Szösszenet egy fogalomról

Nagy fába vágom a fejszém eme kis röppentyűvel, hisz lehetetlenre vállalkozom. Célom nem kisebb, mint valósághűen beszámolni egy jelenségről. Sári barátnőm évekkel ezelőtt Gitta mami névvel ruházta fel e természeti csodát, amit én nemes egyszerűséggel csak Anyának hívok.
A Karácsony meghittsége és örömteli pillanatai mindig írásra sarkalnak, ám az idei szent ünnepem legerősebb múzsája Anyukám lett.
Történt ugyanis, hogy mint évek óta mindig, idén is anya-lánya közös készülődéssel hangolódtunk a nagy ünnepre. Olyan események vártak ránk, mint hajnali piacozás, sütés - főzés, fadíszítés, ajándék csomagolás, amit egy pánikszerű ajándékvásárlás előz meg és persze megannyi romantikus film éjszakába nyúló megnézése. Nos, egy ilyen éjszakai maratoni mozizás után december 23-án hajnali 6-kor megjelent, igazi anyaféle teával a kezében és ekképp szólt hozzám:
Kiskatám kelj fel, mert ha nem érünk ki 7-re a piacra, elviszik az összes kacsát.
A mondatban rejlő tragédia egyből tágra nyitotta a szempilláimat és sec-perc alatt elkészültem, hogy ne rajtam múljon a debreceni kacsakínálat felvásárlása.
Budapesti dugóhoz szokott idegrendszerem elképedve tapasztalta azt a káoszt, nyüzsit és kocsi áradatott ami, a hajnali órákban ellepte imádott cívisvárosom utcáit. Anyukám, akinek a családban először volt jogosítványa meglehetősen hektikusan vezet. Ha éppen olyan hangulatban van, akkor képes 30-al végig menni a városon, felidegelve vele az utakon lévő kocsisokat és engem, míg máskor - és persze mondanom sem kell, ezen a napon a máskor volt- minden KRESZ szabályt áthágva, 100-al repeszt. Ennek köszönhetően, a gigantikus dugó ellenére is rekordidő alatt értünk el a vásárcsarnokig, ahol bénázó, parkolni nem tudó sofőrök tucatjába botlottunk. Szeretet ünnepe ide vagy oda, de a kacsanélküli karácsony gondolata felmérgelte egyébként békés hangulatban lévő anyukámat és a piacparkolójában nagyképűen elénk betolakodó terepjárónak felmutatott egy sárga lapot, mint első figyelmeztetést, hogy még egy ilyen otromba húzás és biz kiállítás lesz a vége. De Isten nem bottal ver, tartja a mondás, ami igaznak is bizonyult, hisz a pofátlan terepjárósnak kevesebb volt a tudása, mint az önbizalma és hosszú percekig kínlódott, hogy 10 méteres kocsiját betegye a 2 méteres helyre. Édesanyám megunva a férfi bénázását fogta és határozott kemény mozdulatokkal felemelte a műszerfalon, direkt neki készített piros kártyát, és hathatósan a másik sofőr tudtára adta KIÁLLÍTÁS! Nem tudom, hogy a rendszabályozás eme focipályán jól bevett, de autóvezetésben nem szokványos módja hatotta-e meg a terepjáró tulajdonosát vagy csak felismerte önnön képességeit, de végül széles mosollyal átadta nekünk a helyet, ahova egy jobb kanyarral minden igazítás nélkül tökéletesen parkolt be kicsi kocsink.
Kosár a kézben és két kacsa vásárlásra eltökélt nő vonult be a zsúfolásig megtelt piacra.
No Kiskatám, célirányosok leszünk. Először a kacsa, aztán a krumpli, tejszín, tejföl, gomba, kenyér, hagyma, …. És minden létező zöldség felsorolása követte a listát.
Irány az első emelet és a baromfi rész. Elkeseredve láttam, hogy kacsa már sehol. Épp szóra nyitottam számát, mikor anya egy fiatal jóképű srác előtt megállva megelőzött.
Jó reggelt, kicsit késtem, de megvan még a kacsám, ugye? Ó persze drága, tudja, hogy sose hagyom cserben - és a pult alól elővette a piac legszebb és egyetlen kacsáját. A levegő megállt, az emberek elismerő pillantást vettettek erre a szöszi nőre, aki késve érkezve is dicsőséget arat kacsavásárlási fronton, hátha még tudták volna azt, ami ez után jön.

-          Kiskatám nálad van a pénztárcám?

-          Nálam? Anya, nálam még táska sincs.

-          Ó az ég ba… meg, otthon hagytam a pénztárcám, meg minden iratot.

Na, gondoltam akkor ez egy rövid piac volt, ajtóirányba fordultam amikor a következő mondat ütötte meg a fülem:

Semmi gond, majd fizet legközelebb!

