Szösszenet az átverselt estéről

Nem tudhatom, másnak ez az est mit jelentett, de nekem valami szavakba nagyon nehezen leírható érzést.

10. munkaórám után indultam el a Kölcsey Központba. Fáradt voltam, üres volt az agyam,  fáztam az utcán, ami nálam ritka jelenség – pedig még téli kabát is volt rajtam, ami szintén ritka -, nem volt semmilyen elvárásom, nem készültem rá lélekben előre. Meglehet, pont ezért hatott rám ilyen elemi erővel.
2 hete is van már, hogy Mesi barátnőm felvetette, nincs-e kedvem elmenni vele egy Radnóti estre. Mivel szomjazom kultúra után, és Mesivel is rég találkoztam, örömmel és azonnal írtam neki Igent vissza.

Teltházas teremben, kezdte meg a műsort Mácsai Pál és társai, hogy aztán 2 órára elvigyen magával a múltba. Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy szerelmes vagyok – nincs konkrét személy – csak maga az érzés, amit az elszavalt versek keltettek bennem. A következő percekben értetlenül bámultam magam elé, hogy lehet az ember ilyen korcs, és gonosz. Majd undorodtam a kortól, melyben Ő élt vagy inkább mindvégig lassan haldoklott. Mázsás súlyként terült szét mellkasomon a légszomj, ahogy Fannival szenvedek a láda felett, melybe megcsonkított testét beledobálták, hogy aztán a virrasztó éjji felleg nagy szárnyával befedje.

Irodalom szakos voltam középiskolában, mindig is szerettem a verseket, de soha nem érintett még meg ennyire mélyen a költészet. A verseket, melyet egy nagyszerű színész szavalt el, még több érzéssel, szenvedéssel, élettel töltött meg a bele- bele szőtt idézetek Gyarmati Fanni naplójából.

Egész éjjel nem tudtam aludni, forgolódtam, gondolkodtam. Elővettem az okos telefonomat és igyekeztem minél több információt megtudni Radnóti Miklósról és Gyarmati Fanniról, és annyi verset újra olvasni, amit monitor előtt megfáradt szemem, még elbírt.

Kattogtak a fogaskerekek, átsuhantak ritka és megmagyarázhatatlan érzések, és anélkül, hogy túl spiráznám vagy épp klisékbe csapnék át, ennek a két embernek az életén át megérintett a történelem, az emberi természet, a jó és a rossz küzdelme.
Nem bántam, hogy ráment egy éjszakám, néha kellennek az ilyen melankólikus, lelassult elmélázó percek.

Olyan mássá tette a napomat, ez az este, hogy muszáj volt ezt most idevésnem.

Nem volt vidám, önfeledt,  sőt súlyos kinyilatkoztatások voltak, egyszerű szép szavakba bújtatva,mégis úgy érzem több lett tőle a napom, a hetem.

Az esti kutakodásban erre is rábukkantam, zárja soraimat Radnóti Verse, melyet egy olyan színész mond el, aki szintén tragikus körülmények között hunyt el, és aki Radnótihoz hasonlóan, nagy kedvencem.

Radnóti Miklós - Hetedik Ecloga

Szösszenet a G-ről

Ígéretet tettem ennek a kollégámnak, hogy egyszer fog róla szólni szösszenetem. Arcát, nevét eltitkolom, fedje jótékony homály, azt az embert, ki mentőövet dobott nekem.

Igyekszem úgy élni, dolgozni, viselkedni, hogy ne nagyon kelljen semmiért szégyenkeznem. Van azonban egy hibám, ami megkeseríti az egyik legkedvesebb hobbimat, az írást és nap mint, nap szégyenkezem miatta.

Kicsi korom óta kísér és kísért, a tény, hogy nem tudok helyesen írni. Akarok-e javítani ezen? Hát persze.Tudok? Nem!

Általános iskolás koromban, az első betűtől az utolsóig meg kellett tanulnom a helyesírás szabályai könyvet, hogy ne bukjam meg nyelvtanból. Elméletben nincs nálam jobb, ezt bizton állíthatom. A nyelvtani szabályokat, kenem –vágom, tudom mi az, hogy névmás, főnévi igenév, szószerkezet és többszörösen összetett mondat de fogalmam sincs, hova tegyem a vesszőt egy ilyenben.
Ehhez adott útmutató a fent említett kolléga, aki szerintem az egyetlen hímnemű, aki olvassa blogbejegyzéseimet.
A szabály, kicsit nyers és vulgáris, talán pont ezek miatt, könnyen érthető.

