Szösszenet a Brazil vacsoráról

Ez a szösszenet közkívánatra íródik. Bevallom őszintén nem terveztem, hogy megosztom veletek a következő élményemet, de a kommunikáció különböző csatornáin felém áradó nyomással nem tudtam megbirkózni, így budapesti hálószobám félhomályában eleget teszek a kérésnek és elmesélem nektek randimat a Brazil fiúval.

Drága szüleim egyetlen egy jó tanácsot dobtak világjáró puttonyomba induláskor:

Kiskatám, járj nyitott szemmel, és használj ki minden lehetőséget!

Ennek a kőkemény elvárásnak csak egyféleképpen tehettem eleget: Igent mondtam a Brazil fiú vacsora meghívására.

Noha hosszasan ecsetelte erényeimet, azért nem adtam olyan könnyen a pozitív választ. Végül abban maradtunk, hogy ha sűrű teendőim közt jut rá pár órám, akkor leszek oly kedves és megeresztek felé egy smst. Eliseu, aki talpig úriember és persze furfangos zsivány fiú volt, előkapta telefonját és arra kért diktáljam be a számomat, hogy megcsörgethessen,  s ezáltal meglegyen nekem is az ő elérhetősége. Nagyon rafinált ügyes húzás egy telefonszám megszerzésére gondoltam magamban, és lassan érhetően soroltam a számjegyeket. Eliseu tehát délután fél 3 fele nyomott hagyott telefonkészülékemben, én pedig elraktározva a nagy lehetőségemet: „akkor majd jelentkezem” szófordulattal búcsút intettem brazil barátomnak.

Szeptember 8.-án csütörtökön ünnepelt imádott kis szigetem. A máltaiak épp tucat szentjeiknek egyikét magasztalták, egész napos fiestával és hepajkodással. Megmártózva a jóleső hideg vízben, eszembe jutott, ha már úgy is állónap állóéjjel ünneplőben Málta népe, miért ne koccinthatnék én is egyet riói hódolómmal.

Úgyhogy délután 4 fele, bepötyögtem a következő rövid üzenetet:

Részemről oké a ma este.

Még jóformán ki se küldtem az éterbe mikor érkezett a válasz:

Ennek nagyon örülök, akkor 20:00.- kor a Barcelona Bár sarkánál.

Teljes 4 óra hossza állt rendelkezésemre, hogy minden egyes porcikámat megfelelő állapotba hozzam. Belenéztem a tükörbe és úgy ítéltem meg legjobb, ha a bőrömmel kezdem: adok még neki 2 óra máltai napfényt, tengeri só pakolást valamint illatos napolaj masszázst, ami nem csak bőrömmel művel csodákat, de a szemem alatti táskákra is jó hatással van ez a napozásnak és lubickolásnak hívott cselekvés.

A lenyugvó nap sugarai kísértek végül be a fürdőszobába, hogy hajam és egyéb hajlataim is megújulhassanak.Az emelkedett hangulat, ami a napomat végig kísérte és az extra adag napozás eredménye végül is arra késztet, hogy talpig fehérben lépjek színpadra.

Laza fehér vászonnadrágom, egy  fehér csónak nyakú nyári felsőm és göndör hajam várta, hogy megmutathassa magát a világnak.

Bár még egy szolid laza sminket is dobtam, mégis 10 perccel hamarabb érkeztem.

Leültem a Barcelona bár melletti kis padocskára és könyvembe mélyülten vártam vacsora társam.

Hahó Kata, ne haragudj nem szoktam késni. -Köszöntött egy hang.

Felnéztem és hirtelen minden megvilágosodott!

A nagy ünnepi mámorban ugyanis megfeledkeztem, arról, hogy szerda este egy ismeretlen számról  volt  nem fogadott hívásom, és ezáltal egy 2. névnélküli szám is a telefonomba. (csak akkor mentek el egy számot a telefonkönyvembe, ha az illető többszöri hívással rászolgál bizalmamra). Én pedig szeleburdi módon ennek a 2. Ismeretlen számnak küldtem az smst. Most hogy Kasu a török szépfú csoporttársam állt velem szemben tudatosult, hogy a jelzés egy fatális véletlen miatt rossz helyre ment.Ott álltam a tévedésem és két meleg barna szempár kereszttüzében és másodpercek tört része alatt döntésre kellett jutnom, valljak színt, vagy hagyjam, hogy bénázásom új vizek felé tereljen.Végül az utóbbi mellett voksoltam. Végtére is az sms-t én küldtem, a fiú itt áll díszben - glóriában, legjobb lesz, ha átadom magam a sors humorának és a tőlem telhető legtöbbet hozom ki az estéből.