Ez a mondat elhangzott még a tejesnél, a kenyeresnél és az összes helyen ahol megálltunk, és hát megálltunk egy pár helyen. Mert olyan nincs, hogy kóstolás nélkül veszünk meg egy savanyú káposztát, így a kínálatot az elejétől a végig megízleltük majd visszamentünk az elsőhöz. Ezt a műveletsort eljátszottuk, a gomolyánál, a töknél, a diónál. Hisz az első szabály, amit az emberlánya megtanul: a finom étel titka a minőségi alapanyag. A krumpli vásárlásnál jó barátokba is botlottunk, így lelassítva az oda-vissza forgalmat a piac legszűkebb sorában, kitárgyaltuk ki mit főz az ünnepekre, kihez mikor jönnek haza a gyerekek és milyen sokan vannak a piacon. Ismerős ismerőst követett, végül - miután adóztunk a társadalmi élet oltárán - megálltunk újhagymát venni. Ekkor kezdett el anya alkudozni. Kérdően vontam fel a szemöldököm és csak halkan súgtam oda:
Anya, valószínű itt is hitelbe vesszük, még abból is alkudni akarsz?
De Kiskatám, hát ez a piac lényege!
Málhás szamárként vánszorogtunk el a kocsiig a hitelbe vett portékákkal. A kocsiban aztán megterveztünk a nap többi részét, én pedig feljegyeztem magamnak: szösszenetet írni anya piacozásáról. Hazaérve az egész napos lóti-futiból, este 8-kor neki kezdtünk a sütik megalkotásának. A mézes zserbó összeállítását követtem nyomon a receptes könyvből és faggattam kuktavirtuóz anyukámat:
Ennyi méz elég?
Ne mérjem ki?
Honnan tudod, hogy ez mennyi?
Ó Kiskatám, csak lazán, sacra, ahogy érzed. 
Lenyűgöz Anya slendriánsága a konyhaművészet terén, illetve az, hogy milyen finomságokat rettyint nekünk még úgy is, hogy felrúg minden írott és íratlan gramm szabályt. Ennek ismeretében már nem meglepő, hogy néha 5 kanál cukor helyett, 5 kanál só kerül a házi krémes krémjébe. De szeleburdiságánál, már csak gyorsasága ámulatra méltóbb, így az a szó hogy, kétségbeesés még akkor sem ismeret, ha a fenti incidens bekövetkezik, vagy ha véletlenül a gyerek lábára ejti a forró tésztát, ami persze eltörik. Sütünk másikat, főzünk újat!
Amikor a gyorsan túlélhető kudarcokat gurgulázó kacagással kommentálja, már érzem ez, a Jelenség.
Egy nő, aki csak magas sarkúban tud hegyet mászni.
Egy nő, aki képes a saját kertünkben, a saját kocsinkkal neki menni a másik, békésen parkoló saját kocsinknak.
Egy nő, aki mellbedobással űzi el a betörőket, miközben apa még a köntösét keresi, mert fontos hogy egy férfi még vészhelyzetben is megőrizze az eleganciáját.
Egy nő, aki a legjobb ruhájában főzi a vasárnapi ebédet, de köntösben, papucsban és mezítláb hányja a havat.
Egy nő, akiben egyszerre keveredik a gyermeki én és a felelősség teljes felnőtt. Ezért van az, hogy 0-tól 90 éves korig mindenki rajong érte, kivéve talán a házunkon dolgozó szakembereket, mert ha anya valamit egyszer a fejébe vesz…
Egy nő, aki, bámulatos elegye a nagylelkűségnek és a józanésznek.
Egy nő, aki 3 bunkós bottal alszik a két rendszeren működő riasztó mellett,  ha élete párja éjszaka is dolgozik.
Anya minden, ami egy nőnek lenni kell:
Nőiesen határozott, szórakoztatóan szeleburdi, bájosan kislányos, vagányan sexi, lazán belevaló, néha idegesítő, ösztönösen odaadó, józanul megfontolt, férfiakat megszégyenítően okos, egyszerűen magával ragadó, egyszóval imádnivaló.
Még ha gyermeki elfogultságomat hárommal elosztjátok, akkor is egyértelmű, hogy Ő, egy fogalom.

Szösszenet a celebvilágról

A határidő utolsó napja október 24. -e délután 16:45 van. Már biztosan tudom, hogy nem fog felhívni és nem kapok ma semmilyen jó hírt.Csüggedt, belenyugvó lemondással ballagok a munkahelyi folyósó végén található vizes blokkhoz, amikor egyszer csak felcsendül telefonom jól ismert és sokakat borzasztóan idegesítő Dallas nótája.

Szia Kata, nem zavarlak? – szól bele egy kedves hang.

Nem, nem.- dadogom és igyekszem visszatartani a tényt, hogy napok óta az ő hívását várom mostanra minden reményem elszállt és tényleg hihetek a fülemnek?

Kata, azért hívtalak fel, hogy személyesen mondhassam el: benne vagy a legjobb 15-ben és szeretnénk veled személyesen is találkozni!

Földöntúli boldogság lett úrrá rajtam, ez volt életem legspontánabb próbálkozása és tessék bejött.

3 hete mikor kolléganőm és jó barátom az asztalomra tette az egyik női magazin újságíró kerestetik pályázatát pusztán csak a hecc kedvéből úgy döntöttem, belevágok.

2 írást kellett beküldeni, egy magazin és egy választható témában. Még aznap, mikor a felhívás a kezembe került express postáztam a szerkesztőségbe a két szösszenetet és vártam a csodámat. Amikor a telefonban megkaptam az első pozitív visszaigazolást írói szárnypróbálgatásaimra, hirtelen belém hasított a felismerés: Bakker, itt már komoly a tét: egy év újságíró iskola és gyakornokság az említett újságnál. Amikor a 15 kiválasztott, köztük én is megkapta emailben is a hivatalos tájékoztatót és benne az utolsó mondatot: Legyetek szépek, mert fotó készül rólatok az újságba. Pánik fogott el, melynek levezetése és teljesen tudományosan megalapozott kezelése képen, gyorsan el is vertem 15 000 forintot: egy új zakóra, egy fülbevalóra és hasonló életbevágóan fontos kiegészítőkre. Teljesen felkészülten és 1 órával korábban érkeztem meg a megbeszélt interjú helyszínére. Legalább is azt hittem felkészült vagyok, de aztán amikor olyan kérdésekkel teszteltem tudásom, hogy ki a pénzügyminiszter, oktatási miniszter és hasonló kulcsfontosságú személy a mai közéletben rájöttem egy nevet sem tudok mondani. Nem volt mit tenni a maradék egy órámat arra használtam fel, hogy általános tájékozottságot szívok magamba telefonos segítséggel és tárcsáztam is édesapám számát:

- Apa ki a pénzügyminiszterünk?

- Kiskatám nekünk nincs pénzügyminiszterünk.

- Miiii? Lemondott? Lelőtték? Menesztették? Miért? – nahát, tessék ez a magyarázat, ezért jár az ország ott, ahol. Minden országnak van pénzügyminisztere nekünk miért nincs?

