Nem vagyok egy felelőtlen ember.
Tény, hogy olykor- olykor elfejtem befizetni a
csekkjeimet.
A telefonomat is borzasztó slendriánul kezelem, és
igaz, ami igaz előszokott fordulni, hogy egymásra szervezem a programjaimat,
majd emiatt nagy slamasztikába kerülök.
Az is tény, hogy hajlamos vagyok a pókerben all int
mondani egy szégyenletesen nagy blöffre. Mégis azt mondom, ezek az apró
szépséghibák az én fogalomtáramban még nem merítik ki a felelőtlen ember
meghatározását.
Az már sokkal inkább, amit legutóbb műveltem.
Hetek óta fájlaltam a talpam egy bizonyos ponton,
így hát elhatároztam NE TOVÁBB, ide azonnal talpmasszázs kell. Internet, böngészés,
több óra a kukában a kutatás miatt, még végül rátaláltam: A reflexológia
mesterére. Gyors telefonos egyeztetés és hosszas örömünnep, hogy vasárnap
reggel, nyolc órára, házhoz jön a megváltóm. Akit hang alapján, egy
tisztességben megöregedett úriembernek képzeltem el.
Vasárnap felöltöztem, és lélekben már hangolódtam
az 1 órás kényeztető masszírozásra.
8:00-perckor csengettek, ajtót nyitottam és azt
gondoltam:
KATA, NEKED TELJESEN ELMENT A MARADÉK JÓZAN ESZED!
ILYEN FELELŐTLEN EGY CSITRIT!
Az ajtóban a következő látvány fogadott: Közel
két méter. Tar kopasz. A feje búbjától a kis
lábujjáig tetovált, 50 év körüli férfi.
Hezitáltam pár másodpercet, hogy most mi a francot
tegyek:
Vágjam rá az ajtót?
Esetleg már most tárcsázzam a „Budapesti
helyszínelőket”?
Vagy vigyek ki egy széket és a lépcsőházban
masszírozzon?
Végül félelemmel teli beengedtem, de óvatosságból
nem zártam kulcsra az ajtót, ha menekülni kell, ezzel ne legyen gond.
Az úri ember, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk
csak Misinek, hellyel kínált a kanapémon, és felszólított a teljes ellazulásra. Ez
egészen addig, még finom mozdulatokkal tapogatta a talpam ment is, de Misi nem
az a finomkodó pasas. A következő öt percben, közelebb került a kanapé
másik végén pihenő párna, amibe kapaszkodtam.
Misi ugyan is feltérképezte a terepet. Ez Misi
világában annyit tesz, hogy olyan erővel és olyan pontokon nyomja meg a talpad,
hogy biztos vagy benne, nem hogy futni, még talpra állni sem fogsz tudni
hátralévő életedben. Markoltam én a párnát, kapartam a falat, szorítottam
a karfát, gondoltam pálmafákra, és alkoholban gazdag jeges koktélokra, de nem
ment.
Misi győzött!
Mikor már azt hittem, hogy nincs tovább, és már
teljesen bizonyos voltam abban, hogy ehhez a fájdalomhoz képest a szülés már
csak katonadolog, Misi rászorított egy ponton, Kata pedig zokogott. Szürreális
élmény volt, hogy egyetlen egy ponton egy erősebb nyomás, milyen éktelen nagy
fájdalommal jár, a sírás pedig mennyire előjel nélkül kitud bukni az emberből.
Javasolni is fogom Spilbergnek, hogy ha lehet,
felejtse el ezeket idejét múlt, nukleáris fegyvereket, hidrogénbombákat és itt
az ideje a reflexológus kommandót filmvászonra vinni, akik megmentik a világot
a talpak ismeretével.
Végül arra jutottam ez a Misi csak tud valamit,
végül is 30 perc alatt elérte azt, amit sok fiú soha, vagy csak szakításkor,
hogy sírok miatta.
Nem ecsetelem a másik lábam megsemmisítését inkább
újabb testrészek felé evezem.
Túléltem! Nyugtáztam magamban az elmúlt 1, 5 óra
élményeit, mikor Misi újra utasított.
Kata
feküdj hanyatt, megnézzük azt a kis hájacskát.
Azt hiszem ez volt az a pont, amikor megszerettem
Misit. Az én hasamra, csak a legjámborabb és legjószívűbb ember mondja azt,
hogy „kis”. Misi az érzékeny lelkű, becézgettem magamban, kemény 3 másodpercig,
ekkor ugyan is iszonyat erővel elkezdte csipkedni a háj réteget.
Na Kata,
így most felaprítjuk kis kockára ezt a kis pocit – nem versz át öreg, kis poci- gyilkos vagy
bármilyen szépeket is mondasz- káromkodtam (remélem csak magamban), majd mint a leveles
tésztát szépen kinyújtjuk és valóban gyúró nyújtó mozdulatokat mutatott be a
hasamon.
Azt gondolom, nagy a fájdalom küszöböm a tolerancia
szintem még annál is magasabb, de egyszer csak ordítva jött ki belőlem.
ELÉG! Azt
hiszem már elég volt a kínzásomból.
Misi pedig csettintésre abba hagyta, és közölte
rendben akkor most jön a jó része, elővett egy gyertyát és kereste a megfelelő
helyet a lakásban ahol a csí szabadon tud áramolni.
Azt hiszem ez volt az a pont, amikor azt gondoltam
egy őrültet engedtem be a lakásomba.
Misi leültetett és energiát áramoltatott megkínzott
testembe, persze csak és kizárólag telepatikus úton. Olyan lelkesen és odaadón
kérdezte, hogy érzem a feltöltődést, hogy nem mertem Neki elmondani, hogy a
zsibbadó hasamon, a sajgó lábamon kívül mást nem nagyon érzek, így csak csítől
átszellemülten bólogattam.
Misi, 2.5 óra után távozott.
Megkínozta a talpam, meggyötörte a hasam, és
iszonyat mennyiségű energiát áramoltatott belém. Humbuk! summáztam
a délelőttöt.
De‼! Este
10-kor észrevettem, hogy egy hétre való kaját megfőztem, 5 percenként járok
pisilni, nagy dologban is szép mennyiséget termeltem, egész nap nevetgéltem és
10 órakor még vasaltam az 1 hónapja felhalmozott tiszta ruhákat. Micsoda
energia bomba vagy ma Kata, dicsértem magam és Misit, aki a telefonomban csak
így lett elmentve:
MISI AZ ÁLLAT,
aki persze azóta is heti rendszerességgel „
kényeztet”.