Te se haragudj, nem szoktam pontos lenni. – válaszoltam, majd a mosolygás álarca mögé bújva gondolkoztam, a „na most mi legyen” kérdésről.

Nos, tudok egy szuper kis éttermet itt a parton, foglaltam asztalt. Mehetünk?

Ez igen! Ez aztán a férfi. Egy ízig vérig pasas, aki mellőzi a:

Neked mihez lenne kedved? Mit csináljunk? Te mit szeretnél? Hova menjünk? Idegtépő és bosszantó kérdéseket.Ez a török legény kész tervvel állt elő, és hagyta, hogy ki élvezem a pillanatot, hogy végre nem nekem kell dönteném. A Fehér ruhás nő elindult hát az izgalmas török éjszakába, oldalán egy határozott hímmel. Kísérőm igazi úriember volt, kihúzta nekem a széket, türelemmel hallgatta végig, hogyan variálom át választásomat háromszor.Hozott nekem citromot a kólámba és mindeközben beszélt és kérdezett, hallgatott és nevetett, komoly volt, és vicces szóval remek társaság.Érintettünk mi minden témát, múltat, jövőt, iskolát, munkát, családot, barátokat, politikát, vallást, ám amikor az egyik legizgalmasabb részhez érkeztünk, nemzeteink kulturális különbségeihez és szokásaihoz, megjelentek a barátai és azok társai.Negyedóra után már kínos volt, hogy ők az asztalnak állnak, mi meg ülünk, így felvetettem:

Ha van kedvetek, csatlakozzatok hozzánk. - kérdést, amit persze én nem gondoltam komolyan, de ŐK igen. Így asztaltársaságunk létszáma hirtelen meg háromszorozódott. Utólag azt mondom jól sült el átgondolatlan felajánlásom, mert igazán nagy kihívás volt 7 törököt arról győzködni, hogy nem olyan nagy bűn, és nem annyira borzasztó rossz dolog a házasság előtti sex. Végül nem jutottunk közös nevezőre, de kulturált felnőttek módjára elfogadtuk egymás értékeit, és álláspontját.

Természetesen a hagyományokhoz oly szorosan kötődő Kasu egész a szállodámig kísért, ahol zavarodottságom csak egy laza köszi az estét, isten veledet engedélyezett, és egy ajtóból visszaforduló búcsúintegetést.

Noha nagyszerű estém volt újdonsült török barátaimmal, azért egyszer -  kétszer átsuhant rajtam a bűntudat gyomorszorító érzése, hogy cserbenhagytam Eliseut a brazil fiút utolsó máltai estéjén.Épp marcangolta lelkem a fenti érzés, amikor smst kaptam:

Drága barátom,

Csak azt szeretném mondani, hogy nagyszerű, hogy találkoztunk, fantasztikus volt veled tanulni. Te egy csodálatos lány vagy. Vigyázz magadra, és ne feledd Braziliában is él egy jó barátod.

Ui: a vacsorát Rio de Janeiro-ban bepótoljuk.

Brazil barátod Eliseu.

Remélem sejti mindenki mi történt ezután… Elmentettem a számát!