- Azért Kiskatám, mert nekünk nemzetgazdasági miniszterünk van.

- Ááá, és az ért a pénzügyekhez?

- Erre az csak az ügyvédem jelenéltében válaszolok.

- És ki az oktatási miniszter?

- Kiskatám nekünk nincs oktatási miniszterünk.

- Miért, tán az oktatás nem fontos? A jövő szaktudásának a kiképzése nem fontos? Hogy lehet az, hogy nincs az országnak oktatási minisztere?

- Úgy Kiskatám, hogy nekünk oktatási államtitkárunk van.

- Oké, ezt megjegyzem és ki az egészségügyi miniszterünk?

- Kiskatám nekünk nincs egészségügyi miniszterünk…

És mielőtt újabb felháborodásnak adtam volna hangot édesapám úgy döntött, elébe megy a kérdéseimnek és gyorstalpaló politikai oktatást tartott.

Jegyzetfüzetbe felírni: ESTE MEG NÉZNI A HÍRADÓT.

Summázom a következtetéseket a tanulmányaim végén. Magabiztos politikai tudással a fejemben léptem be az épületbe, ahol már ott volt az első körös interjú 4 alanya. Természetesen, ahogy ezt mi nők szoktuk felmértem a terepet. Remek, ő nem mosott hajat.

Rajta sportcipő van. Hú, ő elég merev. Kata tuti befutó leszel, igaz, hogy a másik négy lány együtt nincs annyi kiló mint te, de egyet se izgulj az éveid száma, annyi mint eddig megismert ellenfeleidé összesen.(Zárójelben jegyzem meg, mostanában gyakran ér sokkolóan a felismerés, hogy a legöregebb vagyok egy társaságban a magam 29 évével. Felháborító Z generáció) Lehuppanok közéjük és próbálom kifürkészni ellenfeleim gyengeségeit és erősségeit, nem is kell sokáig megfigyelnem őket, hogy rájöjjek egy dologban mindenképpen jobbak: ismerik a magazint, ahova interjúzni jönnek.

Átfut az agyamon, talán nem ártott volna megvennem egy számot, hogy kicsit tájékozottabb legyek az adott magazin értékrendjében. Ez a hiányosságom a későbbiek során komoly megpróbáltatások elé állított. 

Kata, kérlek gyere be. - Szól, a kedves női hang.

Én pedig magabiztos léptekkel és fohászkodó gondolatokkal:

„Kérlek sors és végzet ne legyen politikai és magazin kérdés” benyitok a szobába és a két zsűri előtt helyet foglalok.

Kata, köszöntünk téged itt nálunk. Meg kell, hogy mondjam nagyon jól szórakoztam az írásaidon csak hát….

A helyesírás- vágok közbe bűnbánóan lesütött tekintettel.

Hát Kata, az katasztrofális. Nem használsz helyesírás ellenőrző programot? Úgy érzem a néma csend most hatásosabb, mint a magyarázkodás, hogy az én hiba mennyiségemet már se gép, sem ember nem tudja kontrollálni.

Node, ez végül is tanulható dolog vagy legalább is más megtudja tenni helyetted. Viszont az írásképessége és a humor, amivel rendelkezel: erre vagy születik az ember vagy nem. Te igazi cosmo lány vagy, az írásaid pedig nagyon cosmosak, tele humorral és könnyed szórakoztató stílussal:

Jegyzetfüzetbe felírni: ESTE UTÁNA NÉZNI MI AZ HOGY COSMÓ-S.

Öröm volt őket olvasni.

Kész! Vége, akkor én itt most felállok és haza megyek. Megkaptam, amit akartam, mikor elküldtem a pályázatomat. Valaki, aki nem ismer, nem elfogult velem és még szakember is szórakoztatónak találja az írásom. Nekem elég ennyi.

No akkor vágjunk bele! szól a két zsűri:

Melyik a kedvenc rovatod a magazinban? Szorul a hurok! Lássuk csak:

minden magazinban van horoszkóp, akkor biztos ebben is, tippelgetek magamban - de ciki azt mondani, hogy a horoszkóp. Divat rovat – abban nem sok írás van, ezért szintén gáz említeni egy leendő újságírónak. Szerelem, szex, gyengédség – KATA GONDOLKODJ 15 éve voltál tinédzser azóta már a Z generáció van porondon, tuti nincs itt ilyen rovat. Iszonyat erővel járatom az agyam, végül diadalittasan megszólalok:

Húha ezt nehezebb eldönteni, mint a kiválasztani az égen a csillagom.

Ez olyan, mintha egy anyától azt kérdeznék, melyik gyerekét szereti jobban. Az első betűtől az utolsóig elolvasok mindent.

Kezem az asztal alatt keresztben és halkan imádkozom, hogy ne büntessen meg ezért a kegyes hazugságomért senki sem. Ha kapok is büntetést, egyenlőre várat magára, mert a zsűri tagok szépen mosolyognak.

Melyik újságot szoktad rendszeresen megvenni?

Ó jaj, azt hittem fenti válaszommal letudjuk a magazin olvasottságomat.

Nos, vágok bele tudálékosan. A NL-t. szinte mindig vagy anyukám, vagy én megvesszük.  (Fél éve nem volt kezemben ez a lap - szerk.)

Néha ..és felsorolok pár szennyirodalmat.

Ó, azokat én is mindig alig várom, hogy megjelenjen - szól lelkesen a zsűri egyik fele.

Hm oké, akkor nem részletezem, hogy ezeket csak a mellékhelységben lapozom át felületesen – figyelmeztetem gondolatban magam.

Kata, akkor erről a listáról válassz ki egy embert, akit majd telefonon fel kell hívnod és meg kell győznöd, hogy adjon neked egy interjút – természetesen ez egy szerepjáték mi fogjuk játszani az említett sztárt: És kezembe nyomnak egy 50 főt tartalmazó celeb listát.