Az a szleng szabály a vesszők elhelyezésére, hogy oda teszed, ahová a "geci" toldalékszót raknák a prosztók :)
"elmentem a boltba geci vettem 3 sört hallod geci olyan drága volt"

A fenti szabály alapján kezdtem el napokkal ezelőtt, tudatosan figyelni az írott szövegeimet. Szerintem a fenti tanítás óta, ezerszer mondtam ki magamban a geci szót, leellenőrizve valóban jó helyre tettem a vesszőt. A gond csak az, hogy én magamban tudom úgy hangsúlyozni a mondatot, hogy tulajdonképpen bárhova betudom tuszkolni ezt a G-t.

Ennek ellenére, most ezen elv mentén újra végig olvasom a leírtakat, ahol kell javítom, és döntsétek el Ti, mennyire sikerül, egy értelmes szabályt, amit józan ésszel felfogok, gyakorlatban megvalósítanom.
Várom a visszajelzéseket, hogy tudjam veszett fejsze vagyok, vagy még helyesírásilag menthető.
Ha nem sikerül a gyakorlatba átültetnem, akkor is köszönöm a megmosolyogtató szabályt, és a vesszőhibákban -IS- hemzsegő blog olvasását, Kolléga J

Szösszenet az öregkori allűrökről

Ma akkorát nevettem este mikor hazaértem. Gondolkozom már percek óta, van-e jogom, a nagyközönség elé tárni ezt a történet, ami ma hosszú percekre megnevetetett. Végül megbeszéltem magammal, hogy igen, csak vigyázok majd arra, hogy ezt hogyan teszem.
Számolni se tudom már, azon szösszenetek számát, melynek főszereplői a szüleim. De igaz, ami igaz, mindig remek témát szolgáltatnak egy újabb blogbejegyzéshez. Ma közösen sziporkáztak.
Regéltem már Anya piacozásáról, Apa főzőtudományáról, megosztottam mindenkivel milyen, ha nyaralni megyünk, de nem véstem még le, hogy telnek nálunk a szürke hétköznapok és hogyan éljük meg így hárman, egy fedél alatt, az öregedéssel járó, néha aggasztó máskor, inkább szórakoztató pillanatokat.
Az, hogy nálunk a kert végében is lehet hallani a TV-t teljesen természetes és megszokott dolog, annak ellenére, hogy a TV-t 2 ajtó és 30 méter választja el a kert végétől.
Mindig azt gondoltam, hogy megerőszakolt poén az, amikor komédiákba beleteszik, hogyan értik félre egymás szavait a férj és feleség, hisz annyira abszurd félrehallásokkal tömik tele a színdarabokat. Rá kellett jönnöm, hogy ezek bizony létező napimorzsák, egy olyan házaspár életében, akik közösen lépték át a 60-t és hallásuk bizony-bizony ki-ki hagy. A legkedvesebb az egészben még is az, hogy titkon mindketten megsúgják nekem:
Jaj, Kiskatám, anyád már nagyon nem hall. Jaj Kicsikatám, Apád hallása napról napra rosszabb.
Ami korábban csak rossz szokásuk volt, vagy hébe-hóba előbukkanó hóbort, mára már rögeszmés cselekedetté vált.