Szösszenet a Nagy Pillanatról

Ez a szösszenetem gyors lesz és rövid, nem írok felvezetést, mellőzöm a történet hosszas részleteit, mégis azt hiszem csattanós végeredmény várható.
Napok, hetek óta azon jár az agyam, mit tegyek, hogy ábrándom és vágyam valóra váljon.
Számtalan ötlet cikázott szerelemtől elborult elmémben.
Kértem emailes segítséget ismerősöktől, azonnali rá és lebeszélést smsben minden barátnőmtől. Hosszas helyzetelmézést végeztem a szüleimmel.
Ki-ki a maga vérmérsékletének megfelelően reagált.
Anya már a Greg vezetésével megalakuló debreceni nyelviskola helyszínén töprengett, de persze azért nem általoldta megjegyezni, ideje lenne elkezdeni-e Magyarul tanulni, mert hogy akarja megérteni a jó anyós sziporkázó tanácsait.
Apa közölte, karácsonyig nem tud kijönni hozzám, de ne izguljak, ráér az esküvőn megismerni, végtére is bízik a választásomban.
A bátyám a hallgatás nemes egyszerűségbe burkolózott, hisz felnőtt nő vagyok, tudom a dolgom.HR-s kolléganőm és jó barátom elérkezettnek látta az időt arra, hogy megvitassuk a csecsenföldi helyzetet, mert oké, hogy voltak ezek a nézések meg minden, de egyszer is ledugta a szaros nyelvét a torkodon idézte Bridget Jonest. Másik pesti barátnőm azonnali cselekvésre szólított fel, persze a józanész határán belül. Napi bíztatásai mindig újabb és újabb löketett adtak. Szöszi barátnőm felvette: ha már ilyen jól megy az angol, miért nem fordítom le a róla írt szösszenetet és küldöm el neki. Amúgy meg csókot azonnal jött a válasz sms. Voltak, akik az forróhelyzet ellenére is képesek voltak két lábon a földön állni és csak annyit írtak: Érd el, hogy ő akarjon megcsókolni
Summa summarum, tanácsban és bíztatásban nem volt hiány, és hogy végül mit tettem: SEMMIT!
Vártam a csodát, a nagy pillanatot.  20 perceket szenvedtem a napon a 2. Emeleti teraszon, ahova ebédelni járt, napi 5-szor 6-szor lépcsőztem le fel, hátha találkozunk, de nem történt semmi említésre méltó, egészen ma délutánig…
A búcsú letargikus érzésével ballagtam fel az emeletre miközben fényképezőgépembe próbáltam életet csiholni, amikor kb a 6. Lépcsőfoknál, valaki rám szólt:
Juj vigyázz, nehogy valaki kiüsse a gépet a kezedből.
Felnéztem és Ő állt velem szemben, sötétkék nadrág, laza kék ing, és az, az imádni való huncut mosoly.Összeszedtem minden bátorságom és így szóltam:
Ó Greg ha már itt vagy, csinálunk egy közös képet?
Persze!  S a gépem már az ő kezében várta, hogy szorosan összebújva bedugjuk a lencse középpontjába összeragadt pofinkat. Nem, volt lánykérés, sem könnyes búcsú, csak a lépcsőfordulóban elcsípett pár perc. Mégis úgy éreztem, ez az én nagy napom
Végül mindenki célirányba fordulva folytatta útját, de még mielőtt végleg eltűnt volna a jövő sűrűjébe, visszaszólt: Jó utat, vigyázz magadra majd dobott egy puszit .
Álmaim hercege tehát, 100 diák mellett is tudta, hogy ma van az utolsó napom, mi ez ha nem bíztató jel.

Szösszenet az 1 napos csodáról

Ma másképp kelt fel a nap.

Nem tudom, hogy a hormonális változásoknak, amik este végig mentek bennem és kísérik a következő pár napomat, vagy az éjszakai rémálmomnak, ami miatt többször felriadtam, esetleg a korai kelésnek köszönhetően-e, de ma olyanban voltam részem, amit évek óta nem éltem át.

A legutóbbi ehhez hasonló természeti csodához Törökországba kellett repülnöm.

Történt ugyan is, hogy a fentebb felsorolt mester hármasnak köszönhetően ma nem sok időm és energiám volt: ki kenni fenni magam.

A alapvető higiéniai szokásaim után, hajamat spanyolosan féloldalasan összefogtam, egy apró virágot is tűztem bele, melynek nem titkolt célja az volt, hogy nem éppen frissen mosott fürtjeimről elterelje a figyelmet. Mivel már 7 órakor viselhetetlen meleg és páratartalom volt ezért ruházatom, egy pántnélküli rózsaszín felsőből, az agyon használt, de mindig jó rövid farmer nadrágból illetve az idő és kosz által szürkévé színeződött fehér topánkámból állt.

A tengerpart homokjában sárgára érlelt fehér táskámat lazán oldalra csaptam és ilyen harci- díszben léptem ki a Vivaldi szálloda főbejáratán.

Ahol is, két spanyol férfiba és egy hangos felkiáltásba botlottam: Azt a szépségem, de gyönyörű vagy…! – Tudom, tudom, nem szabad hinni az utca férfi népének. De hölgyeim, őszintén, nem sokkal jobb a napot egy ilyen mondattal indítani, mint egy hangos dudaszóval csak mert sávváltásnál elfejtettünk indexelni?

Nekem bevallom derekasan, mosolyra húzta a számat, ami újabb bókok lavináját indította el. A két spanyol legény dicshimnuszát még a saroknál is hallottam. Meg is állapítottam nem kell olyan gyakran hajat mosni, hagyj higgye csak mindenki, hogy ébenfekete loknijaim vannak.

Még nem értem el az utca végét, amikor a szállodámmal szomszédos hotel 4 emeletéről füttyszóra és huhuzásra lettem figyelmes. Habár mindig meghallom a köszönésnek ezt a fölöttébb fura módját az esetek 90%-ban nem foglalkozom vele, de ma mégis félszegen felpillantottam.