Hú, a mindenit,  ez kicsoda? Ajaj, ez vajon mivel foglalkozik? Hm, ezt a nevet mintha már hallottam volna, de hol? Híradó? – Jaj Kata, légy észnél, nem nézel híradót. Jesszus Kata csak felismersz tán egy nevet az 50-ből. Igen Eszenyi Enikő - határozottan ismerem.

Eszenyi Enikő – mondom hangosan.

Fura döbbenet lesz úrrá rajtuk és most már fokozottan kíváncsiak, hogyan oldom meg a feladatot. Vért izzadok, rám csapja a telefont, ledorgál, milliókkal dobálózik, gúnyos, és lekezelő, miközben én minden létező és nem létező képességemet bevetem. Végül másnap 10-re vár interjúra. Éljen! Vége!  Vagy még sem…

Kata, nagyon frappánsan vágtad ki magad. Igazán rátermett voltál.

Ennyire szereted Enikőt? Miben láttad utoljára szerepelni. – kommentálja a történteket a zsűri. Kész, nem hazudok többet, fogalmazom meg magamban az újra gondolt értékrendem.

Hát, azt hiszem 10 éve a Friderikusz showban.

Hosszú néma csend…

Nos, természetesen ha ez élesben megy majd, akkor fel kell készülni az interjúalanyokból – most nyilván nem tudhattad. Kell védelmemre az egyik hölgy, ki dönt a sorsom felől.

Utolsó kérdésünk, Te kit tennél az új számunk címlapjára?

Egy férfit- vágom rá gondolkodás nélkül a választ.

Férfit? Egy női magazin címlapjára? És kit?

Igen, persze. Nos mivel most ért véget a sorozata, és egyébként is pimaszul sármos Dr. House-t.

Kata mit gondolsz mi a magazinunk célcsoportja?

HŰŰŰ megint egy fogós kérdés:

15 - 45 ig? kérdezem kicsit bizonytalanul – vagy ez túl tág?- mentegetőzöm

Igen. – jön a tömör válasz.

15 - 35?  Tippelem be másodjára.

Legyen inkább 15 - 25 ig.

Na, tessék, hát én ebbe már bele se esek, ezért nem olvasom a magazinotokat – füstölgök magamban.

Szerinted egy 15 -25 éves lánynak bejön Dr, House?

Próbálok nem 30 éves fejjel gondolkodni, de sajnos, ha magamból indulok ki nekem 25 évesen is bejöttek az idősebb pasik – de nem hazudok tettem le a nagy esküt.

Magamból indultam ki- mondom olyan határozottan, ahogy leforrázott lényem engedi.

Ez baj Kata, mindig a célközönségből kell kiindulni.

Értem.

És ezzel a bölcs gondolattal utamra engedtek. Innentől kezdve már csak 5 óra várakozás várt rám és a 15 másik lánnyal, felváltva mentünk hol interjúra, hol fotózkodni. Ez utóbbi komoly kihívás volt számomra. Nem segített az sem, hogy a fotós minden kattintás előtt így szólt mindenkihez: Lehet ez lesz a győztes fotód, úgy mosolyogj rám.

Ebben a celeb antijártasságom miatt, nem nagyon tudtam hinni.

A várakozás óráiban viszont igazi lányos locsi- fecsi, csajos traccsparty alakult ki, amit hihetetlenül élveztem és ez számomra is döbbenetes élmény volt. Egyszer csak az egyik lány rám meredve így szólt: Megvan, tudom kire hasonlítasz. Órák óta ezen gondolkodom de rájöttem, tisztára úgy nézel ki mint Michelle Monoghan.

Jegyzetfüzetbe felírni: ESTE MEGNÉZNI HOGY NÉZ KI MICHELLE MONOGHAN

Miután fogalmam nem volt kihez hasonlítok, mert most hallottam először a nevet, nem tudtam sírjak vagy nevessek így csak annyit kérdeztem:

Jó az nekem?

Mire mindenki döbbenten nézett rám, hát igen Y és Z generáció nem egy malomban játszunk. A csendet egy hang zavarta meg: Lányok, gyertek megvan a nyertes:

Ide már pusztán csak a kíváncsiságom hajtott be, mert pontosan tudtam, első nem lehetek.

Először is, szeretném, ha nagyon büszkék lennétek magatokra mert rengeteg pályázat érkezett be és ebből a legjobb 15-ben lenni óriási dolog. Itt már nem csak az íráskézséget, de a rátermettséget, a celebvilág ismeretét és persze a magazin tudást is néztük. Szeretnénk felsorolni a 3 legjobb pályázót, közülük került ki a győztes.

A dobogósok tehát: és másodjára felcsendült a nevem. Nem járt érte iskola, sem gyakornoki lehetőség, még is megkaptam MINDENT, amit ebből meglehetett. A kedvenc zsűritagom felém fordulva így szólt mindenkihez: Írjatok, mert mindenetek meg van hozzá, ami kell és széles mosolyt eresztett felém. Én pedig magamra vettem, még ha nem is csak nekem szánta a bíztató mondatot. Az eredményhirdetés után feltárcsáztam a szüleimet és elújságoltam nekik a híreket: Anyukám bölcsen megjegyezte:

Kiskatám, nagyot hibáztunk volna a nevelésedben, ha ezt megnyered, mert jártas vagy a celebek világában.

Otthon pedig elővettem a jegyzeteimet, megnéztem a Híreket, felütöttem a szótárban a cosmó kifejezést és örömmel nyugtáztam, hogy egy hihetetlenül gyönyörű sztárhoz hasonlítottak. Így késő este feldobva és kicsattanó boldogsággal ecseteltem a napom részleteit egy tea mellet a legjobb barátaimnak, akik ugyanabból a generációból származnak és megveszik azt az újságot, ahol Dr. HOUSE van a címlapon.

