2018 áprilisban jubilál a
jogosítványom. 15 éves lesz. Ezt honnan tudom ilyen pontosan? Nem rég volt
ellenőrizve, természetesen nem általam, hanem egy egyenruhás, pisztolyos,
gumibotos rendfenntartó úr említette, aki volt kedves pár KRESZ szabályra is
felhívni a figyelmemet. Nem kevés pénzembe került az újbóli memorizálása a stop
táblának.
Ami, azért bosszantott, mert
biztosan tudom, hogy megálltam. Miért tudom biztosan? Mert, megígértem.
14 évvel ezelőtt, friss
jogosítvánnyal a zsebemben, azzal álltam elő otthon, hogy a Kató lányokkal
együtt, szeretnénk elmenni a Kató család Pécs közeli birtokára, egy kis faluba,
ami nem a pusztán fekszik, hanem kellemes lankás dűlők, pécsi hegyek
ölelésében. Azon a nyáron, a szüleim óriási bizalmat szavaztak nekem, mert
engedték, hogy a barátnőimmel 20 évesen friss jogsival útra keljek.
Életem legvidámabb,
legszórakoztatóbb utazása volt. Három lány, akiknek válogatottan rossz hangja
van, torkuk szakadtából énekelték, a kócos kis ördögöket. Ha egy másodpercen
belül mondanom kéne egy pillanatot, amikor, önfeledten boldog voltam és azt
éreztem enyém a világ, azt hiszem ez lenne az első, ami eszembe jut: a Kató
lányok és én Pécs felé száguldozunk, hangosan dalolászva, nagyokat nevetve.
Ha a következő egy
másodperces kérdés az lenne, mikor okoztam a legnagyobb csalódást a szüleimnek,
akkor a fent említett utazás egyik momentumát említeném. Anyukám azt kérte tőlem
indulás előtt, hogy városban tartsam be a sebesség határokat és álljak meg a
stop táblánál. Szentül hittem, hogy
betartom a kérését, de az egyik város után villogó rendőrautó jelezte, álljak
félre.
Jó napot, hölgyem.
Jó napot, uram.
Szabadna elkérnem a
jogosítványát, forgalmiját, személyi igazolványát.
Életem első rendőri
igazoltatása volt, úgy reszkettem, mint a nyárfalevél.
Hölgyem, van egy jó és egy
rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
A jóval.
Nagyon jól megy az autója.
És mi a rossz?
Túl jól megy az autója.
Tudja, hogy lakott területen 90-nel ment.
Lakott terület?
Itt megállok a mesélésben. A
mai napig úgy él bennem az a vidék, hogy az országúton ki van téve egy
helységnév tábla, de magán a falun nem megy át az országút, se házak, se semmi.
Azóta se jártam arra autóval, úgyhogy lehet, csak menteni próbálom magam.
Nagyon sok pénzre büntettek és
elvették a jogosítványomat is, de ez volt a kisebbik baj. A nagyobbik az volt,
hogy mindezt be kellett vallanom a szüleimnek.
A mai napig hálás vagyok a
sorsnak, hogy végül megérkeztünk a célállomásra, mert az igazoltatás után úgy
vezettem végig, hogy zokogtam. Aztán mielőtt meg kezdtük volna a nyaralást, a
lányok támogatásával végül a nyaraló előtt félre húzódva, felhívtam anyát.
Nem szidott le, nem kiabált,
de bárcsak azt tette volna. A hallgatása, a csend, és az egyetlen mondata,
sokkal rosszabb volt: azt hittem, bízhatok benned. Bennem egy világ dőlt össze,
amit persze anya rakott helyre mert egy másik mondatával feloldozta a
szomorúságomat: remélem tanultál az esetből. Még beszélgettünk egy kicsit, majd
nagy megkönnyebbüléssel kezdtük meg a vakációt, ami még ezzel a kis közjátékkal
is életem egyik legszuperebb csajos nyaralása lett.
A történet itt nem ért
véget. A jogosítványomat nem adtam le, mert rá nem sokkal Angliába mentem, ahol
szükségem volt az iratra, mert mindennap vezetnem kellett.
Hónapok óta éltem már Angliában,
mikor anya azzal a hírrel hívott, hogy rendőrségi levelet kaptam, amiben
felszólítanak, hogy azonnal adjam le a jogosítványomat vagy körözést adnak ki
rá. Anya, oly szívhez szóló levelet írt, hogy miért is nem fog ez menni, hogy a
levésett mondatokat tán még könny is áztatta, végül büntető pontokkal zártam az
első igazoltatásomat.
Utána évekig nem kerültem
bajba, pedig rendszerint én fuvaroztam a bandát a szerdai és szombati egyetemi
bulikba. Kevés olyan hétvége volt, mikor ne állított volna meg rendőr és ne adta
volna a kezembe a szondát. Ha már szonda, borzasztó egy szerkezet. Sose tudtam/
tudom, hogy kell megfújni. Ezzel persze mindig vidám perceket okoz a
rendőröknek: Nem, ezt nem kell szájba
venni, pláne nem ilyen lelkesen. Ehhez hasonló mondatok szokták kísérni próbálkozásaimat.
Ígéret! Megígértem,
megszegtem, megfogadtam, betartom. Ez lett a 14 évvel ezelőtti történés hatása, tíz
éven át simán ment minden, akkor azonban újra megállítottak.
Nem tudtam eldönteni, hogy a
sok vétkem közül (gyors hajtás, telefonálás, hiányzó biztonsági öv) vajon
melyiket szúrták ki, ekkor még nem sejtettem, hogy van még egy fel nem
listázott tétel is, lejárt jogosítvány. Már kezdtem elbúcsúzni, drága kis
autómtól, agyaltam azon hol lehet BKV bérletet venni, mert kizárt, hogy ilyen
bűnökkel tovább vezethessek.
Oh Kata, hát mit kezdjek
most Önnel? Gyorshajtás (kicsit mentem többel), telefonálás, biztonsági öv, lejárt jogosítvány,
egyenként is súlyos hibák.
Biztos úr, biztosíthatom
Önt, hogy én törvénytisztelő állampolgár vagyok. Mindegyikre van magyarázatom.
Az az igazság, hogy mindig
is kiakartam próbálni, hogy van-e olyan meggyőző dumám és érvrendszerem, amivel
kitudom magam magyarázni. Valahogy ez nekem mindig a vagányság és a jó
kommunikációs készség fokmérője volt.
Ott és akkor, egyetlen
egyszer életem során sikerült. Ösztönzően hatott rám, hogy elveszíthetem a
lehetőségét annak, hogy vezethessek.
A rendőr minimális büntetéssel és hegyi beszéddel elengedett, de ígéretet
tettem és ezt azóta is igyekszem betartani.
Ezért is dühít a vád, hogy
nem álltam meg a STOP táblánál, mert tudom, hogy nem így volt. Anyukám, aki ott
ült mellettem igazolhatja, nem okoztam neki újabb csalódást, mert betartottam a
szabályt és az ígéretemet.
15 év vezetés után már a
KRESZ-ben is hiszek, mert fő a biztonság és az emberi élet!
A fekete párduc és én a pécsi kirándulás előtt
