Akar róla beszélni?
Igen!
Volt gyerek szobája?
Igen, rózsaszín! Sőt annál sokkal több mindenem is volt.
10 éven át VOLT autóm, múlt hét csütörtök este 18:00-ig.
Tudja nekem az életem már már idegesítően unalmas harmóniában telt péntek reggel 8 óráig.
Akkor azonban az őrültség jeleit észleltem magamon.
Meséljen róla!
Előző este Szotyi keresztelőt tartottam a barátaimnak, így siettem haza, hogy még időben el tudjam takarítani a macska okozta károkat.
Szotyi a macskám.
Szóval megérkeztem, parkoltam, majd mivel nő vagyok kitolattam , újra parkoltam és mivel szőke nőnek születtem, ezért újra kitolattam, majd parkoltam és mikor már padkáztam tudtam, ennél közelebb nem állhatok már a járdához. Így leállítottam a kocsit, kivettem a kulcsokat és megfogadtam magamban, hogy holnap visszahelyezem a gardrób szekrényemet a kocsi csomagtartójából a lakásomba, de most nincs, csak két kezem, így a téli, őszi és tavaszi kabátjaimat, a 3 pár csizmámat, az úszócuccomat és sport felszerelésemet, illetve a bátyámtól kölcsönbe kapott óriás bőröndöt majd holnap felviszem.
Vetettem rájuk egy pillantást és rájuk zártam kék FORD Mondeom fedelét.
A keresztelő jól sikerült, volt tea és cola és bár kínáltam, de bontatlanul tettem vissza a pezsgős üveget a hűtőbe.
Legalább is egészen másnap reggel 8:03 percig így gondoltam.
Ekkor ugyanis kissé álmosan lépkedtem 1983-as építésű társasházam lépcsőin, amikor kinézve az ablakon nem láttam az autót.
Ez volt az első pillanat, amikor azt gondolta, hogy megőrült?
Nem, ekkor még csak arra gondoltam, hogy lehet mégis megittam a pezsgőt és most másnaposan már azt se tudom, hova parkoltam.
Mi történt ezután?
Elsétáltam oda, ahova úgy gondoltam letettem előző este a kocsit. Majd megráztam magam:
Á tök hülye vagyok, tegnap este a ház mellett és nem előtte parkoltam.
Ezért elsétáltam a ház mellé.
Piros, fehér, fekete, piros – sehol egy kék autó!
Vagy mégse ide álltam volna? – bizonytalanodtam el.
Miközben reménynélküli oknyomozást tartottam és fel alá járkáltam a 10 km-es körzetemben, sorra cikáztak gondolataim:
Ott felejtetted a kocsit valahol! – teljesen egyértelmű jele az agydaganatnak.
Éjszaka elmentél valahova szórakozni, ittál és dicséretre méltó módon inkább haza taxiztál – de hol járhattam az éjjel?? – Úristen, amnéziás vagyok!
Egyáltalán volt neked autód Kata? – agydaganat, amnézia fűszerezve egyre súlyosbodó Alzheimer kórral.
Miért fél ezektől a betegségektől?
Tessék?
Miért pont ezek a betegségek jutottak eszébe?
Mert reggel 8:15-kor félórás autókeresés után sem találtam az autóm és még vagyok annyira naív, hiszek annyira embertársaimban, hogy azt gondoljam, nem született olyan ember a földön, aki ellopja, megrongálja más tulajdonát.
Végül mégis felhívta a rendőrséget!
Nem! Először zokogva anyukámat hívtam fel, aztán édesapámat, majd csak aztán a rendőrséget!
Mi volt az első gondolata mikor a rendőrök a tragédiáról faggatták?
Hogy miért van az, hogy nézzen ki bárhogy egy pasas, ha egyenruhát vesz fel, (mindegy milyet) abban őrült jóképűvé válik.
És basszus basszus, minek sírtam pirosra a szemeimet.
Illetve miért hiszi, hogy tudom hány köbcenti az autó, mennyi kilométer van benne, pontosan mi volt a kocsi színmegnevezése, és egyáltalán miért kéne fejből tudnom a rendszámtáblát.
Mivel bíztatták a rendőrök?
Hölgyem az autóját egy órán belül a munkahelyére szállítjuk, kívül - belül kitakarítva, teletankolva - piros masnival átkötve.
Mégis mit gondol?
Természetesen azt, hogy sirathatom.
Mit érez most?
Hogy skizofrén vagyok.
Miért?
Mert a személyiségem egyik oldalában vadállati ösztönök szabadultak fel és gondolatban mindenféle középkori kínzóeszközzel számolok le az enyves kezű Ford tolvajjal/ tolvajokkal. Énem sötét oldala woodo bábukat gyárt és éjjelente átkokat szórok rá.
Minden, az utcában megforduló emberre Ford Mondeo gyilkosként tekintek.
És hiszem, hogy összeesküdött ellenem a Világ.
Még a másik gondolatom, hogy az angyali gondviselés küldte felém ezt a seggfejet, hogy ha már nem vagyok képes diétázni és sportolni eljárni, akkor legalább fussak a busz után, és azt a minimum távolságot tegyem meg a két lábamon, ami a létfenntartáshoz szükséges.
Énem szentimentális oldala meg van győződve arról, hogy KATAsztrófális balesettől óvott meg a bűn mocsadékában élő autólopó.
Romantikus ábrándjaim szerint a sors így juttat közelebb az igazihoz, pl a vonaton, a buszon, vagy az utcán.
Hogyan tovább?
Nos kinyomtattam a buszmenetrendet, és vettem egy nem átázó csizmát!
Igyekszem nem befordulni
és
azonnal abbahagyni az
ÖNANALIZÁLÁST Dr. Kató Kata, kocsilopás utáni traumára specializálódott szakpszichológussal!