Szösszenet a nyelvtanulásról

Azt hiszem még sose meséltem nektek az angol nyelv elsajátítására tett kísérleteimről. 1990- ig kell vissza menni az időben, ez ugyan is az első évszám, amikor az idegen nyelvtanulásnak hívott gyötrelem sok - sok éves kudarca kezdetét vette nálam
Előre kell jeleznem, hogy angol tanulás terén halmozottan hátrányos helyzetben voltam/vagyok.Először is magyarul sem tudok helyesen írni. Nincs kifinomult hallásom. Az évek során felhalmozódott sok- sok negatív élmény jó nagy adag gátlást is eredményezett.Szóval ilyen háttérrel vágtam neki az ismerkedésnek az angol nyelvtannal.
Az emberek mindig próbálják kötni magukat egy generációs sajátossághoz.
Én örömmel tudatom mindenkivel ahhoz a generációhoz tartozom aki:

• Már nem volt kis dobos.
• A tv előtt Walt Disneyt nézett, mikor Antal József meghalt és
• Lindás könyvből kezdett el angolul tanulni.

Az első óra első percétől utáltam azt a könyvet, noha egy- egy kis éneke meg ma is a fülembe cseng. Talán nem volt elég képzelő erőm ahhoz, hogy hinni tudjak Linda ostoba meséjében, hogy belesik egy csatornába ahol zöld mutymutyok fogadják köreikbe.

Az általános iskolai angol órák, a nem kedvelt tanórák csoportjába tartozott, ahol előkelő helyet foglalt el az ének és a testnevelés is.
Még ma is látom, ahogy X. néni előveszi a szódolgozatos füzetet és puff egy 3-as puff egy 2-es puff egy 3 –as, osztályzat került a naplóba.
8 év alatt sem jött rá, hogy szóban kéne tőlem kikérdezni a szavakat!
Ha néha összefüggéstelen lesz mondandóm nézzétek el nekem, de itt ül velem szemben álmaim férfija, csodálatos brit akcentussal szórakoztatja a hallgatóságát, én pedig eszem a kefét, hogy miért nem szerettem és figyeltem oda jobban Lindára.
Felvetődhet a kérdés mindenkiben: Mi történt 1990. –től 2011-ig, hogy egy jóképű ír tanár lett romantikus álmodozásaim tárgya.
Nos, úgy esett az eset, hogy “ frenetikus” iskolai tanáraim a legmélyebb pontig repítettek az angolnyelvtanulás során.
A középiskola még az általánosnál is borzalmasabb emlékeket idéz elő bennem hála Mrs. Kocka agynak.
Ha van olyan, hogy angolul tanuló diákok meg nem értett csoportja, akkor én ezek táborát erősítem.
Soha egy tanárom se jött rá mivel lehetne motiválni, hogyan lehetne több önbizalmat csöpögtetni.
Az egyetemen azonban már nem volt kiút, vagy tudtál angolul és bizonyítottad ezt nyelvvizsgával, vagy nem kaptál diplomát.
Úgyhogy 2004 szeptemberében végső idegen nyelvi elkeseredésemben Londonba menekültem.Az illúzióm, hogy 1év múlva tárgyalóképes anyanyelvi tudással térek haza, hamar elillant.
Az angol földön tett nyelvtanulási kísérletem során tudásom a következőkkel gazdagodott. A 6 éves Lilinek köszönhetően megtanultam egy halom gyerekdalt és az első osztályos tananyagot - ami hát, lévén hogy brit nem túl sok.
K.J-el átnéztem a középiskolai történelmet, természetesen csak angol vonatkozásban. Richárdtól megtanultam a rögbi alapszabályait angolul, illetve a kedvence csapata induló dalát, amit volt kedves minden szombat reggel 7 órakor hangosan elkiabálni. Christine segített abban, hogyan kell nyávogós angol akcentust felvenni. De azt hiszem az összes családtag közül a kutyával Rhettel értem el a legmagasabb szintig, aki megértette és reagált tőmondataimra, mint az ül, fekszik, gyere ide. A közel egy év amit az angol családnál töltöttem még mindezekkel együtt is hasznosnak bizonyult, mert haza jövet sikeres nyelvvizsgát tettem.
De a siker, amilyen nehezen jön, olyan gyorsan illan tovább.
A munkahelyek már minden létező kiskaput becsuktak az angol kertben. Itt már kőkeményen a létfenntartás a cél.
Nem vagyok egy stresszes - izgulós típus, sose voltam az. Nekem nem ment a hasam feleletek előtt, sose fogytam a vizsgaidőszakban, nem izzadt a tenyerem egy ZH alatt, nem küzdöttem hányingerrel még az államvizsgán sem, pedig akkor jócskán a gondviselésre bíztam magam. De valamennyi fentebb felsorolt tünetet produkáltam és produkálom, ha angolul kell prezentálni, meetingen aktívan részt venni, vagy egy kötetlen business vacsorán csevegni.
Az utolsó kenetet a legutóbbi HR meetingünk adta, amikor a divatszociológia kurzuson hallott érdekességet szerettem volna elmesélni a kastélyt néző külföldi a kollégáimnak.
A magyarul pofon egyszerű mondat:
Régen a királyok oda kakiltak és pisiltek ahova csak akartak ezért a kastélyok büdösek voltak. A világ legnehezebb kihívásának tűnt angolul.
Mert először nem jutott eszembe a kaka, aztán a pisi, aztán hogy is mondjuk azt nyelvtanilag helyesen, hogy „oda ahova akarnak”? És hogy teszem ezt bele egy összetett mondatba?A 2. angol szónál már kegyelemért fohászkodtam magamban, annyira hogy még azt se voltam rest megtenni, hogy ígéretet tettem az angolom fejlesztésére egy felettes hatalomnak. A történetet végül is baráti segítséggel bevégeztem, de mire hazaértünk a konferenciáról már megszületett az elhatározás: LÉPNEM KELL nyelvfejlesztés ügyében.
Így felhasználva ez évi szabim többségét és a spórolt pénzem, Máltára költöztem pár hétre, hogy az iskolában sziklaszilárd nyelvtudást szívjak magamba.

.. És itt mintha a világ kifordult volna önmagából.

