Az általános és
középiskolai iskolai kötelező ünnepségeket leszámítva soha életemben nem tűztem
ki kokárdát. Idestova több mint 10 éve nem is fogtam a kezembe kokárdát…
A 3 lehetőségem közül csak
egyet használtam fel arra, hogy szavazzak. A legutóbbival meggyőződés hiányában
nem tudtam élni.
Nálam okosabb emberek
ezekből levonhatnák azt, hogy nem szeretem szülőhazámat. DE! Legutóbbi HR
csapatépítésünk alkalmával tudatosult bennem az ellenkezője.
Dunamenti országok HR-sei
összegyűltünk, hogy a cseh kastélyok szépségeit megcsodáljuk. Kávészünetben
arról beszélgettünk, hol is tarthatnánk a következő 2-3 napos meetingünket.
Főnököm feldobta, hogy majd a Puszta kietlensége remek terep lesz egy kötetlen
szórakozásra.
Ahogy a témát boncolgattuk
és az Alföld kopár sík vidékének látnivalóit ecseteltük még a magyar kollégák
között is büszkeség töltött el, hogy én biz ízig-vérig alföldi csaj vagyok, s
nekem is börtönéből szabadul sas lelkem, ha a rónák végtelenét látom.
A lehetőség, hogy
bemutathatom Debrecent és a környékét annyira feltüzelt, hogy a Budapest -
Debrecen magányos 2.5 órás kocsi utamat arra használtam fel, hogy szabadjára
engedtem fantáziámat és összeállítottam a programokat. Gödöllőnél rájöttem, nem
lesz elég 2 nap. Ahogy haladtam a kilométerekkel úgy jutottak eszembe jobbnál
jobb magyar sajátosságok:
Itt van például a frenetikus
gasztronómiai íz világunk. Kigondolná, hogy a túrós tészta csirkepörkölttel
micsoda harmonikus íz világ. Egykor volt amerikai HR igazgatónk, például élt
halt a kovászos uborkáért. Még Görögországban sem ettem olyan finom görögdinnyét,
mint a püspökladányi homokban érlelt hazai tökféle. Ahogy a rádióban a
magyar énekes Monte Carlo-ról énekelt akarva, akaratlanul is összehasonlítottam
a Balaton kikötőjét, vitorlásait a Monte Carloi fényűzéssel és cseppet sem
éreztem, hogy a mi kis tengerünk nem nyújthatja ugyanazt az élvezetet. Az
országutat a lemenő nap utolsó sugarai borították be, körbenéztem és eltudtam
képzelni, ahogy az afrikai szavanna vörös útján oroszlán után kutatok. A
3 héttel ezelőtti tiszai kenuzásunk, felelevenítette bennem a bankoki
csatornarendszeren történt hajózásunkat. Valahányszor
átjövök az Erzsébet hídon úgy érzem magam, mintha a Golden Gate hidat
szelném át. Budaörs tipp topp
rendezett kis utcácskái a Svájci Alpok hangulatát idézi.
Magyarország 93 036
km2-én ott az egész Világ csak észre kell venni.
Bár szörnyen lehúzó már -
már bosszantóan melankolikus és szentül hiszem, hogy sportteljesítményünk
kudarcához nagymértékben hozzájárul, még is mindig meghatódom a Magyar
Himnuszon. Örömmel hangoztatom szerte a világban, hogy itt élnek a legszebb
nők. Némi elfogultsággal büszkén
vállalom, hogy minden életbevágóan fontos dolog feltalálója magyar, de legalább
is magyar vér csörgedezik az ereiben. Lehet, hogy nem minden királyunkat tudom
századra sem besaccolni, de az augusztus 20.-i virágkarnevál a legméltóbb
megünneplése István királynak. Ha támadják a magyar focit, én vagyok az, aki
élharcosként védelmezem, mert fiatalságom legszebb élményeit, a csapatszellemet
és a hovatartozást köszönhetem neki. Ha
már sport! Ki tud mutatni még egy olyan pöttömnyi országot, ahol ennyi gyönyörű
testű, szép arcú világ és olimpiai bajnok vízilabdázó él? Bár folyamatosan a közoktatás
hanyatlásáról lehet hallani, jó tudni, hogy egy angol családnál helyre tudtam
tenni (bőségesen hiányos földrajztudásommal is), hogy az USA fővárosa
Washington és nem New York. Igen,
vannak dolgok amiken változtatnék: Jó
lenne nevetve és nem sírva vigadni. Jó
lenne, ha az emberek örülni tudnának a szomszédjuk zöldebb füvének. Ha előbb keresné mindenki magában a
hibát és csak aztán okolná a politikusokat, a kormányt, a múltat, a jövőt, a
főnökét, a szüleit, a munkakörülményeket…
Mégis azt kell, hogy
papírra véssem, minden nemzeti sajátosságokkal együtt: örülök, hogy a gólya 28
évvel ezelőtt idepottyantott és alig várom, hogy külföldi kollégáimat
elkápráztassák a kék ruhába öltözött ostorcsattogtató betyárok. Tűkön ülök, hogy lássam a pillanatot,
amikor először megízlelik a hamisítatlan slambucot. A polgári lehajtónál már biztosan
tudtam, hogy bennem túlcsordul a hazaszeretet, de mélységesen utálom, ha ezt
divatból rám erőltetik, vagy a túlzott pesszimizmus miatt elhalványítják kicsi
hazám értékeit.
Egy lokálpatrióta fruska,
aki az angolt is alföldi akcentussal dadogja.