Mr. Kreol Szálkás Izom integetett és kérlelt hangosan:

Édeske ne mozdulj, várj meg, már rohanok is hozzád.

Szegény Szálkás Izomnak fogalma sem volt róla, hogy még megboldogult egyetemista koromban letettem a nagy esküt: tanárra és pasira nem várok!

Határozott és egyre vidámabb léptekkel bandukoltam, amikor mellém szegődött egy helybéli máltai néger fiú.

„Te biztos orosz vagy, az orosz lányoknak van ilyen szép arca.”

Ekkor már sejtettem valami fura van ma a levegőben 2 utca alatt 3 különböző pasitól megerősítés, ez több is, mint, amit nő kívánhat.

A néger fiú cigi és gyújtó után kutatva táskájában, elmaradt mellőlem. De nem maradtam sokáig visszajelzés nélkül. Elérve Saint Julien party zónáját egy tucat alkohol gőzös fiatal, elismerő kiáltozásait zsebelhettem be. Habár vallom, részeg ember őszinte ember, azért az ő mondataikat ignoráltam, mert önbizalom hiány ide vagy oda, nem dőlünk be akárkinek.

10 perccel később és egy halom pozitív véleménnyel megérkeztem az iskolába.

A szokásosnál is többen gyűltünk össze ezen a reggelen. Körülbelül 40-en lehettünk az aulában, amikor egy - mint később megtudtam - svájci fiú elkiáltotta magát: Úristen de bájos az arcod.

A teremben nyüzsgő 20-25 lány hevesen forgatta a fejét, kíváncsian kutakodva ki kaphatott ilyen nyilvános vallomást. Magam is eltöprengtem, hogy jó-jó persze, nincs okom panaszra, hisz megdicsért egy spanyol, egy hotellakó, egy máltai és még a részegek is kedvesek voltak, de azért 40 ember előtt döbbenetes felkiáltásnak áldozata lenni, nem ugyanaz!

Körbe néztem vajon melyik mellettem ásítozó szépség lett a nyertes, amikor a svájci fiú egyszer csak előttem termett.

Bocsi, nem akartalak zavarba hozni, de tényleg nagyon bájos az arcod- mondta felém fordulva. Én pedig lányos zavaromban csak hebegtem habogtam, hogy véletlenül se stimmeljen rám az okos jelző.

Köszönöm szépen- dadogtam miközben reménytelenül bíztam abban, hogy az eseménynek híre megy a tanári szobában és Greg is meglep valami fondorlatos kedvességgel.

Nem tudom végül ez történte, de valahányszor találkoztunk ma, előre köszönt és 32 foggal mosolygott rám.

Felocsúdva a délelőtt meglepetéseiből, délután átadtam magam az angol tanulásnak.

Az egyik órán arról kellett esszét írnunk, hogy mit jelent számunkra a szépség. Az óra végén Eliso a brazil fiú mellém helyezkedett és ekképp szólt: Kata, számomra az igazi szépség te vagy. Mielőtt hangot adhattam volna döbbenetemnek, Elisot körbe vették a barátai. Ám a sors és Eliso nem hagyta, hogy végkifejlett nélkül maradjon a diskurzus és ahelyett, hogy a következő órán a tanár által kiadott feladatra koncentrált volna, hosszas eszmefuttatásba kezdett hogyan is lettem számára szépség ikon. Volt ebben a monológban minden, szónoklat a szenvedélyemről, a hangomról, a lelkemről, majd a végén feltette a nagy kérdést: Eljönnél velem vacsorázni?

Végre, gondoltam! Végre valaki képes a második lépésre is.

 Miután vége lett az óráimnak a közelgő vacsora gondolatával a fejemben ballagtam hazafele, amikor az írek közkedvelt pubjához értem. Egy kis csoport kopasz - angol huligánokra emlékeztető - fiatal sörözött. Az egyik rózsaszín inges brittől megkaptam az utolsó napi adag bókomat, és ezzel kipipálhattam valamennyi Málta szigetén fellelhető különböző nemzetiségű pasas, pozitív megerősítését.

Már- már visszataszító önteltséggel szálltam be a liftbe, amikor belibbent hosszú láb, 85 d-s cici, darázsderék, angyali mosoly. Az első emeleten felvettünk még 3 fiút. Az 5. Emeletre érve realizáltam, az én varázsom ideje lejárt.

Mert van csoda, ami csak egy napig tart.