Megszűnt minden szorongásom és életemben először élvezem, hogy angolul tanulhatok.Nincsenek rossz megoldások, áthúzott szövegek. A nyelvtan tanárom az első óra 10. percében észrevette, hogy dyslexias vagyok és mielőtt hibának vesz valamit kimondatja velem.- hallod ezt X. néni!!!!

Először az elmúlt 21 év során sikerélményeim vannak az angol nyelvterületen.
Ahogy ezt a mondatot leírtam megállt bennem a szussz. 21 éve próbálok angolul megtanulni, lehet fel kéne adnom?
De nem tehetem, mert végre találtam egy bivaly erős motivációt: egy nem várt szívmelengető érzést az angol tanárom iránt.

Miatta képes vagyok hajnalig szótározni, vele merek beszélgetni és a tőle érkező dicséret újabb löketet ad a következő 21 évhez.

Szösszenet egy különös lekvár főzésről

Bár hónapok óta tudtam, hogy hamarosan be fog következni, és lélekben már edzettem is rá magam, még is jobban megviselt apai nagymamám halála, mint ahogy arra számítottam. A hír óta szinte:

„Csak mamára gondolok, mindig meg- meg állva…”

A bánat a szomorúság és a bűntudat lélekszorításában végül úgy döntöttem megajándékozom még magunkat egy utolsó közös élménnyel. Elhatároztam, hogy ma este valami igazán nagymamás dolgot fogok csinálni. Valamit, ami az embernek a nagymama fogalmához kötődik. Így aztán életemben először lekvárt készítettem. Ez azonban egy rendhagyó lekvár főzés lett, mert két olyan dolgot csempésztem be a készítés fortélyaiba, amit nagymamától örököltem: Az írás iránti szenvedélyem és a személyiségem teátrális oldalát. Utóbbi ellen néha fel - fel lázadok, de most úgy döntöttem ezen az estén teret adok neki.

Így aztán bevásároltam befőttes üveget, cukrot, és szerintem Budapest de lehet, hogy egész Dunántúl legdrágább eperéből 2 kilót. Majd hazaérve elmerültem az emlékeimben.

Először is szemrehányást tettem magamnak, hogy miért nem ragaszkodom jobban a formaságokhoz és készítem el azt az ételt, amit mamával annyiszor megcsináltunk és amiben mindig is verhetetlen volt:  szilvás gombóc  nudli rakáson. Aztán persze meggyőztem magam hogy, csak azért mert kislánykoromban roppant tehetségesen hengereltem a nyújtófán a nudli kígyókat még ne legyenek vérmes reményeim, hogy a tésztát is meg tudom alkotni. Szóval maradt a porondon a két kiló eper, Ravel Bolerója és a legelső emlékem arról, hogy hány órát hallgattuk Zsuzsival a Kossuth Rádió kívánság műsorát, hogy mamának kazettára feltudjuk venni a kedvencét és szülinapján meglepjük vele. Most elég volt csak egy gombot megnyomnom és a lassú ütemes zene kezdetét vette, mama pedig előkerült.

Ha mamára gondolok általában a téli kucsmája, barna szövetkabátja és a szőrme gallérja jut eszembe, vagy a fehér rövid ujjú hálóinge kék virágokkal. Mivel nyár van és magam is pizsamában nyomtam, mamának is engedélyeztem a lezserebb öltözetet és belecsaptunk egy jam főzős pizsama partyba.

Ismerve mamát fel voltam készülve, hogy nem lesz túl sok csend és szünet az estémbe, mégis meglepett hány és hány elfelednek hitt emlékem kukkantott most be.

Az eper előkészítése alatt emlékeimben újra végig hallgattam az életét, elképzeltem milyen lehetett testvér nélkül felnőnie. Most is lenyűgözött a története, hogy menekült meg az orosz katona fenyegetésétől, vele féltem, amikor a bombázások megpróbáltatásait ecsetelte. Szinte magam előtt láttam a kis üzletet, melyben a nagy szerelem nagyapámmal megköttetett. Itt fel kellett hívnom a figyelmét, hogy fura dolog a számmisztika és tudja-e, hogy napra pontosan annyit élt, mint papa. Lepörgött újra a fejemben, hogyan ábrándozik arról mi minden lehetett volna ha…bár azt hiszem így sem volt oka bánatra, hisz munkájára nem volt panasz soha.

Alig vártam, hogy az emlékek kavalkádjában eljussunk addig, mikor apa megszületik. Apa születésének meséje a kedvenc történeteim egyike, persze nem titkolom, azért mert elfogult vagyok az újszülöttel, hisz tudom milyen kivételes ember vált belőle és ez talán picit mamának is érdeme.

Persze ha már a születés csodája előjött, mint téma, épp vitázunk gondolatban újra, csak úgy, mint az utóbbi időben vasárnapi ebédkor mindig, hogy mikor is kéne már végre szülnöm nekem is. Ezer millió ellenérvet felsorakoztattam, de azt hiszem végül egyetértett azzal, borzasztó felelőtlen az, aki úgy szül gyereket, hogy nem főzött még be lekvárt soha életében.

Noha ezerszer elmesélte még most is megmosolygom, hogyan focizott a bátyám alig 5 évesen, hogyan drukkolt és biztatta magát lelkesen: Kovács a labdával, hajrá Kovács…

Csak bólogatok hevesen, mikor arról győzköd, hogy milyen nagyszerű, hogy egy ilyen asszony, mint anya lett apa hitvese, hisz a kulcs a sikerhez és a tartalmas élethez egy páratlan kedves, Kiskatám, neked nincs valami kis udvarló?- ugrik be szokásos kérdése.

Nem mentegetem magam, hogy nem úgy megy ez már, mint az ő korában, inkább hagyom, hogy az emlékeim új vizek felé evezzenek.