Mi például, hónapok óta a garázsban főzünk, mert anyát zavarja az ételszaga. Hiába, a hiper- szuper gépekkel, sütővel, indukciós tűzhellyel felszerelt tágas konyha, rezsón fő a vasárnapi húsleves, rezsón serceg az olaj a rántott szeletek alatt. Ha még is arra vetemednénk, hogy a konyhában sütünk egy rántottát, akkor a lakásban fellelhető mind a 11 ablak és 2 ajtó tárva nyitva, még télvíz idején is, hogy szellőzőn a kajaszag, amit a 2 tojásból felvert, hagymát messziről elkerülő rántotta okoz.
A fentiek tükrében, igazán bátor tett apától, ha olyan lépésre szánja el magát, hogy fokhagymás pirítóst eszik, és jaj, biz ezt igen sokszor megteszi. De ha nem a fokhagyma lengi át apa auráját, akkor ott a szivar szag.
Apa a szivart úgy szívja, mint más a cigarettát, nem is lenne ez baj, ha a füstje nem a frissen mosott ruhára szállna. Kértük-e már, hogy figyeljen erre? Esetleg csukja be az ablakokat, hogy ne telepedjen szivarszag az egész házra. Ó, ha annyi pénzem lenne, ahányszor erre emlékeztettem, bőrfoteles szivarszobás házat építhetnénk neki már belőle.
Lassan a 2. oldalt kezdem meg és még csak a szagokkal kapcsolatos változásokat említettem.
Talán, egyszer csokorba fűzöm majd, az összes ilyen szokásukat, de most ráterek arra, amiért végül is tollat ragadtam, hogy elmeséljem miért nevettem ma hatalmasat.
Apa szeme, egy ideje állandó orvosi és gyógyszeres kezelést igényel. Nem vicces, hisz szegénynek ezzel sok gondja van és lelkileg is nehéz megélni, ha más szemmel látod már a világot. Akad, azonban olyan, amikor jót derülök azon, hogy mutatok neki egy képet Szintiről – az unokáról -, amin éppen egyedül az ágyon ül és  apa megjegyzi – Anyának, jól áll ez a szőkésebb haj.
Szóval, apa szeme gyógyszeres kezelést igényel. Ezért a gyógyszerért ment el Anya ma a patikába.  A lépcsőn megbotlott és hogy fejét és testét védje az eséstől, végül a falnak esett. Aminek következtében súlyosan beverte bal szemét, ami most kék, zöld, sárga, foltos duzzadt és véraláfutása van. Ha ez nem lenne elég, eltörte még a jobb kezén a gyűrűs ujját is.
Mit tesz ilyenkor, egy ember? Elmegy orvoshoz, baleseti sebészetre. Mit tesz Anya?
A szemét bekrémezi, mindegy mivel – hiszen az segít. A törött ujját pedig a következő módon rögzíti: fülpiszkáló, mint rögzítő sín, dupla papírzsebkendő, celluxxal körbetekerve. Órákkal később, még kifinomultabb módszert talál ki, kollégiumban szocializálódott felmenőm. Körömreszelő váltja fel a rögzítősínként használt fülpiszkálót.
Ezt követően,pedig, hogy a project végre bevégeztetett legyen, a gyógyszertárban vett szemcseppel, apa szemébe cseppent.
Gidácska, mit mondott a patikus- ez szájon át alkalmazandó szemcsepp?
Nem Bélám, de miért kérdezed?
Mert a szemembe nem ment semmi, de a számba igen,  és törölgeti bőszen, az arcán lefolyó szemcseppet.
Anya pedig, ahogy ilyenkor szokott göndören felkacag!
Én pedig, miközben mindezt végig nézem, abban reménykedem, hogy ugyan ilyen humorral veszem, majd az összes öregkori allűrömet.

