarok fürdési szokásairól..."
A kedvenc történetem Eszter csetléseiről az alábbi:
A boltban, ahol drága barátnőm, már percekkel korábban ruha katasztrófát okozott, a kijáratot kerestük. Eszter lelkesen kinézett magának egy irányt (ha Ő valamit a fejébe vesz, se Istent se embert nem ismer) és elindult a mozgólépcső felé, amire rá is lépett, de nem nagyon haladt csak vissza fele. Ennek az volt az oka, hogy lefele mozgó lépcsőn, szeretett volna feljutni, én pedig elfelejtve Debrecen egyetlen plázás mozgólépcsőjén szerzett tapasztalataimat vakon követtem (ilyen egy ízig-vérig jó barát). Mindezt a bolt eladói és pénztárosai is végig nézték és mimikájukból ítélve igen komikusnak találták, így mi sietve, már amennyire tudtunk a nevetőgörcs miatt, elhagytuk a tett helyszínét.
A St. James's park felé vettük az irányt, ahol egy padon megpihenve Eszter a közeledő kacsát próbálta muffínnal megetetni nem sok sikerrel, az hogy mindeközben Nils Holgersson hol létéről faggatta már csak hab volt a tortán. Nevetéstől kiszáradt torkunkat a szokásos Coca Cola Lighttal akartuk leöblíteni, de Eszti egy laza mozdulattal kiborította az összeset, mivel épp önként vállalt angolóránk közepén jártunk - minden találkozáskor legalább egy órát angolul kell beszélnünk - bátran használhatta kedvenc szavait:
Oh Shit, Dammit.
Egyenlőre ennyi angol morzsa mára, hétvégén sebtapasszal, jóddal, térdvédővel és bukósisakkal készülök glasgowi kiruccanánsukra.

Hiányoztok!
P. 
Kata
UK, London, 2004 Október

St. James's Park

Múltidéző - Angliai Szösszenetek 3

Sziasztok!

Igen, igen ez a héten a 3. levelem kezdek kicsit elkanászosodni, már ami a munkát illeti.
Most épp angol óráról jövök. Nagyon élveztem, egyrészt mert értettem másrészt, úgy ahogy de eltudtam mondani a gondolataimat.
Képzeljétek szerdán vettem egy csomag 12 darabos cookiet, azzal az elhatározással, hogy kitart jövőhét szerdáig (én naiv), mire hazaértem megettem 12 darab tenyérnyi nagyságú kekszet, pedig meg se közelítette Petra sütijét. Mi lesz az így is (Eszter szavait használva) amorf alakommal?
Tegnap szóltam az angol családnak, hogy a szüleim és a bátyám meglátogatnak. Örültek neki. Charles tegnap jócskán többet ivott a napi egy üveg bortól (ami az átlag fogyasztása), talán emiatt is nagyon jó hangulata volt és rengeteget mesélt a gyerekkoráról.
A Csengetett M'lord fanoknak üzenem, Eszterrel London utcáin sétálgatva megtaláltuk a Vörös Oroszlánt, Mabel és ura kedvenc helyét, ahol elütik az esti órákat, persze csak miután megették a tegnapról megmaradt rizs felfújtat.
Bevégzem ezt a szösszenetem, vár a munka.

UI: lehet fogadni hány angliai szösszenet lesz, mire végleg haza megyek. A fogadási idő egy hónap. A nyertest ( akinek a tippje a legközelebb lesz az elküldött email számhoz) meghívom egy jó magyar vacsorára. Sőt választhat, hogy étterembe menjünk vagy én főzzek :). Rajta!

Kata,

UK, Esher, 2004 Október

A házi munka egyik legjobb része, küzdeni Rhettel a papucsért