Eszméletlen dolog ez az emlékezet, mert most például két bizarr dolog jutott eszembe: az egyik, hogy mama varrta a világ legkényelmesebb bugyijait. A másik hogy egyszer mikor Zsuzsival ott aludtunk nála szegény úgy fejbe vágott  fordulás közben a gipszezett törött karjával éjszaka, hogy napokig nem győzte nézni, nincs e maradandó sérülésem. A történet persze most egy kicsit kiszíneztem, de ezt is mamától örököltem. Ő nagy mesélő volt, ezért elnéztük neki, hogy az események sokszor nem is úgy történtek, mint ahogy korábban már elmesélte.

Hoppá kicsit elmerengtem, mert a vaníliás cukor helyett sütőport szórtam a felforrt eperbe. Egy üvegnyi a korrekciózás miatt már tuti odalett. Miközben a lekvárt a befőttes üvegbe mérem, az jár a fejembe, milyen szép volt az utolsó karácsonyunk vele. Anya a konyhában ünnepi ebédet készített, én pedig a mamákkal fát díszítettem és énekeltem, kint a hó nagy pelyhekben esett, ilyen tökéletesen idilli és valós lett az utolsó beszélgetésünk emléke.

Ami után jött elfelejtem nem volt méltó sem hozzá, sem senkihez.

A lekvár már üvegekben a közös esténknek is nem sokára vége. Emlékeimnek csak töredékét véstem le, nem lett általuk mama szent, nem került glória sem a fejére. Sok kérdést az életéről még most sem válaszolt meg. Nem történt ezen az estén más, csak az első önálló lekvár főzésemet belengte nagymamám emléke. S majd ha az első havazáskor a lekvárt előveszem, eszembe fog jutni, hogy ezt vele készítettem….

Budapest, 2012.06.13

Szösszenet az esküvői beszédről

Booorning USA szól a zene, Béla vezet, Marika hímez az anyós ülésen, én laptoppal az ölemben bámulom a naplementét és a beszédemen töprengek.
Debrecen a cél, még konkrétabb állomásunk, Eszter és Gyula esküvője.
Hetek óta esküvői lázban égünk. Eszter, a mi Esztink, Sanyikánk, Gesztenyénk, Pöszink férjhez megy.
Felfokozott hangulatunkat az is megsegítette, hogy az egyébként szeptemberre tervezett esküvő, amolyan "EszteresenGyulásan" májusi menyegző lett. Hogy miért, hát mert ők Ők. Különösen megtisztelve érzem magam, mert miattam egy héttel korábban péntekre lett kitűzve a nagy nap.
Így azonban, nem lettem 10 kilóval kevesebb, nincs a mellemet eltakaró hosszú hajam és jóképű pasit sem találtam az oldalamra kiegészítőként.  Mégis eluralkodott rajtam a "de jó hogy élek" érzés.

Pedig feszültségben, idegességben nem volt hiány az elmúlt jó pár hétben.
Nem is nagyon értem, miért az ifjúpár panaszkodik az előkészületek nehézségeiről, mert min megy keresztül ilyenkor az a sok jó barát?
Először is megpróbálnak eleget tenni az ara kérésének, ne legyen táncos fiú, ne legyenek cikis feladtok, ne legyen túl sok alkohol ne legyen... és ez még csak a lánybúcsú szűk kereszt metszette.
Majd rögtön ott az első akadály mikor legyen a lányság könnyes búcsúztatója? Könnyebb bejutni a pápához, mint 12 lánynak közös időpontot találni.
Aztán jön az áradat, 187 email, de minden üzenet egy újabb ötlet és ahelyett hogy tisztulna a kép és összeállna a program nem marad más csak egy kaotikus ötletgazdag  alkohol ittas este.

DJ Béla sofőr zenét váltott egy romantikus országúti mélázósra így én is más felé kanyarodom.
Itt ez a szívszorongató érzés, hogy mennyire jó , hogy az egyik legjobb barátnőm boldog és ebben velem is osztozik. Ilyenkor még erősebb az elvárásom magammal szemben, hogy valami rendhagyó módon én is széppé varázsoljam nekik Május 18.-át.
Minden reggel a zuhany alatt magamban gyakoroltam, hol a könnyes megható beszédet felidézve a  lányságunk bohém éveit, még máskor vidám és cikis történetek ötlöttek fel bennem. A megannyi kép, emlék, és morzsa csak úgy cikáztak a fejemben de tervemmel, hogy ütős beszédem lesz nem haladtam előre.
Nem segített az sem, hogy bealudva  az örök sorozat kedvencemen fura álmom lett, melynek foszlányait feltárom most nektek:

Mikor így túlcsordulnak az érzelmek, az ember már csak mosolyog azon, hogy ez a férfi  Gyula egy szent ember, Cliff Barnes a meghívottak közt szerepel  és ezt a frigyet még Jokey Ewing cselszövő terve sem akadályozza meg.
Nem bosszankodom már azon sem, hogy nem jutottam el szoliba egyszer sem, nem találtam új ruhát sem, és az utolsó éjszakára pihenés helyett olyan dolgok maradtak hátra, mint esküvői beszédírás, a kocsi anyós ülésén készre hímezni a lányokkal közösen készített meglepiket.
Forró dróton tartani a kapcsolatot a többiekkel, hogy ki mikor- hogyan megy. Logisztikázni azon, hogy fodrász előtt vagy után sminkeljek.

Befúj a szél AC/DC bömböl a kocsiban én pedig újra felpörögtem, már csak arra tudok gondolni, hogy a nagy napon pirosra sírom a szemem, el koptatom a táncos cipőmet, éjfélkor a pálinkámat sült csirkére cserélem, de ami a leginkább éltet, hogy  2012 legrendhagyóbb esküvőjén veletek ünneplem ezt a csodálatos frigyet.

 Debrecen határában emelem hát poharam Gyulára és Eszterre.