 

Szösszenet a 13. csodáról

Ma gyerek nézőbe voltam hivatalos. Barátaim és családom körében ugyan is új divat hódít, potyogtatják a gyerekeket egymás után. Ha a hozzám legközelebb álló 6 fős barátnői csapatomat végignézem, plusz a legszűkebb családom, nem volt olyan év, az elmúlt hét esztendőben amikor, valaki ne szoptatott volna, vagy éppen ne áldott állapotban legyen. 12 mosolygyár született. Ma pedig eljött a nagy nap, hogy elsők között megnézhetem a szerencsés 13. csodát.
Sok mindenben ők 13-an teljesen megegyeznek: igénylik, hogy sokat foglalkozzanak velük, szépen, lassan növekednek. Próbára teszik szüleik idegrendszerét és fizikai állapotát. Cserébe azonban, örömöt és jó érzést hoznak. Büszkésséggel töltik fel az Őket körülvevőket. Ez a 13. gyerek, azonban kicsit más, mint a többiek. Nincs két keze, nincs lába, lelke nincs emberi testbe zárva. Ez a gyerek, igazság szerint egy étterem, melyet Marika és Béla Kis Padlizsánnak keresztelt.
Izgulok nagyon, mert soha nem írtam még étterem bemutatót, ráadásul az érzelmeim túltengnek bennem, így még nehezebben fűzöm mondattá a szavakat. Latolgatom a fejemben, milyen formába öntsem rögtönzött éttermi kaulózomat, majd végül úgy döntöttem, legjobb lesz, ha mesében mondom el.
„Hol volt, hol nem volt. Túl az üveghegyen, Euróba szívében, egy csöppnyi ország keleti részében élt egy szerelmes pár. Régóta voltak már társai egymásnak, megéltek sok szép emléket és nehéz perceket. Útjuk során, sok mindent kipróbáltak, bátran kísérleteztek ételekkel. Volt hogy, csak húst ettek, máskor elhagyták a tejtermékeket. Emlékszem olyanra is amikor, inkább nem is ettek, vagy naphosszat a konyhában töltöttek, hogy másnap ebédet készítsenek.
Történt aztán nem is olyan régen pontosan 6 éve, hogy ez a pár rátért a Vegán étkezésre. Nem kell megijedni, nem bújt ördög a lelkükbe, egyszerűen csak abban hisznek, hogy ez nagyon egészséges. Barátaik, mint ahogy most Te is nem hittek először nekik.
Nem hiányzik a hús? - kérdezte mindenki döbbenten.
Szerelmes párunk egymásban megbízva és a külvilágot a konyhából kizárva, nem adta fel hitét, ellenkezőleg szépen lassan, másokra nem ráerőltetve becsempészte a barátaik életébe, a zöldség, fűszerek, köretek pompázatos egyvelegeit. Jól emlékszem még ma is arra a kirándulásra, mikor Hután miközben főtt a húsimádóknak bográcsban a pörkölt, addig krumpli, répa, cékla kiskockákra vágva, finoman fűszerezve sült a sütőben. Megterített asztalunkon végül a sült zöldségek keltek el legelőször háttérben pedig búsan várta a pörkölt, hogy másodikként és vesztesként végül többségében húsevő baráti körünk őt is szemügyre vegye.
Ezt követően Marikának és Bélának - hogy végre nevén is szólítsam párunkat - kirándulásokkor állandó helye lett a konyhában hogy, állati eredettől mentes tápanyagokból fergeteges ebédet, vacsorát készítsen. Ma már barátaik nyíltan kérik fel őket kirándulások előszervezésekkor:
Hoztok úgy ételt, hogy abból ehessünk mi is Veletek?
Amikor a dagadóból készült töltött káposztán felnőtt barátaik is ráéreztek a Vegán étkezés sokoldalúságára, Béla és Marika, bátor álmodozásba kezdett.
Multinacionális cégben töltötték mindketten az elmúlt 10-15 évet, és ahogy oly sokan a mi generációnkban, időről időre eltöprengtek azon, valóban ez az, amit szeretek és amiért dolgozni érdemes? A válasz hamar megérkezett, amit aztán a döntés követett, azóta barátaik és családjuk keze keresztben és mindenki azért szurkol hogy, a megálmodott és lassan megvalósított Kis Padlizsán az a hely legyen, ahol mindketten boldogan élnek, főznek, és ellátják a népet ízletes egészséggel. Cseppet sem megbánva a lépést, hogy ott hagyták a biztos anyagi forrást jelentő multi cégeket.
A  mesének ez csupán a bevezetője, a népmesékhez hasonlóan sok-sok próbatétel vár még Marikára és Bélára, akadnak azonban segítők is bőven. Jó barátok, akik tesztelik az ételeket, fotózzák a remekműveket és több- kevesebb sikerrel elmesélik az Ő történetüket.
Ez utóbbi feladatot szívesen magamra vállalom, hisz ez a 13. csoda, hozzám is közel került az elmúlt egy esztendőben. Regényíró székem, már sárgára le lett festve, állandó bérelt helyem lesz a Kis Padlizsán étteremben. Ha éppen nem írói vénámat próbálom kiaknázni, akkor multi cégemnél várom a friss Vegán étkeket és mindennap, mikor jókat eszem hálát adok Marikának és Bélának, hogy kreatív, íz gazdag ételeikkel a hétköznapom hőseivé válnak.
Fontosnak érzem, hogy megemlítsem, többet jelent nekem ez az étterem, egy mesénél, finom ételeknél, egészségnél, sőt talán még a barátoknál is.
A Kis Padlizsán számomra a remény szimbóluma, hogy minden álmunk valóra válhat.
Térj hát be ide, kóstold meg az ételeket, harapj egy nagyot a Vegán Burgerbe, öblítsd le kukorica levessel, ne restellj kérni duplaszeletet a Marika védjegyévé vált almás pitéből. Utazz Bélával Indiába, próbáld ki az egy és megismételhetetlen pad-thait, hogy aztán a chilis babbal mindezt megkoronázd és talán, egyik nap a Kis Padlizsán sárga székén, én is ott ebédelek melletted miközben írom a regényemet, ami kitudja hányadik várva várt csoda-gyerek lesz.


Kis Padlizsán Bistro:
http://www.kispadlizsan.hu/
Debrecen, Pesti utca 7