Szösszenet a gyűjtögető életmódról

Egyetemista koromban kerített utoljára hatalmába azaz érzés, ami tegnap este is megával ragadott. Tanuló éveim alatt, a szobámban két alkalommal volt makulátlan tisztaság: az őszi és tavaszi vizsgaidőszakban. Ekkor ugyanis a szobám tisztásága, az autó kiporszívózása, a fürdőszoba rendberakása, a szüleim hálószobájának kitakarítása, az ablakpucolás, a padlási limlomok selejtezése, bugyik, zoknik kivasalása bizony teljesen egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül előrébb kerültek a fontossági sorrendben, mint felkészülni a 2 nap múlva esedékes statisztika szigorlatra.
Hasonló priorizálási válság alakult ki a tegnapi esti programomban.
Munkából hazafele tartva hosszasan győzködtem magam, hogy milyen hasznos dolog a futás, micsoda szuper jótékony hatása van rám, és hogy dúl benne az akaraterő, hogy egy óra edzést végégig csináljak. De, ahogy átléptem a küszöböt már el is öntött az ismerős érzés, jobb lenne előbb kitakarítani a lakást. Így hát aztán este hétkor otthonkára cserélve irodai öltözékem, neki láttam a rendrakásnak. Anyukám módszerét alkalmazva, a lakás mindenpontjában egy időben kezdtem a rend helyre állítását, abban bízva hátha egy időben is fejezem be. Lefolyó tisztító szag áradt a fürdőszobából, szellőztetés zajlott a hálóban, porszívó feküdt a nappaliban, miközben a konyhában a fűszeres kosarakat néztem át selejtezés címszó alatt. Mert, bár ritkán takarítok, az a remek tulajdonságom megvan, hogy akkor nagyon alaposan. Amikor a negyedik fűszeres kis kosárban a harminckettedik sütőport találtam meg, rá kellett jönnöm, nincs mese elkezdődött.
Mindenkinél bekövetkezik, kinél előbb, kinél később. Olyan, mint a klimax nem kímél senkit. Én is számítottam rá, de bevallom derekasan nem a 20-a éveim végén, nem volt mit tenni szembe kellett néznem a ténnyel, megkezdődött nálam, az öregkori gyűjtögetés. Még szerencsésnek is mondhatom magam, hogy olyan terméket sikerült kifognom kényszeres viselkedésem tárgyaként, ami legalább 2 évig megőrzi a minőségét.
Elmélázva ezen az immár megmásíthatatlan tényen tovább haladtam a fűszerek, pudingok és egyéb zacskós szir-szarok rendszerezésében. A tizennyolcadik vaníliás cukornál már azon agyaltam, vajon milyen ütemben romlik elmeállapotom és mikor jutok el odáig, hogy az ágynemű tartómba, dugdosom a csalamádét, mézet, virágföldet, mosóport és mindent kivéve persze az ágyneműt, mint drága jó nagymamám.
A takarításnak ezen szakasza annyira mély nyomott hagyott bennem, hogy ma a szokásos heti telefonbeszélgetésünkor fel is hívtam szöszi barátnőm figyelmét, hogy lassan szervezhetjük az öreg klubokat, mert mániákus sütőpor és vaníliás cukor felhalmozó lettem, mindezt úgy, hogy az elmúlt félévben még csak a sütő közelében sem jártam.
Megnyugtatott, hogy ez már valóban öregköri sajátosság. Nála a tárkony esett áldozatul. Elfogyott a babérlevél, hupsz egy tárkony a kosárba. Nincsen majoránna, akkor ideje beszerezni egy kis tárkonyt.
Bár a története megnevetetett, a célt nem érte el, nem nyugtatott meg, mert arra az apró részletre már nem is mertem kitérni neki, hogy a takarítás előrehaladtával mi minden került elő számomra merőben fura búvóhelyéről. Mert ki halott már olyat, hogy valaki egy dobozban gyűjti a gyógyszereket és a függöny karnis csipeszeit. Nekem sajnos nem ugrott be egy hónappal ezelőtt, amikor 2 méter magasban egy ingadozó létrán egyensúlyozva hosszasan törtem a fejem hogyan osszam szét a kábé 10 csipeszemet a 3 méter széles frissen mosott függönyömön úgy, hogy jobboldalon és baloldalon is egyforma legyen. Hasonló bizarr dolgok százait tudnám felsorolni, de nem szeretném minden barátomat elveszteni, így inkább átnyergelek a helyzet Katás vagy inkább Kovács klános megoldására. A művelet a SZŐRÖS SZÍV fedőnevet kapta. Minden a kukában landolt, ami egy éve nem volt a kezemben, így olyan tárgyaktól vettem, búcsút, mint hajcsatok, csipeszek, tollak, papírok, jegyzetek, újságok, számlák, vagy inkább számlatömbök. Gondoltam, ha már egy ideje nincs befizetve most már minek, majd küldenek újat. Röpke 5 óra alatt 3 nagy fekete zsákot pakoltam meg mihaszna dolgokkal és a ruhás szekrényeket még ki se nyitottam.
A takarításnak nálam különböző szakaszai vannak.
1.     A kupi helyzetfelmérése
2.     Még nem tudom felszínesen vagy alaposan akarok takarítani, így innen oda, onnan ide teszek dolgokat
3.     Eluralkodott káosz a lakás minden pontján
4.     A szoba átrendezése, hogy megszüntessük a fenti szakasz állapotot
5.     Első jelei az érdektelenségnek
6.     Szenvedés
7.     Utolsó akkord
8.     Elégedettség
Tegnap éjjel, fél kettő körül a mellékhelység hideg ülőkéjén vártam, hogy rám találjon az elégedettség érzése, hisz a többi szakaszon már túl voltam. Valami azonban hiányzott a tökéletességhez. Mint tudjuk a wc-n jönnek mindig a legjobb ötletek, neki is láttam az agymenésem kivitelezéséhez.
Parafatábla, rajzszeg, és kalapács mint, az egyetlen szerszám a lakásban és már kész is volt a WC-ben felrögzített üzenő tábla. Ha létezik, Kínai nagyfal, Siratófal, ugyan miért ne létezhetne az én tiszta wcben a MEGKÖNNYEBÜLTEK FALA.
Ahol rögtön fel is rögzítettem magamnak és a látogatóimnak.
Tiszta a lakás, jöhet a futás!